Index Vakbarát Hírportál

Kínai hálózattal próbálkozik Rogánék kigolyózott egykori kedvence

2019. június 18., kedd 09:43

Kínai üzletekre fókuszáló globális kommunikációs ügynökségi hálózatot alapított a Csetényi Csaba és Krskó Tibor irányítása alatt álló HG Media. A kiadó fél éve, társalapítóként hozta létre a Cathay Communicationt, amely egy nagyobb nemzetközi csoport, a Cathay Group része lett, írja a 24.hu.

Csetényiékhez 2016-ig dőltek az állami megrendelések. Két reklámcégük 2016-ban még 13 milliárd forintot meghaladó éves forgalmat bonyolított, a megrendelések azonban hirtelen apadni kezdtek, amikor a tulajdonosok kiestek a Rogán Antal irányítása alatt álló apparátus kegyeiből. A két cég tavaly már csak 6,2 milliárd forintnyi megrendelést tudott összeszedni.

A Cathay Communication hálózatának Csetényiék tájékoztatása szerint a néhány hónapos fennállás elég volt ahhoz, hogy hatalmasra nőjön. A csatlakozó kommunikációs ügynökségeknek köszönhetően a világ öt kontinensének 65 országában van jelen.

Az alapító szerint a hálózatba szervezett ügynökségek célja, hogy kommunikációban támogassák a kínai cégek külföldi piacra lépését, illetve a világ többi részéről érkező cégek kínai megjelenését. A Cathay Communication emellett üzleti tanácsadást, jogi szolgáltatást, adótanácsadást, illetve könyvelési és IP-szolgáltatásokat kínál. A cég internetes oldalán egyelőre nincsenek referenciák, és a különböző országokból becsatlakozott partnercégek sem látszanak.

Rovatok