Index Vakbarát Hírportál

PamKutya reagált Dancsó Péter videójára, miközben újabb vacsora volt az USA nagykövetségén

2024. május 2., csütörtök 07:23

PamKutya Norbi videóban reagált Dancsó Péter mondataira azzal kapcsolatban, hogy a tartalmaik amatőrök és cringe-ek, valamint arról, hogy miért is voltak valójában David Pressmannél, a budapesti amerikai nagykövetnél vacsorázni. Eközben Pressman ismét gálavacsorát tartott, újabb csapat influenszerrel a vendégek között.

Ahogy arról beszámoltunk, a Videómánia legfrissebb videójában Dancsó Péter szektaépítésnek nevezte David Pressman amerikai magyar nagykövet influenszervacsoráit, és arra világított rá, hogy ezek a gálák nem szólnak másról, mint hogy „bújtatott politikai agitáció zajlik, és egy idő után a tartalomgyártók már maguktól viszik majd azt a narratívát, amely összhangban lesz a Pressman által képviselt országgal”. 

Dancsó Péter a videójában a PamKutya duót is bírálta – „örök amatőr filmeseknek és végtelenül cringe-nek” nevezve őket –, amelyre most Norbi, a PamKutya egyik tagja az Instagramon reagált.

Azzal kezdte, hogy nem szokott reagálni ilyesmi inzultálásokra, hiszen ez nagyjából együtt jár a „szakmával”, viszont szerinte Dancsó Péter annyira specifikusan kötött beléjük, hogy muszáj volt válaszolni.

Elmondása szerint főleg azért, mert nagyon igazságtalannak érzi Dancsó Péter vádjait, főleg, hogy belelát a háttérfolyamatokba is. Norbi határozott véleménye, hogy ha nem is találják őket szimpatikusnak és nem is szeretik a munkásságukat az emberek, azzal nem lehet őket vádolni, hogy nem lenne érték a videóikban, hiszen mindig próbálnak belecsempészni valami mögöttes tartalmat is. 

Logikus, hogy a te videód akkor lesz jó, ha a negatív részeket emeled ki

– véli az egyik PamKutya, aki pont ettől tartja igazságtalannak Dancsó Péter véleményét.

Főleg, hogy régen Dancsó Péter is belevágott egy-egy „nagyobb projektbe” és tudnia kell, hogy mennyi energia, pénz és más emberek segítsége van a produkciókban, a kisfilmekben. A szponzorációkról azt tartja Norbi, hogy azokban is próbálnak mindig valami pluszt beletenni egy szimpla reklámhoz képest, a nézői reakciókból pedig az derül ki, hogy működni szokott a dolog és büszke is ezekre a tartalomkészítő.

Később kicsit vissza is szúr (beefel) Dancsónak a PamKutya egyik tagja, hiszen úgy folytatja, hogy a szponzoráció a magyar YouTube szükséges velejárója, hiszen

ha nem a szobájában akar valaki egész életében videózni, akkor ezekre szükség van

– utalva ezzel arra, hogy a Videómánia tartalmainak 98 százalékában Dancsó ül a szobájában és trashtartalmakat néz a gépén. 

A valódi szálka Dancsó szemében

PamKutya Norbi szerint Dancsó Péternek valószínűleg az fáj a legjobban, hogy a PamKutya találkozott David Pressmannel, a Videómánia viszont kimaradt ezekből a vacsorákból és gálavacsorákból. Viszont azt megint igazságtalannak tartja, hogy őket erről még senki nem kérdezte meg, hogy miről is beszéltek a nagykövettel és milyen is volt ez a találkozó valójában.

Nem vagyunk senki által befolyásolva, teljesen szabad akaratunkból döntöttünk így

– hangsúlyozza Norbi, hozzátéve, hogy nem kapnak pénzt senkitől és nem akarja senki befolyásolni őket.

A végén pedig egy javaslattal él a Videómánia atyja felé, miszerint „töltsél kevesebb időt az interneten és többet a valódi emberek között”, mert szerinte Dancsó Péter minden információt online szerez be, ettől pedig megkeseredett már nagyon fiatalon, és ez „baromi kár lenne”. 

Időközben a másik PamKutya is reagált

Norbi után Márk is Instagram-videóban (Reels) reagált Dancsó támadásaira, leszögezve, hogy nem tartja jó ötletnek gerjeszteni az ilyesmit, de mivel a személyüket és munkásságukat ekézte a tartalomgyártó, muszáj volt megszólalni az ügyben. 

Peti vállalhatatlan és képmutató módon beleköt mindenbe, ami mozog

– véli Márk, aki hozzátette, hogy nem ők veszik magukat túl komolyan, hanem Dancsó veszi őket túl komolyan, amikor ezeknek a reklámoknak nem az a lényegük, hogy Oscar-díjas alakításokkal és térdcsapkodós poénokkal legyenek megszórva.

Igazságtalannak tartja, hogy amikor Dancsó Péter mások videóit elemzi, akkor a Berlini Filmfesztivál zsűrijének pózában tetszeleg, „de amikor te félmeztelenül tátogsz vagy egy szponzorvideó miatt sem vagy hajélandó felállni a székedből, akkor az csak a show része és irónia az egész.”

De Peti, ez már nem irónia, tíz éve csak így viselkedsz

– hangzik Márk véleménye. Szerinte ha Dancsó Péter a saját videóit is ugyanazzal a szemlélettel nézné, mint másokét, meglepődne az eredményen.

A Pressman-es találkozóról pedig elmondta, hogy pusztán tudományos indíttatásból hívták meg őket, hiszen a videóik ilyen irányba is fejlődnek és büszke rá, hogy emiatt már nagykövetségek is felfigyelnek rájuk. Lassan 14 éve videóznak és sosem befolyásolták őket, egyúttal biztosította Dancsó Pétert arról, hogy ez továbbra is így lesz. 

Végül a személyes kritikára, az „amatőr filmezésre” válaszolva elmondja, hogy „te ezt nem értheted Peti, de ez a legjobb része”. 

A saját ötleteinket valósíthatjuk meg a saját barátainkból álló, profi stábbal […], áldanám az eget, ha 50 évesen is ezzel foglalkozhatnék

– mondta, majd hozzáteszi, hogy éppen ezért nem kellene Dancsó Péternek belekötnie olyasmibe, amiről fogalma nincs. Illetve emiatt szerinte „baromi képmutató” az, ahogy másokról hogy beszél, miközben ő is pontosan ugyanazt csinálja.

Közben Pressman ismét vacsorát tartott egy újabb csapattal

Május 1-jén éppen 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, ennek apropójából az amerikai nagykövet ismét összehívott egy csapat influenszert, hogy együtt vacsorázzanak ezen a jeles évfordulón (pontosabban annak előestéjén). 

Az évforduló előestéjén egy újabb, Magyarország jövőjéről szóló élénk beszélgetésnek adtam otthont vállalkozók, tudósok, jogvédők és művészek következő generációjával

– írta a budapesti amerikai nagykövetség a közösségi oldalán. A mostani alkalommal olyan influenszereket és művészeket hívott meg asztalához a nagykövet, mint Dzsúdló, Viszkok Fruzsi, Diller Kevin, Karin Dragos vagy éppen Parafa (aki egy DJ amúgy és nem a pezsgősüvegből kilógó dugó). 

Szemünk előtt zajlik az influenszerek kulturális forradalma. Olvassa el elemzésünket arról, hogyan léptek elő a virtuális térből az utcára az influenszerek, youtuberek 2024 elején, hogyan nőtte ki magát az interneten kommunikálók tábora netes véleményvezérré.

Rovatok