Index Vakbarát Hírportál

Milliós büntetést szabott ki Dukai Reginára a versenyhivatal

2019. november 22., péntek 15:48

Egymillió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal Dukai Regina cégét, amiért az nem teljesítette a közösségi médiás posztokban elhelyezett hirdetésekre vonatkozó előírásokat - írja a 444.hu. Dukai cégén, a With Love Kft.-n kívül az influenszer-celebet közvetítő ügynökség, a Red Lemon is kapott büntetést, 3 millió forintot.  

Dukai volt az egyik influenszer/celeb a háromból, akiket a GVH tavaly januárban figyelmeztetett, hogy nincs rendben, hogy termékeket reklámoz az Instagram és Facebook posztjaiban, ebből sok pénzt keres, a több százezer követője (instán most 364 ezer, Facebookon több mint 180 ezer) viszont nem tudatta, hogy éppen reklámot látnak. A másik két celeb Kasza Tibi és Rubint Réka volt, a GVH mindhármukat kötelezte, hogy egyértelműen jelezzék a szponzorált tartalmaikról, hogy azok micsodák.

Dukai ezt meg is tette,  #reklám hashtag-el jelezte a posztjaiban, hogy fizetett hirdetésről van szó. A GVH-nak viszont az a baja, hogy  "a szintén vállalt tájékoztató posztok ugyanakkor nem az előírt módon jelentek meg, mert elmaradt a GVH útmutatójának feltüntetése, valamint a heti rendszerességű közzététel." Emellett a "véleményvezért" nem módosította a vállaltaknak megfelelően a Red Lemonnal kötött együttműködési megállapodását és nem igazolta teljes körűen kötelezettségvállalásának teljesítését sem.

A Red Lemon Media Group szintén azért kapott büntetést, mert nem módosította a szerződéseit és együttműködési megállapodásait a vállalt és így előírt módon, nem hívta fel maradéktalanul ügyfelei figyelmét a jogszabályi előírásokra, és nem igazolta kötelezettségvállalásának teljes körű teljesítését.

(Borítókép: Dukai Regina. Fotó: Velvet)

Rovatok