Index Vakbarát Hírportál

Nem zárták le időben a BKV gigareklámtenderét, közben ellenzéki lett a főváros

2019. október 21., hétfő 11:35 | négy éve frissítve

Nem zárták le az önkormányzati választásokig a BKV régóta húzódó reklámtenderét, amelyről még a nyáron azt írtuk: hirtelen nagyon sürgős lett az eredményhirdetés, valószínűleg még addig nyélbe akarják ütni a dolgot, amíg biztosan a Fidesz által támogatott Tarlós István vezeti a Budapestet. Így viszont a főváros új vezetésének áttételesen érdemi beleszólása lesz a végeredménybe, hiszen a BKV kizárólagos tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat. 

A szóban forgó reklámtendert még 2016-ban írták ki, de azóta senki sem igyekezett a végére járni. A téma akkor került újból előtérbe, amikor a meleg párokkal (a BKV felületein is) reklámozó Coca-Cola miatt a fővárosi cég magyarázkodó közleményben jelentette be, hogy a reklámfelületeik hasznosítására folyamatban lévő közbeszerzési eljárást heteken belül („októberre”) lezárják.

Nagy biznisz a tét

Nem kis téttel bíró közbeszerzésről van szó. A három évvel ezelőtti kiírás szerint a BKV mintegy 2600 busz, troli, villamos és metrókocsi oldalán lévő felületre, valamint a társaságok ingatlanjain, megállóin kialakított plakáthelyek kiadására kért ajánlatot.

EZ ÖSSZESEN TÖBB MINT 12 EZER NÉGYZETMÉTER REKLÁMHELYET JELENT, AMI ÉVENTE SOKMILLIÁRDOS BEVÉTELT HOZ MAJD A LEENDŐ NYERTESNEK.

A tender győztese 4+4 éves időtávra hasznosíthatja majd a reklámhelyeket, ami azt jelenti, hogy az első 4 év után közös megegyezéssel még egyszer ugyanennyi időre meghosszabbítható a szerződés.

A reklámhelyeket már húsz éve a Peron Reklám Kft., a BKV és a Hajdú Vagyonkezelő Kft. cége hasznosítja, ezért cserébe évente félmilliárd forintot fizet a fővárosi közlekedési vállalatnak. Az Esma nevű reklámos cég régi tulajdonosa, Bleuer István irányítása alatt álló Peron Kft. tulajdonképpen csak közvetítőként funkcionál a történetben közlekedési vállalat és a végső haszonhúzó magáncégek között. Ezt támasztják alá a Peron Kft. céges adatai is: a vállalkozás egyetlen alkalmazottal működik, számottevő nyereséget nem termel.

Mészárosék és a francia multi

A tényleges tevékenységet jelenleg a Peron partnerei végzik: a járművek belső felületei és egyes megállós plakáthelyek a JCDecaux Hungary Zrt., a járművek külső felületei a Publimont Kft. hatáskörébe tartoznak – írta még nyáron a 24.hu. A JCDecaux francia világcég magyar leányvállalata,

a Publimont korábban Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozott, majd az Orbán–Simicska-háború lezárulta után Nyerges Zsolt közvetítésével idén Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került.

Hogy kik adtak be pályázatot a hirtelen sürgőssé vált közbeszerzésen a nyár folyamán, azt nem tudhatjuk, hiszen az eljárás még nem zárult le, az azonban biztos, hogy csak nagy cégek pályázhattak: a feltételek között szerepelt, hogy a pályázó cég a megelőző három üzleti évben a köztéri reklámlehetőségek hasznosításából származó nettó árbevétele érje el az 1,5 milliárd forintot. Ekkora cégből nincs sok a magyar piacon. Valószínűsíthető, hogy a jelenlegi hasznosítók adtak be ajánlatokat, hiszen miért akarnának elesni egy ilyen üzleti lehetőségtől.

Mit lép most a főváros?

Az eredményhirdetés elcsúszása amiatt érdekes, mert a BKV kizárólagos tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat, a cég alapszabálya szerint ő jelöli ki az igazgatóság tagjait is, akik a pályázatokról döntenek.

Ilyen minőségében az új városvezetésnek érdemi ráhatása van a végeredményre,

vagyis hogy ki legyen a befutó egy ilyen fontos és a nyertes számára nagy bizniszt jelentő közbeszerzésen. Sőt, ha egyik ajánlatot sem találja megfelelőnek, adott esetben azt is preferálhatja, hogy írjanak ki új pályázatot, akár más feltételekkel.

Amennyiben a kormány szándéka valóban az volt, hogy még a választások előtt zavarják le a tendert, és lehetőleg Fidesz-közeli céget hirdessenek ki győztesnek – hosszú időre megkötve ezzel az (esetlegesen ellenzéki) következő budapesti vezetés kezét –, úgy ez nem jött össze. Hogy miért nem tudtak dönteni mostanáig, arról megkérdeztük a BKV-t, a cég sajtóosztálya pedig azt válaszolta: összesen két ajánlat érkezett a kiírásra (hogy melyik két cégtől, az nem publikus), de az eljárást mégsem tudták még lezárni, mert "az ajánlattevőktől pótlólag kellett még bekérni dokumentumokat.” Így az eljárás még a bírálati szakaszban van.

Egy az iparágra rálátó forrástól ugyanakkor úgy értesültünk, az előző fővárosi vezetés maga akasztotta meg a folyamatot, ugyanis nem tartották volna szerencsésnek, ha a választási kampány hajrájában jön ki a hír, hogy egy kormánynak kedves cég lett a befutó. Akár szándékos blokkolás, akár az eljárás nem várt elhúzódása áll a háttérben, a végeredmény befolyásolására az önkormányzati választások eredménye miatt a Fidesznek most már kisebb az esélye. 

Rovatok