Index Vakbarát Hírportál

Hiába költöttek tízmilliárdokat fejlesztésre, rákkeltő víz folyik a csapból

2019. október 21., hétfő 08:59

Az elmúlt években rengeteg uniós forrást költöttek arra, hogy minél kevesebb magyarnak kelljen rákkeltő vizet innia, de a fejlesztések nem mindig jártak sikerrel, írja a G7.

A KSH közelmúltban jelentette meg a Környezeti helyzetkép, 2018 című kiadványát, ezen látható, hogy 85 olyan település van, ahol a víz arzéntartalma még mindig meghaladja az egészségügyi határértéket. A 85-ből 70 olyan település van, ahol olyan régen – jellemzően több évvel ezelőtt – befejeződött a fejlesztés, hogy már határérték alatt kellene lennie az arzéntartalomnak. De nincs – ami azt mutatja, hogy valami nem sikerült annak ellenére, hogy a pénzt elköltötték.

Összesen 44 milliárdot költöttek vízminőség-fejlesztésre, ebből 17 milliárd olyan településre ment, ahol még mindig előfordul, hogy határértéket elérő vagy meghaladó arzéntartalmú víz folyik a csapból.

Az egyik megmaradt problémás terület a szerb határtól induló Csikéria–Bácsszőlős–Borota-vonal, ahol közel 3 milliárd forintért két kisebb cég mellett a Duna Aszfalt dolgozott, amely inkább ismert a kormány kedvenc, Mészáros Lőrinchez köthető autópálya-építő cégeként, mint ivóvizes projektek megvalósítójaként.

A kevés érintett nagyobb város egyike Szentes, ahol egy közel 1,8 milliárdos beruházás ellenére kell a 27 ezer lakosnak esetenként még mindig arzénes vizet innia. Az arzéntartalmú víz fogyasztása évtizedes távlatban növelheti néhány ráktípus (bőr-, hólyag-, tüdő- és veserák) kialakulásának kockázatát. Részletek a G7 cikkében.

(Borítókép: Photofusion / Universal Images Group / Getty Images)

Rovatok