Index Vakbarát Hírportál

Erdei Zsolt is beszállt a Molnár Áron – Hajdú Péter-szájkaratéba

2024. május 9., csütörtök 13:44

Molnár Áron és Hajdú Péter összeszólalkozása kapcsán szólalt fel Erdei Zsolt, aki úgy véli, nem lehet kizárólag az anyagi szempontokat nézni, ha egy versenyről van szó, hanem fontos a belső indíttatás is.

Mint megírtuk, az egymillió dollár összdíjazású Hell Boxing Kings nemzetközi bokszverseny szervezői a napokban jelentették be, hogy ugyan az eredeti tervek szerint a megmérettetésen a Sztárbox 2023-as évadának bajnokai húznának kesztyűt, ám Molnár Áronnal nem tudtak megegyezni, így helyette Istenes Bence ugrik be a ringbe középsúlyban. A színész azóta már a közösségi oldalán reagált a hírre, kifejtve, a versenyre való felkészülése olyan sok költséggel járt volna, amit a Hell által felajánlott összeg nem fedezett volna, ahogy annak sem örült, hogy a Hell igazgatótanácsának a tagja Hajdú Péter.

A műsorvezető ezt követően szintén a közösségi oldalán szólalt fel Molnár kijelentéseivel kapcsolatban, megemlítve, a Hell Boxing Kings projektre producerként kérték fel, ám Molnár és a menedzsere nem említették a tárgyalások alatt, hogy problémájuk lenne ezzel. Mint hozzátette, csak még több pénzt szerettek volna, mivel a nettó 15 millió forint nem volt elég a felkészülésre. A felek szájkaratéjába Erdei Zsolt ökölvívó is beleszállt, aki a Blikknek nyilatkozva fejtette ki véleményét a történtekről. 

Ahogy Erdei megemlítette, nem lehet csak az anyagi szempontokat nézni, mivel ha valaki komolyan gondolja a versenyt, akkor egy ilyen meccs hosszú távú befektetés lehet, hiszen az illetőt utána több helyre hívhatják meg. Hozzátette, „az sem utolsó szempont, hogy az ember magának is bizonyítani akar”.

Itt leginkább az idő az, ami megfizethetetlen, mert gyakorlatilag elég egy ökölvívóedző a profi felkészüléshez. Ha valaki azonban komolyan fel szeretne készülni, mellette nem igazán tud mást csinálni, csak ezzel kell foglalkoznia. Ha napi kétszer másfél óra edzéssel számolunk, az nem csak három óra, hiszen számolni kell az edzések közötti rehabilitációs idővel, és este tízkor alvás van, tehát más nem nagyon fér bele. Ha szigorúan csak a pénzt nézzük, hazai viszonylatban nem egy rossz díjazás ez, még én is elgondolkodnék az induláson

– mondta a lapnak, hozzátéve, naponta 12-féle vitamint és kiegészítőt szed, amelyeknek 50 ezer forint a kéthavi adagja. Ugyanakkor úgy véli, nem az anyagiak, hanem leginkább a belső indíttatás a lényeg, azaz hogy valaki igazán részt akar-e venni egy efféle versenyen, vagy sem.  

(Borítókép: Erdei Zsolt 2022. november 2-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok