Folyamatosan azt halljuk az állami szereplőktől, hogy kiváló állapotban van a magyar gazdaság, szinte teljes foglalkoztatás van az országban, emelkedik az átlagbér, csökken a szegénység és a családbarát kormány újabb és újabb eszközökkel támogatja a gyerekeseket. És a statisztikák is ezt bizonyítják, 2014 és 2017 között tíz százalékkal csökkent a gyerekszegénységi arányszám, és a teljes lakosságban is egyre kevesebben élnek jövedelmi szegénységben.
Azonban arra már kevesebb központi figyelem hárul, hogy a javuló gazdasági helyzet előnyeiből nem részesül mindegyik társadalmi csoport ugyanúgy. Sőt, vannak, akik egyáltalán nem, ráadásul ők pont azok, akik korábban is a legrosszabbul éltek, ők azok, akiket mélyszegénynek nevezünk.
Ők azok, akik lemorzsolódnak az iskolából, és emiatt, vagy a lakóhelyük miatt nem tudják kihasználni a munkaerőhiányt sem, az utóbbi években sem tudnak betörni a munkaerőpiacra. Így pedig marad jobb híján a közmunka, ami viszont nem közelíti meg a mediánjövedelmet, sőt, az utóbbi időben, a kormány – hogy a piaci munkák felé terelje az embereket – szándékosan igyekezett növelni a jövedelmi különbséget a közmunkások és a társadalom többi tagja között: 2011 óta a nettó minimálbér összesen 63 százalékkal emelkedett, míg a közmunkások alapfizetése 15 százalékkal. (Még rosszabb a helyzet, ha a jövedelmek vásárlóerejét vizsgáljuk, 2011-től 2018 végéig 17,7 százalékkal emelkedtek az árak, ami azt jelenti, hogy hiába emelkedett 15 százalékot a közmunkásbér, az valójában kevesebbet ér, mint 2011-ben.)
Márpedig a szinte teljes foglalkoztatottságot jelentősen árnyalják a közmunkásoktól megtisztított adatok. Az elmúlt években a foglalkoztatott nélküli háztartásokban élő gyerekek aránya például a felére esett vissza, de ez többnyire a közfoglalkoztatásnak köszönhető, ahol a nettó jövedelem 2017-ben 54 ezer forint volt, a bruttó összege a minimálbér kétharmadát sem éri el.
A frissen megjelent Civil jelentés a gyerekesélyekről 2014-2017 című kötet készítői két évvel ezelőttig vizsgálták a gyerekek körülményeit, esélyeit, az otthoni és az intézményi ellátásuk minőségét. E szerint a válság utáni talpra állás éveiben jelentősen csökkent a súlyos szegénység, azonban 2014 után ez a trend megfordult, egyre több család él mélyszegénységben.
A kötet azt mutatja meg, hogyan élnek azok, akik nem részesülnek a dübörgő gazdaság előnyeiből.
Miközben összességében csökkent a szegénység, a társadalom 20 százalékát adó legreménytelenebb helyzetben lévő réteget nem célozzák a szociális ellátásokkal, ez a réteg nagy maradt, és tovább nőtt a harmadik Orbán-kormány alatt.
Nem szabad elfelejteni, hogy a szegénység többnyire relatív fogalom. Mást nevezünk szegénynek egy gazdag országban, és mást egy nagyon szegény országban. Előbbi az, aki nem tud rendszeresen húst venni, nem tudja felfűteni a lakását, nincs pénze új hűtőre, ha elromlik a régi. Utóbbi pedig az, akinek kenyérre és tejre nincs pénze. A most bemutatott tanulmánykötet szerint mélyszegény az, aki a magyar mediánjövedelem 40 százalékát keresi meg, ami bruttó 230 ezer forintos medián bérrel számolva bruttó 92 ezer forintot jelent. Ez nem egy főre eső jövedelem, ebből egy teljes családnak kell megélnie. Azoknak a családoknak a száma, akik erre kényszerülnek, 2007 és 2017 között 3 százalékkal nőtt,
két évvel ezelőtti adatok szerint 125 ezer gyerek élt mélyszegénységben.
Ennek az oka, hogy a kormány társadalompolitikai intézkedései nem érik el a legszegényebbeket. 2014 óta az országban az életszínvonal jelentősen javult, mégis "az elosztás perverz jellege megmaradt", írják a gyerekszegénységről szóló kötet szerkesztői a bevezetőben.
Perverz elosztásnak azt nevezik, ahol a közpénzekből az állam nem azokat támogatja, akik a leginkább rászorulnak, hanem azokat, akik a támogatások nélkül is az átlagnál jobban élnek. Az új ellátások pozitív hatása leginkább a felső és középső jövedelmi tizedekben érzékelhető, miközben a legszegényebb 1-2 millió magyar helyzete sok tekintetben romlott.
A kormányzati intézkedések "túlnyomó többsége egyértelműen felfelé céloz, és a jobb helyzetű társadalmi csoportoknak kedvez", írja a jelentés.
