Index Vakbarát Hírportál

Boris Johnson hirtelen a brexit-megállapodás híve lett

2019. június 27., csütörtök 09:31

Egy a millióhoz az esélye a megállapodás nélküli brexitnek - mondta Johnson. Vélhetően azért váltott tónust, mert már készül július 23-ra, amikor kiválasztják a toryk Theresa May megbukott kormányfő utódját.

Egy hónap múlva Boris Johnson korábbi, vagy Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter lesz Nagy-Britannia új miniszterelnöke. Ez a versenyfutás természetesen erősen foglalkoztatja Nagy-Britanniát, és már azt is lehet tudni, hogy pontosan július 23-án száll majd fel a fehér füst.

Ketten maradtak tehát ringben, Johnson a nagyszájú brexithívő és Hunt a mérsékelt, iskolázott politikus, aki azon kevesek egyike, aki már David Cameron kormányában is miniszter volt.

Mindketten voltak külügyminiszterek, Hunt éppen azért váltotta Johnsont, mert utóbbi tiltakozott Theresa may. túlzottan engedékenynek tartott brexit-javaslata miatt. Ezek után borítékolni lehetett, hogy Johnson úgy tudja szélesíteni a támogatói körét, ha kicsit enyhít saját brexit-elképzelésein (a keményvonalasok úgyis rá szavaznak, a mérsékeltek közül kell támogatókat szereznie)

Erre sokat nem kellett várni. Johnson, aki eddig a "brexit bármi áron" lelkes apostola volt, legújabb nyilatkozatában már valószínűtlennek és kedvezőtlennek nevezte az esetleges megállapodás nélküli brexitet.

Mint mondta, a no deal brexit esélye szerinte csak egy az egymillióhoz. Azt is bejelentette, hogy amennyiben ő tárgyal majd a kilépésről, akkor a tárgyalásokra nem fogja meghívni a brexit legkeményvonalasabb támogatóját, Nigel Farage-t. Johnson és Farage jóban vannak amúgy, de a konzervatívok többsége is kártékonynak tartja a populista politikust, aki szeret az Európai Unió pénzügyeiről megalapozatlan adatokkal riogatni.

Johnson korteskedése közben beismerte, hogy a Konzervatív Párt válságban van, szerinte országának október 31-ig el kell hagynia az EU-t, de beszélt arról is, hogy Nagy-Britannia teljes területén ki kell alakítani a szélessávú internetet. Pártja szempontjából pedig azt nevezte a legfontosabb célnak, hogy a konzervatívoknak fel kell készülniük arra, hogy a következő választáson elég erősek legyenek ahhoz, hogy legyőzzék Jeremy Corbyn Munkáspártját.

Rovatok