Index Vakbarát Hírportál

Szeged utolsó polgári pillanatai

Karády Katalinok és Szörényi Évák, decens kalapköltemények és prémgallérok, elegáns férfiak (vannak még férfiak!) cigarettafüstben, hangverseny és mulatós zene, napsütés és hó. Lissák Tivadar fotói a békebeli polgári élet már nem sokáig tartható felszínét őrzik, utolsó emlékek egy végleg letűnt korszakból. Hiszen Magyarország több mint egy éve hadban áll, a kenyeret jegyre adják, elsötétítés van, néhány bomba is hullott, megszületett három jogkorlátozó törvény, apák és férjek a Don-kanyarban. Sorsuk éppen azokban a napokban pecsételődött meg, amikor a Bárdos Lajos vezette Budapesti Kórus szegedi koncertre indult 1943. február elsején.

Az amatőrfotós Lissák Tivadar hihetetlenül izgalmas és korfestő képei évek óta szerepelnek a Fortepan archívumában, az 1934 és 1948 között készült fotóiból korábban már mutattunk néhányat. Most a Mi Vidékünk miatt vettük elő 1943-ban Szegeden lőtt képeit, hogy a legutóbbi veszprémi családtörténet , a korábbi Vas és Zala megyei anyagok után egy csongrádi Nagykép is szülessen.

Az 1909-as születésű, harmadik generációs mérnökember Lissák életéről nem sokat tudunk. A Budapesti Kórust éveken keresztül, több helyen és időpontban fotózta. Kiderült, hogy személyes szálak fűzték Bárdos Lajoshoz és a kórushoz: Lissákék voltak a karnagy testvérének, Deák Bárdos György egyik lányának a pótszülei és valószínűleg Lissák felesége is énekelt a kórusban. A ma is létező Budapesti Kórus segítségével igyekeztünk nyomokat találni a hetvenhat évvel ezelőtti szegedi fellépésről; irattáruk ugyan a háborúban elpusztult, a régi kórustagok azonban néhány személyt azonosítottak a fotókon.

A leginkább régi cikkekből, újsághírekből rekonstruálható Szegeden töltött két nap története egy pillanatra visszadob a múltba. Tényeket és adatokat tudunk, amit a képen szereplők még nem, de az érzéseikről és a gondolataikról, amivel a fotós szemébe néztek, fogalmunk sincs. 1943. február 2-án a Budapesti Kórus koncertet adott Szegeden, Sztálingrádnál a német csapatok vereséget szenvedtek, ezzel tulajdonképpen eldőlt a második világháború.

A Szegedre vonatkozó helytörténeti adatokért köszönet Tóth István történésznek, a szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársának, a Budapesti Kórusra vonatkozó információkért pedig Pál Csillának, a Budapesti Kórus elnökének.

Ezt az anyagot az Index olvasóinak támogatásából készítettük.



Rovatok