Index Vakbarát Hírportál

Évekig rács mögött marad az 1970-es évek sztárja, aki gyerekeket csalt magához

2024. április 28., vasárnap 14:53

A brit énekes még az 1970-es években vált világszerte ismertté, azonban a karrierje a 90-es években derékba tört annak következtében, hogy kiderült, szexuális bűncselekményeket követett el. A korábban álnéven Spanyolországban rejtőzködő előadóról a napokban jelent meg az ITV csatornán egy dokumentumfilm, amelyben további csontvázak is kihullottak a szekrényből Gary Glitterrel kapcsolatban.

Gary Glitter brit énekes olyan dalairól lehet ismerős a zenerajongóknak, mint a Rock and Roll (Parts 1 and 2), a Do You Wanna Touch Me vagy az I Love You Love Me Love, azonban az elmúlt évtizedekben nem az előadói tevékenységével hívta fel magára a figyelmet. Mint ismert, Glitter a karrierje csúcsán telt házas koncerteket adott extravagáns öltözékben, illetve tizenkét egymást követő kislemeze bekerült a legjobb tízbe a lejátszási listákon. Ezen dalok jogdíjaiból egyébként máig profitál, mivel havi több mint 700 ezer hallgatója van például a Spotifyon, ám azok után, amilyen bűncselekményekkel lett összemosva a neve, a rajongók egy része elpártolt tőle. Az énekes akkor esett ki a pikszisből, amikor 1997-ben elvitte egy informatikushoz a laptopját, hogy megjavíttassa, a szakember pedig több ezer, gyermekbántalmazással kapcsolatos fotót talált a gép merevlemezén. 1999-ben négy hónap börtönre ítélték, miután 54 olyan bűncselekményben vallotta bűnösnek magát, amelynek során 16 éven aluli gyerekekről illetlen fényképeket készített.

A történtek hatására felvették őt a szexuális bűnözők nyilvántartásába, majd a büntetése letöltése után 2000-ben Spanyolországba menekült, ahol egy jachton bujkált Larry Brilliante álnéven. Más országokban is megfordult, Spanyolországot követően Kubába költözött, ahonnan 2002-ben Kambodzsába vezetett az útja. Bár hat hónappal az után, hogy ide megérkezett, az általa elkövetett szexuális bűncselekmények miatt kiutasították az országból. Ezután Thaiföldön, majd a vietnámi Vung Tauban húzta meg magát, ahol 2006-ban egy 10 és egy 11 éves kislány szexuális bántalmazása miatt ítélték el, két és fél évet volt börtönben. Végül Vietnámból is mennie kellett, azonban további 19 állam – köztük Hongkong – tagadta meg számára a belépést, így 2008-ban visszatoloncolták az Egyesült Királyságba. Szülőhazájában 2012-ben tartóztatták le a Jimmy Savile-hoz köthető botrány nyomán indult nyomozás keretében, majd előbb nyolcrendbeli, később tízrendbeli szexuális bűncselekménnyel vádolták meg. A férfi 2015-ben állt bíróság elé, és az ítélet szerint 16 év börtönbüntetést szabtak ki számára. 

Az énekes azóta is börtönben ül, bár 2023 februárjában, büntetése felének a letöltése után kiengedték. Már márciusban visszakerült a hűvösre, miután megszegte a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit. Állítólag gyerekekről készült képeket töltött le a dark webről, illetve egy okostelefon segítségével olyan videókat nézegetett, amelyeken trikóban, rövid szoknyában lévő fiatal lányok szerepelnek balettelőadásokon, illetve amiken gimnasztikai gyakorlatokat végeznek. Tavaly egyébként még egy levele is kiszivárgott, amelyben tagadta, hogy a dark weben böngészett volna: 

Semmit nem tudok a dark webről vagy a titkosításról. Nem vagyok techszakértő, és nyolc éven át nem használtam számtógépeket és telefont 

– írta. 

Az énekes 2023 októberében, majd a múlt hónapban ismét kérelmezte, hogy hamarabb kiengedjék, azonban a bizottság nem engedélyezte ezt a számára. Döntésüket azzal indokolták, hogy Glitter továbbra is veszélyes a társadalomra, illetve kockázatot jelent a gyerekekre nézve, akik iránt szexuális érdeklődést mutat. Az énekes így még mindig rácsok mögött van, és ez valószínűleg 2031-ig így is fog maradni.

Gyerekeket csókolgatott

Április 23-án a brit ITV csatornán jelent meg – és hamarosan a Netflixre is érkezik – egy dokumentumfilm, a Glitter: The Popstar Paedophile, amely a kegyvesztett előadó bűnös múltját mutatja be, megszólaltatva némelyik áldozatot, illetve azokat, akik találkoztak az énekessel, amikor még a show-bizniszben tevékenykedett. Glitterrel kapcsolatos emlékeit idézte fel többek között Nick Ysenberg, aki a kubai Havannában dolgozott éppen akkor, amikor ő is ott tartózkodott. Az énekes még 2000-ben költözött ide, miután két hónapot töltött egy brit börtönben 16 éven aluli gyerekekről készült illetlen fényképek birtoklása miatt. A férfi a beszámolója szerint szemtanúja volt annak, amint az előadó a medence mellett henyélve gyerekeket csókolgatott, majd visszavonult velük valamelyik szállodai szobába. Mint felidézte, a személyzet azért hunyt szemet az incidens felett, mert Glitter sok borravalót adott nekik.  

