Fideszes bajtársiasság, azaz ne mondjunk rosszat a párttársainkra! Még akkor sem, ha megérdemelnék. Orbán Viktor miniszterelnök egyetlen katonát sem szeret a csatamezőn hagyni, ha az ellenség (vagyis az ellenzék) támad. Ez a stratégia eddig bevált, de ha a többi fideszes politikus ezt kifordítja, és pajzsként használja a politikai ellenoldalt, akkor éppen a miniszterelnök válik eszköztelenné.
Orbán Viktor nem nagyon vett részt a 2019-es önkormányzati választás kampányában, de mégis kimondott valamit, amit nagyon régóta hisz, és amivel egyszerre nagyon sikeres, de egyszerre nagyon nehéz helyzetbe is lavírozta magát.
Arról beszélt a kampányban, hogy a fideszesek ne mondjanak rosszat egymásról, hiszen
a bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor te tévedsz, és akkor is számíthatok rád, amikor én tévedek. És melyikünk nem tévedett még az elmúlt harminc év során. De összetartottunk, őszinték voltunk egymáshoz, és végül minden nehézségből kilábaltunk
– mondta a miniszterelnök.
Valamivel azonban mintha régóta nem számolna a miniszterelnök. Ha ez a szlogen, ha tényleg
egyetlen kis veszteséget sem szenvedhetünk el, ha egyetlen katonát sem hagyunk hátra a harctéren,
akkor a miniszterelnök teljesen védtelen azokkal szemben, akik a politikai családból vállalhatatlanul viselkednek, még azokkal szemben is, akik kifejezetten tőle lopnak, hiszen jön a bajtársiasság.
Természetesen közbe lehet vetni, hogy néhány arcpirító köztörvényes esetben, fideszes – igaz, a Fidesz-hierarchiában jelentéktelen személyek által elkövetett – ügyek, Simonka György, Mengyi Roland kivételt jelenthetnek, de ha megfigyeljük azokat az eseteket, amikor valaki nagyon megdézsmálja a közöst, így például
akkor igazán nem marad eszköz a miniszterelnök kezében.
Azok, akik a közvélemény számára visszatetsző dolgokat művelnek, csak előrántják azt a pajzsot, hogy az ellenzék támadja őket, a baloldal hazudozik róluk, és védelmet nyernek, mert
mi nem hátrálhatunk, nem lehet igaza az ellenzéknek, a kritikus sajtónak.
Nagyon vicces megnézni, hogy ezt mennyire tudják maguk a politikusok. Amikor Borkai Zsolt győri polgármestert megtámadták, a győri polgármester csípőből így válaszolt: „A személyemmel kapcsolatban megjelent hazugságokat az ellenzéki kampánycirkusz részének tekintem, amellyel a győri ellenzék alkalmatlanságáról akarják elterelni a figyelmet.”
De mivel Borkai Zsolt ezt bemondta, jött a bajtársiasság, legalábbis pár napig senki nem bántotta a családból a polgármestert.
A Fidesz stratégiája valamennyire érthető, a több szavazóval rendelkező pártoknak a politikai tanácsadók szerint rövid távon az a jól felfogott politikai érdekük, hogy mindenáron csökkenteni kell az átjárhatóságot a politikai oldalak között, mélyíteni kell a másikkal szembeni távolságot.
Ha nincs átjárhatóság, akkor az erősebb politikai erő előnye egy ideig konzerválódik.
A pszichológiában „az igazságos világ hipotézise” arról szól, hogy csökkenteni kell a szorongásaimat, különben elviselhetetlenül félelmetes lenne a világ. Ez egy klasszikus magyarázata az áldozathibáztatásoknak is. Nem akarok attól félni, hogy én, a kislányom, a feleségem is nemi erőszak áldozata lehet, ezért jobb azt gondolni, hogy biztosan a sértett is okolható, mert sokat ivott, kihívóan öltözködött, incselkedett, és így tovább.
A politikában ez a megfigyelés úgy jelentkezik, hogy amennyiben már elégszer szavaztam egy politikusra vagy politikai erőre, akkor nehezebb bevallani, hogy nem volt igazam, sőt azoknak volt igazuk, akik éveken át szörnyülködtek a politikai preferenciáimon.
