Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas siker Rogán találmánya

2016. augusztus 11., csütörtök 15:17

Még nem biztos, hogy valóban találmány Rogán Antalék találmánya, korábban ugyanis már levédtek egy egészen hasonló dolgot. Ettől függetlenül a MobilSign termékeit egyre több helyen használják, és beindultak a politikus feltalálótársának egyéb üzletei is. A fejlesztő cég a kutatáshoz még 256 millió forint uniós pénzt is kapott.

Bánki Donát, Jedlik Ányos, Neumann János – a magyar történelem bővelkedik a híres feltalálókban, a dicsőségfal pedig hamarosan új névvel bővülhet: Rogán Antal is feltalált egy elektronikus aláíráshoz kapcsolódó eljárást.

A politikus a hír megjelenése után közölte, büszke arra, hogy a társaival közös találmányával "értéket teremtett", a MobilSign céghez került technológiát pedig máris "százezernyi magyar polgár" használja.

Nem egy C-vitamin, de jó biznisz

És valóban: a cég rendszere működik például a Magyar Telekom ügyfélszolgálataiban is. (Frissítés: a cég honlapján partnerei között tüntette fel a MÁV Informatikát, az Aegon Biztosítót és a Sprinter futárszolgálatot, de még a Fővárosi Vízműveket is, ezek cikkünk megjelenése után lekerültek az oldalról.) A találmány terjed és Rogán szerepe ebben mindenképpen figyelemreméltó. Még ha nem is elsősorban feltalálóként.

Maga a találmány ugyanis korszakosnak semmiképpen nem nevezhető, sőt egyelőre még az is kérdéses, találmány-e egyáltalán. A nemzetközi bejelentésnél rendszerint a nyilvános kutatási jelentéshez írásos szakvéleményt fűznek. Eszerint pedig találtak egy olyan korábbi szabadalmi iratot, amelyik Rogánék feltalálói tevékenységet erősen megkérdőjelezi. Egy általunk megkérdezett szellemi tulajdonvédelmi szakértő szerint mindez bizonytalanná teszi, hogy kap-e majd oltalmat a szabadalom, illetve, ha kap, mennyire kell azt lekorlátozni. (Egyelőre még csak ideiglenes oltalom áll.)

Mi ez a dolog, amit megpróbálnak levédetni? Almási János a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség elnöke szerint a találmány tárgyaként leírt megoldás pontos megismerése nem egyszerű, mivel az ilyen szabadalmi leírások természetüknél fogva általánosítottak és körülményesen megfogalmazottak.

A gyakorlatban a leírás feltehetően a MobilSign megoldás mögötti eljárást takarja.

Aláírás tableten

Almási szerint ehhez hasonló megoldás igen sok létezik a piacon, hogy ezek működése mennyiben tér el a találmányban leírttól az kérdéses, feltehetően csak kisebb részletekben. Pénzügyi szolgáltatók mostanában kezdenek ilyen irányban tervezni, miközben a kisebb nagyobb – jellemzően amerikai – szolgáltatók is terjeszkedni próbálnak hazánkban, illetve Európában.

A találmányt összefoglaló ábrán keresztül egy biometrikus aláírási megoldás képe rajzolódik ki. Az ilyen megoldások nagyon leegyszerűsítve általában azt jelentik, hogy az aláíró a saját kézi aláírását nem egy papírra, hanem egy tabletre helyezi el, és erre a tablet helyez el egy igazi elektronikus aláírást. Ez Almási szerint egy „öszvér” megoldás, ami a kézi aláírás gyengeségeit próbálja ellensúlyozni kiegészítő megoldásokkal.

Biztonsági problémák

Rogánék felfedezésének nem csak az újszerűsége billeg, úgy általában az egyszerű biometrikus aláírások jövője sem egyértelmű. A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség például – ettől a találmánytól egyébként teljesen függetlenül – még áprilisban kiadott egy állásfoglalást a témában.