Ahogy elérkezett a délután, észrevettem egy férfit, aki három fiatal lánnyal volt, 8 és 12-13 év körüliek lehettek. Úgy tűnt, az egyikük ismeri őt. Nem úgy viselkedett, mintha szimplán játszana velük, elsőkörben emiatt kezdtem gyanakodni. Másnap még hárman voltak ott, maguktól jöttek. Kamerák voltak elhelyezve rajtam, és úgy döntöttem, felveszem, mivel nagyon kényelmetlen volt. Folyton azt kérte, hogy karolják át. Egyáltalán nem tűnt helyesnek

jelentette ki a filmben Ysenberg.

Ahogy a produkcióból kiderült, a férfi több fényképet is készített azon a napon. Kiemelve, Glitter hamar felhívta magára a figyelmet, mivel parókában, kisminkelve, illetve lila bársonyoverallban jelent meg a medence mellett. A kezeslábast levetve végül egy szál alsónadrágra vetkőzött, így nem volt nehéz kiszúrni őt. Mindemellett azzal is elárulta magát, hogy a saját dala, a Do You Want To Be In My Gang? csendült fel. A látottakkal kapcsolatban végül panaszt tett a szálloda személyzeténél, ám ők nem akartak intézkedni az ügyben.

Valamit megemlítettem a menedzsmentnek, majd azt mondták: »Minden a legnagyobb rendben van, jól viselkedik, és sok borravalót ad. Kegyesen bánik velünk«. Úgyhogy szinte semmit nem tudtak mondani. Soha nem avatkoztam volna közbe, vagy csináltam volna képeket, ha nem gondoltam volna, hogy valami nagyon sötét dolog folyik. Úgy gondolom, jól cselekedtem. Az előérzeteim beigazolódtak 

– jegyezte meg. 

Máig rémálmai vannak

A dokumentumfilmben ezenkívül szó esik arról, hogy az előadó anno a 70-es években Playboy-lányokat hívott a lakására, illetve felemlegettek egy 90-es években történt esetet is, amikor két férfi, akit amiatt béreltek fel, hogy ellássa Glitter védelmét az egyik koncertjén, egy dobozt talált, tele fiatal lányokról készült fotókkal. Mikor szembesítették az énekest azzal, mire bukkantak, ő sírva fakadt, és pénzt ajánlott fel nekik a hallgatásukért. A biztonságiak ezt nem fogadták el, de otthagyták az állásukat. Megszólalt az egyik női áldozat is, akinek nem árulták el a nevét, ő arról beszélt, düh járta át, amikor megtudta, hogy Glitter sosem hagyott fel a gyerekek zaklatásával. Sőt, nyilatkozott egy ügyvéd, Richard Scorer is, akinek ügyfelét 12 éves korában többször is megerőszakolta Glitter.

Az ügyfelem mindig is határozottan ragaszkodott ahhoz, hogy névtelen akar maradni, ugyanakkor szeretné megtudni, milyen férfi is volt ő. A minap azt mondta nekem: »Soha nem fogok nyugodni emiatt, állandóan kísért«

– mondta a jogász, hozzátéve, ügyfelének állandóan rémálmai vannak a történtek miatt:

Nem hiszem, hogy ezen esetekről senki ne tudott volna róla, vagy senki nem gyanította volna, szerintem az emberek egyszerűen nem akarták tudomásul venni, hogy mi történik

– fejtette ki. 

A dokumentumfilm több esetet is feltárt az elítélt pedofil kapcsán, köztük egy 8 éves kislány ügyét, akit az előadó szintén megkísérelt megerőszakolni 1975-ben, ám a vádakat 1997-ben végül ejtették arra hivatkozva, hogy túl sok idő telt el azóta. Míg egy 14 éves kislány megerőszakolása kapcsán ugyan Glitternek bíróság elé kellett állnia, az esküdtszék nem találta bűnösnek, ami teljesen lesújtotta az áldozatot. Bár a produkcióban főleg azt vették sorra, mi vezetett odáig, hogy az énekes végül börtönben kötött ki, és ezt kiegészítették az áldozatok és egyéb szemtanúk vallomásaival, a látottak még inkább ráébresztik a nézőt arra, nem szabad hagyni, hogy a szexuális bűnöző Gary Glitter úgy járjon-keljen köztünk, ahogy korábban Jimmy Savile, akinek csak a halála után derült fény a gyerekek iránt érzett bűnös vonzalmára. 

Van segítség, ha ön is visszaélés áldozata volt

Ebben a cikkben a szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: Gary Glitter, valódi nevén Paul Gadd elhagyja a Southwark Crown Courtot, miután az esküdtszék visszavonult, hogy megfontolja az ítéletet 2015. február 4-én. Fotó: Peter Macdiarmid / Getty Images)

Rovatok