Szintén egy idevágó adat a kötetből: 2010 és 2017 között a felső tizedben a nettó jövedelemnövekedés 42 százalék volt, miközben a legalsóban mindössze 26 százalék. Éppenséggel az országos jövedelmi statisztikákat javítja is, hogy a legszegényebb és a leggazdagabb háztartások jövedelme közti különbség tovább nőtt, hiszen a magasabb jövedelműek további gazdagodása felfelé húzza az átlagot. A legalsó jövedelmi tizedben, ahová a gyerekek mintegy ötöde-negyede tartozik, az egy főre jutó havi nettó jövedelem 2017-ben 32 ezer forint volt.
A kormány nem kedveli az univerzális, azaz mindenkinek, alanyi jogon járó juttatásokat, mint amilyen a családi pótlék és a gyes, inkább a gyerekvállaláshoz, vagy a munkához, vagy korábbi munkavégzéshez kötött támogatásokat támogatja. A családi pótlék összege 2009 óta változatlan, ahogy a rengeteg különböző szociális vagy gyermekvédelmi támogatás értékét meghatározó nyugdíjminium összege is.
A legszegényebb családok közel felének komoly gondot okoz a lakással kapcsolatos költségek kifizetése, folyamatosan fenyegeti őket a hajléktalanság. Ebben kifejezetten romlott a helyzet 2014 óta, miután a kormány az önkormányzati segélyeket összevonta települési támogatásként, és központilag megszüntette a lakásfenntartási támogatást. Emiatt 2013 és 2016 között közel felére esett vissza a lakhatási célú támogatásban részesülő háztartások száma, ahol önkormányzati szinten megmaradt a lakhatási támogatás, az összege ott is többnyire csökkent.
A szegény gyerekes családok 2013-ban összes jövedelmük 36 százalékát, 2017-ben már 45 százalékát költötték a lakhatásukra.
Olyan, mintha a kormány szándékosan mondott volna le a legalsóbb rétegekről, és ahelyett, hogy társadalompolitikai befektetésekkel a felzárkózást segítené, inkább pazarlásnak tartja a mélyszegények támogatását. Pedig az erkölcsi, igazságossági szempontokat félretéve is lehet olyan programokat felfuttatni, amelyek tisztán költség és haszon alapon bizonyítják, hogy jobban járna az állam, ha többet adna a legrosszabb helyzetűeknek a közös kasszából. Ilyen szempontból nézve luxusnak számít, hogy ezekről az emberekről lemondott a politika.
A kötetnek van egy fejezete, ami a magyarországi peremterületekről szól, a zsákfalvak világáról. Ebben nem országos összehasonlítások vannak, hanem a magyar mélyszegénység következményeinek bemutatása, különös tekintettel a gyerekek helyzetét. Olyan Magyarország ez, ami a társadalom többségének láthatatlan, de több százezer embernek a mindennapokat jelenti.
Az ország 36 járása számít leszakadt térségnek, és itt él a lakosság 10 százaléka. A kutatók kettőben végeztek adatfelvételeket 2013-ban és 4 évvel később is. Az derült ki, hogy aki teheti, menekül erről a vidékről. Akik maradnak, azok a legrosszabb helyzetűek, akiknek arra sincs erőforrásuk, hogy elmeneküljenek a nyomorból.
A lakások minőségi jellemzői messze elmaradnak az országos átlagtól. A vezetékes víz, a WC és a fürdőszoba hiánya nagyon gyakori, és ebből a szempontból jelentősen romlott a helyzet 2013 és 2017 között.
Télen a lakások fűtése sem problémamentes, a szegény családok 10 százaléka nem tudja az otthonát megfelelően fűteni, ami nem független attól, hogy 2011 és 2017 között mintegy 30 százalékkal növekedett a többnyire alacsonyabb jövedelmű családok által használt fa és a szén ára, miközben a gáz és a távfűtés költségei ugyanez idő alatt 14, illetve 11 százalékkal csökkent.
Ilyen körülmények között gyerekeket nevelni nagyon nehéz – a víz hiánya különösen sok problémát okoz. A családok nem kis részénél ugyan valaha be volt vezetve a víz, de azt a díjhátralékok miatt kikötötték. Ez is összefügg a korábban mindenki számára elérhető, állami társadalompolitikai ellátások visszaszorulásával. "Az adósságkezelési szolgáltatás gyakorlatilag az egész országban megszűnt így a támogató rendszer gyakran él a gyerekek családból történő kiemelésének eszközével", írja a jelentés.
Az abaúji kistérségben lévő falvakban például nincs semmilyen értelmes munkalehetőség, a különféle, rendszerint két-három éves időtartamú „szociális projektek” és civil szervezetek adományaival élnek túl az emberek, sok településen a Vöröskereszt hetente kétszer tejet és kenyeret oszt, enélkül jóval nehezebb lenne átesniük a gyerekes családoknak a hétvégi napokon, amikor nincsen ingyen menza a gyerekeknek.
Ebben azonban a kormány tett egy fontos lépést, az adatok alapján az ingyenes gyermekétkeztetés hasznos, hatékony, sok rászorulót elérő állami szolgáltatás, az összes szegénységben élő gyerek egész évi étkezésének 40 százalékához nyújt segítséget a kutatók szerint. Ez azonban úgy tűnik, nem elég: a felmérés alapján a gyermekéhezés létező jelenség Magyarországon, a roma gyerekek 15 százalékánál, a nem romák 7 százalékánál fordul elő.
(Borítókép: Csenyétén kilencvenkilenc százalékos a munkanélküliség, a legtöbben segélyből élnek. Fotó: Bődey János / Index)