Index Vakbarát Hírportál

Oldalanként egymillió forintért ír tanulmányt a kormánynak Szijjártó testvérének cége

2019. november 21., csütörtök 13:33

215 millió forintért ír megvalósíthatósági tanulmányt egy lehetséges nyíregyházi multifunkcionális autóverseny-pályáról a Truck Race Promotion Kft., Szijjártó Sarolta cége – írja a G7.hu. A portál azt írta, Szijjártó Péter külügyminiszter testvérét foglalkoztató cég a Katona Mérnöki Szolgáltató Kft.-vel közösen írja a tanulmányt, amelynek részleteiről nem sokat lehet tudni, csak annyit, hogy legalább 200 oldalasnak kell lennie. 

Frissítés: cikkünk megjelenése után a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt közölte lapunkkal, hogy 

az említett cég nem Szijjártó Sarolta cége, ő egy beosztott a cégben.

A nyíregyházi autó- és motorsportaréna megépítéséről tavaly ősszel döntött a kormány, amelyet a tervek szerint elsősorban ralikrossz-, autókrossz- és  gokart-versenyekre használnának majd. Akkor azt lehetett tudni, hogy a kormány 274 millió forintot szánna a projekt előkészítésére, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. 

A mostani közbeszerzés szerint a pálya 2021-re készülhet el. Az előkészítés a G7 szerint eddig azért csúszott, mert a kormányon belül különböző érdekcsoportok csatároznak a projektért: egyrészt a projektet bejelentő Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, másrészt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, harmadrészt egy Szijjártó Péter vezette kör. A projekt maga is tartozott már az Emmihez, a vagyonkezelőhöz, a Miniszterelnökséghez, végül a Szijjártó Saroltáék által elnyert közbeszerzést a humánminisztérium alá tartozó Nemzeti Sportközpont írta ki. 

A Truck Race Promotion a kamionos Európa-bajnokság magyarországi versenyeinek szervezésére jött létre, de azóta már inkább a ralira szánt kormányzati pénzekből kap. A kormány már elkötelezte magát, hogy 2020 és 2023 között évi nagyjából 100 millió forinttal támogat rali Eb-futamokat Nyíregyházán, amelynek promoteri munkáit is ez a cég nyerte el. 

A külügyminiszter testvérét foglalkoztató cég amúgy tavaly az árbevétele több mint felének megfelelő összeget, 175 millió forintot kapott állami támogatások és megbízások formájában. 

Amúgy a rali-Eb futamaihoz nincs szükség egy újabb, az elmúlt évek tapasztalatai szerint úgy 50-100 milliárd forint közötti összegbe kerülő új versenypályára, mert már most is Nyíregyházán és környékén rendezik a futamokat. Amúgy van Magyarországon egy másik pálya, amelyik rendelkezik a szükséges minősítéssel. Ez a nyirádi pálya, amelynek amúgy nem megy olyan jól a biznisz, az elmúlt öt évben összesen 63 millió forint veszteséget termelt. 

Ennek ellenére nem a nyíregyházi az egyetlen versenypálya, amelyet építene a kormány, nemrég Palkovics László beszélt arról, hogy 2022-től gyorsaságimotoros-világbajnoki (MotoGP) futamot rendezhet, Kósa Lajos pedig azt jelentette be, hogy az ehhez szükséges versenypályát Kelet-Magyarországon (reményei szerint feltételezhetően Debrecenben) építhetik majd meg. 

Rovatok