Index Vakbarát Hírportál

A királyi család egyik tagja sem volt kíváncsi Harry hercegre

2024. május 9., csütörtök 11:58

A királyi sarj május 8-án ismét az Egyesült Királyságba látogatott, hogy részt vegyen az Invictus Games 10. évfordulója kapcsán tartott istentiszteleten. Ahogy azt már előre sejteni lehetett, a királyi család egyik tagja sem tartott vele a jeles eseményen.

Ahogy megírtuk, Harry herceg újra visszatért az oroszlán barlangjába, szülőhazájába, ahol már nem mindenki fogadja őt tárt karokkal, mióta felhagyott királyi kötelezettségeivel – illetve egy memoárban és egy netflixes sorozatban tálalt ki. A herceg legutóbb azért járt az Egyesült Királyságban, hogy meglátogassa édesapját, III. Károlyt, akiről az év elején derült ki, hogy rákkal diagnosztizálták. A királyi sarj ezúttal amiatt látogatott haza, hogy részt vegyen az általa alapított Invictus Games 10. évfordulója kapcsán tartott istentiszteleten a Szent Pál-székesegyházban. Bár eredetileg úgy lehetett tudni, hogy neje, Meghan Markle is vele tart, a terv változott, mivel a hercegné az Egyesült Államokból közvetlenül Nigériába repül, ahol közösen vesznek részt egy nem hivatalos királyi látogatáson.

Azt már előre sejteni lehetett, hogy nagy valószínűséggel az eseményen a királyi család semelyik magas rangú tagja nem vesz majd részt, ami így is alakult. A néhai Diana hercegné bátyja, Earl Spencer, illetve nővére, Lady Jane Fellowes ugyanakkor támogatásukról biztosították a herceget. Rajtuk kívül egyébként még megjelent a rendezvényen Mark Dyer volt katonatiszt, Rishi Sunak miniszterelnök felesége, Akshata Murty, Johnny Mercer miniszter, illetve Jonathan Edwards olimpiai bajnok – írja a Daily Mail.

Mindeközben III. Károly, akit meghívtak az istentiszteletre, megtartotta a szezon első kerti partiját a Buckingham-palotában, amin többek között Kamilla királyné, Eduárd herceg, Zsófia hercegné és Anna hercegnő vett részt. Királyi bennfentesek elmondása szerint afelől nem érkezett hivatalos megkeresés, hogy Harry herceg látni kívánja az apját, bár a királyi sarj szóvivője korábban azt állította, hogy az uralkodó nem tudta beleszorítani az idejébe a fiával való találkozást.

Méltatták az alapítványt 

A Szent Pál-székesegyház előtt nagy tömeg várta a herceget, ami nem meglepő, mivel igen ritkán jár haza, illetve annak ellenére, hogy a szigetországban többek árulónak bélyegezték meg, továbbra is akadnak rajongói az Egyesült Királyságban. A herceget a helyszínen Andrew Tremlett tiszteletes fogadta, majd a székesegyházba belépve mentora, Mark Dyer mellett foglalt helyet. Az istentisztelet a Praise My Soul The King Of Heaven himnusszal kezdődött, majd Tremlett mondott köszöntőt:

Ma azért gyűltünk össze, hogy hálát adjunk a Mindenható Istennek az Invictus Games Alapítvány munkájáért, és 10 éves jubileumi évében ünnepeljük a 23 nemzet számos versenyzőjének óriási eredményeit

– mondta, hozzátéve:

Siratjuk a háború és a terror fájdalmát, árát és méltatlanságát, és imádkozunk egy olyan világért, ahol az igazságosság uralkodik, és ahol a nemzetek megtalálják vágyott egységüket. Csodálattal emlékezünk azok eltökéltségére, akik a súlyos betegséggel vagy sérüléssel küzdők életét igyekeznek helyreállítani, rehabilitálni és visszaszerezni: életeket változtatni és megmenteni.

Tremlett köszöntőjét követően az istentiszteletet William Ernest Henley tartotta, amin felolvasott a brit Invictus Games csapatának helyettes kapitánya, Michelle Turner is, aki köszönetet mondott a szervezetnek azért, hogy visszaadta az életét. 

Rovatok