A mindent közvélemény-kutatásokkal kimérő Fidesznél sokszor tetten érhető, hogy kifejezetten politikai hasznot remél egy-egy mérhetően népszerűtlen, elítélendő eseményből.
Talán ennek legextrémebb példája volt Kocsis Máté 2014-es javaslata, amiben vizeletből vizsgált drogtesztre kötelezte volna a 12–18 éveseket. Kevés magyar állampolgár gondolhatta, hogy a diákokkal szembeni intézkedés, a zéró bizalom, a bűnözőként kezelés, a drogteszt jó. De ilyenkor nem is ez a cél, hanem hogy kialakuljon egy elvadult vita. Természetesen a drogtesztből nem lett semmi, de egy rövid közéleti vitában, a drogteszt támogatóit a liberális ellenzékiek „nácizhatták”, míg a drogteszt ellenzőit néhány publicista összemoshatta a kábítószer támogatásával.
Ha a kommentekben a nem fideszes azt mondja a fideszesre, hogy te náci, míg a fideszesek közül néhány azt mondja, hogy te drogpártoló liberális, akkor megint mélyülnek a szakadékok. „Olyan csúnyákat mondanak már rám, hogy én ide nem mehetek át. Lehet, hogy már nem is értek egyet, de majd keresgélem a korábbi döntéseimet megerősítő érveket, narratívákat” – gondolhatták akkor többen. Az árkok mélyültek, nehezebb lett váltani, kényelmetlenebb lett volna egy többségi szavazónak politikai oldalt váltania.
Ilyennek tűnhet rövid távon Borkai Zsolt esete is. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy esélye van kiállni egy polgármester mellett,
aki a várostól megbízásokat kapó üzletemberekkel, jogásszal részt vesz egy megörökített orgián. Ilyen nincs, nem túlélhető.
De abban lehet bízni, hogy lesz a távozás előtt egy kis veszekedés, majd megint azt gondolja a fideszes választó, hogy az nem lehet, hogy mi tévedtünk, nem lehet, hogy Borkai Zsoltra szavazni rossz döntés volt, a magánélet más, mint a munka, attól még lehet remek városvezető, sokkal súlyosabb ügyek derültek ki a másik oldalon.
A baj csak az, és ez szinte biztosan rosszul volt most kimérve, hogy a Borkai Zsolttal kapcsolatos támogatás, vagy csak bizonytalankodás, esetleg a döntés halogatása most azt sugallta, hogy ebben a politikai családban még akkor is fontosabb az, hogy ő fideszes, hogy ő velünk van, mint az, hogy mit csinál, ha az egész ország kénytelen a saját szemével látni a győri brancs dorbézolását.
Itt most pontosan ne vegyük sorba ennek a körnek a közbeszerzéseit, a pénzek visszajuttatásának mechanizmusait, csak gondoljunk arra, hogy mi történik egy amerikai elnökös, vagy jogi sorozatban, ha ilyen felvételek látnak napvilágot. Erről nem beszélni, ezt nem kezelni, még akkor is mélyen beleég a választók agyába, ha látszólag sem demonstrálók, sem ügyészek, sem ellenzéki politikai erők nem lépnek fel határozottan.
Orbán Viktor hisz abban, hogy jó politika az, hogy „minél jobban támadják Rogán Antalt, én annál jobban kitartok mellette”.
Lehet, hogy nem aszerint kell valaki mellett kitartani, hogy támadják-e, hanem aszerint, hogy mit csinált, hogy védhető magatartást folytatott-e a politikai család képviselőjeként. Mert jogos politikusi gondolat, hogy nem hagyom, hogy leszalámizzák rólam a politikustársaimat, nem vagyok hajlandó félnaponta elhatárolódni a politikustársaim félresikerült mondataitól.
Az önkormányzati választás talán legfontosabb tanulsága éppen az, hogy nem elég mindig csak külső ellenséget találni vagy kreálni. Ideig-óráig lehet nem látható migránsokat, nem ellenszenves civileket, nem aktív Soros Györgyöt, vagy nem túl erős ellenzéket ostorozni, de ha már mindenhol mi vagyunk, ha mi vagyunk a jó és a rossz polgármester is, akkor különbséget kell tenni, mert lehet, hogy a rossz polgármester egy ideig még nyer, de egy csomó másik nem.
(Borítókép: Németh Sz. Péter / Index)