Ebben azt írják, hogy a biometrikus aláírási megoldások általában nem felelnek meg a fokozott biztonságú, pláne a minősített elektronikus aláírásokkal kapcsolatos jogi és műszaki elvárásoknak, ezért az alkalmazásuk igen nagy körültekintést igényel. Almási elmondta, konkrétan a MobilSign megoldást nem vizsgálták, így arról véleményt sem tudnak mondani.

A leírást böngészve viszont úgy tűnik, Rogánék szabadalma éppen arról szólna, hogy a biztonsági szempontból gyengébb biometrikus technológiát kiegészítsék olyan megoldásokkal, amelyek nehezebbé teszik az aláírás hamisítását, az aláírással való visszaélést. A végső céljuk pedig az lenne, hogy az elektronikus aláírást mobil eszközökön elterjedté tegyék.

Uniós pénzből ment a fejlesztés

A MobilSignt is lényegében erre hozták létre, a cég 2014 végéig Rogán feltalálótársainak, Csik Balázsnak és Lengyel Csabának a tulajdonában állt, azóta Pozsgai Petra vette át. Ezzel azonban nem került nagyon távol a körtől az üzlet, hiszen Csik Balázsnak Pozsgai hat évig üzlettársa volt a Profitrade informatikai cégben, amelynek Csik most is tulajdonosa és ügyvezetője.

És a Profitrade volt az, amelyik a MobilSign technológiát például a Magyar Telekomnak is eladta, de referenciáik között számos állami nagyvállalat található a MÁV-tól, a BKV-n, Főtávon és Postán át a Volánig. Sőt a jelek szerint a Profitrade állhatott az egész innováció hátterében is, honlapjuk szerint a MobilSign-technológia kidolgozásához még uniós pénzre is rámentek. Az Új Széchenyi Terv keretein belül 256 800 000 forintot kapott. (Mellékszál, de érdekes: a Profitrade-nek korábban tulajdonosa volt egy jogszabályi kivételezés miatt szintén nagy botrányt kavaró Carion is.)

Pörög az üzlet

Nem csak a MobilSign Kft. és a Profitrade fontos szereplő az ügy szempontjából, hanem Csik Balázsék másik érdekeltsége is, a Hunguard. Ez a cég végezte a Telekomnak eladott MobilSign-bolti aláírórendszer tanúsítását, Csikék cége a vizsgálatnál mindent rendben talált.

A Hunguard neve egyébként többször előkerült már az elmúlt években, ők végezhették annak idején a NAV szerverére kötött nyerőgépek rendszereinek auditálását is. Az is egy kacifántos történet volt, akkor Koszorús László, fideszes képviselő adta be a törvényjavaslat zárószavazása előtt a céget helyzetbe hozó módosítást.

De az auditálással foglalkozó cég szekere igazán csak 2014-ben, a közműcégek auditjánál lódult meg, miután újra némi jogszabályi hátszelet kaptak, tavaly pedig már több mint a háromszorosára, 400 millióról 1,4 milliárd forintra ugrott a cég árbevétele, adózott eredményük 780 millió forint volt. A történetről itt írtunk részletesebben.

 

És ami a céget még érdekesebbé teszi, a Hunguard többségét Csikék idén januárban éppen az osztalékfizetés előtt eladták egy homályos hátterű offshore-cégnek, a máltai Javelinnek, a valódi tulajdonosairól tehát semmi információnk nincs.

Illetve talán csak egy: nem Rogán Antalé. A Csikékkal közös találmányon ötletelő propagandaminiszter a felröppenő találgatások után sietve leszögezte, sem a Hunguard Kft.-ben, sem más gazdasági társaságban nincs tulajdonrésze. És természetesen offshore cége sincs. "Aki ennek ellenkezőjét állítja, azt beperelem" - óvott az IT-szakember.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)

Rovatok