Index Vakbarát Hírportál

Bezárt régészeti parkot is lehet most venni az államtól

2019. július 19., péntek 17:06

Újabb nagy értékű állami ingatlancsomagot hirdetett meg eladásra a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az Elektronikus Aukciós Rendszerben. Az ingatlanok összértéke meghaladja a 3 milliárd forintot.

A legkülönlegesebb darab az eladásra kínált ingatlanok közül az M3 autópálya melletti egykori Archeopark régészeti bemutatóhely, amit a Lakásfejlesztő 2. nevű csomagba tettek be több más ingatlanfejlesztésre alkalmas területtel együtt. Az M3 Archeoparkot Polgár mellett hozták létre 2007-ben, hogy a nagyközönségnek bemutassák az autópályaépítések során előkerült régészeti leleteket. A skanzenben helyet kaptak őskori és népvándorlás kori lakóépületek rekonstrukciói, eredeti népi házak és a Csörsz árka védműrendszer egy szakaszának rekonstrukciója. Sajnos, néhány évvel később a régészeti park az alacsony látogatószám miatt bezárt, és azóta az építmények állaga leromlott - most pedig az egész parkot viheti, akinek van rá ötlete, hogy mihez kezdjen vele.

A másik, ipari elnevezésű csomagban kőbányai és rákospalotai telkek vannak, amiket gyártóhelyszínnek, vagy logisztikai célokra lehet használni. Mindkét csomagnál július 29-ig kell befizetni az árverési biztosítékot, licitálni július 31. és augusztus 2. között lehet.

Ez már a második, csomagban meghirdetett ingatlanértékesítés az MNV Zrt. részéről az idei évben. Az előző körben egy 9 ingatlanból álló csomag kelt el 3,5 milliárd forintért június 19-én, az eladott épületek között volt a bezárt Svábhegyi Gyermekkórház is a XII. kerületben. Az állami vagyonkezelő azzal érvelt a csomagban történő értékesítés mellett, hogy "a jó adottságú, egyértelmű fejlesztési célokat kínáló ingatlanokkal együtt gazdára találnak a hosszabb előkészítő munkát kívánó, s ezáltal alacsonyabb értékesítési potenciállal bíró ingatlanok is." Ugyanakkor az előző körben meghirdetett három csomagból kettő nem talált gazdára, a MÁV egykori Andrássy úti székházára például nem akadt vevő.

Az MNV Zrt. megítélése szerint az eladásra kínált ingatlanokra az államnak hosszú távon sincs szüksége:

az MNV Zrt. portfóliótisztítási stratégiájával összhangban az értékesítéssel érintett vagyonelemek nem látnak el közfeladatot, így állami tulajdonban tartásuk sem vagyonpolitikai, sem költséghatékonysági szempontból nem indokolt.

Rovatok