Index Vakbarát Hírportál

Egyre nagyobb a zűr Harry herceg vízuma körül

2024. április 26., péntek 06:02

A királyi sarj vízumához fűződő perpatvarba már az Egyesült Államok brit nagykövete is belekeveredett. Bár a The Heritage Foundation szervezet minden eszközzel azon dolgozik, hogy a herceg nyilvántartási adatait közzétegyék, ez nem valószínű, hogy meg fog történni.

Mint ismert, Harry herceg hivatalos feladatairól lemondva még 2020-ban költözött az Egyesült Államokba nejével, Meghan Markle-lel, ahol jelenleg vízummal tartózkodhat. Annak igénylésekor ugyanakkor fel kellett tüntetnie, hogy korábban fogyasztott-e kábítószert – ahogy erről a memoárjában és a netflixes sorozatukban beszámolt. Amennyiben ez nem történt meg, a vízumot érvényteleníthetik. Az ország törvényei értelmében pedig azokat az állampolgárokat, akik beismerik az illegális kábítószer-használatot, vagy ezzel kapcsolatos bűncselekmények miatt ítélték el őket korábban, kitilthatják az országból.

Ahhoz viszont, hogy valaki ennek ellenére mégis belépést nyerjen az Államokba, egy hosszadalmas folyamaton kell átesnie, ami magában foglalhat vér- és vizeletvizsgálatot, mellkasröntgent, illetve egy beszélgetésen is részt kell vennie annak megerősítésére, hogy jelenleg nem fogyaszt kábítószert.

Harry herceg kábítószeres múltjával összefüggésben még a The Heritage Foundation szervezet indított pert a Belbiztonsági Minisztérium ellen, hogy a bevándorlási hatóságok ne részesítsék különleges bánásmódban Harry herceget. A szervezet az erről szóló dokumentumok kiadását kérte az amerikai információszabadságról szóló törvény értelmében. A kérelmet első körben elutasították, majd a The Heritage Foundation egy keresetet nyújtott be a döntés hatályon kívül helyezése érdekében.

A bíróság ezt is elutasította, ám a minisztérium megszellőztette, hogy valóban létezik egy nyilvántartás arról, a herceg mikor lépett be, és hagyta el az országot, viszont ennél többet nem akartak elárulni, mondván: ugyan Harry herceg egykor közszereplő volt, ez nem jelenti azt, hogy emiatt ne lenne joga a magánélethez. Mint közölték, csak akkor lennének hajlandóak nyilvánosságra hozni az ügyről szóló dokumentumokat, ha bizonyíték van arra vonatkozólag, hogy a kormányzat helytelenül járt el.

Az ügyben már legalább egy éve folyik a jogi huzavona, a helyzet súlyosságára pedig csak rátett egy lapáttal Donald Trump volt amerikai elnök egyik megszólalása, miszerint ő nem védené meg a herceget, aki állítása szerint elárulta II. Erzsébet királynőt. Sőt, kijelentette, a Biden-kormány túl kegyes volt hozzá, viszont ha rajta múlna, magára maradna. A legutóbbi fejlemény szintén az amerikai vezetéshez, pontosabban annak egyik megbízottjához, az Egyesült Államok brit nagykövetéhez, Jane Hartley-hez köthető, aki nemrég olyan kijelentéseket tett – reagálva Trump szavaira –, miszerint a herceget addig nem fogják deportálni az Államokból, amíg Biden az elnök.

A hónap elején megjelent, a The Heritage Foundation által a bíróságra benyújtott jogi irat szerint ők úgy vélik, Hartley kijelentései aláásták a Biden-kormány azon álláspontját, miszerint a dokumentumokat továbbra is titokban kéne tartani, illetve felfedték a herceg bevándorlási státuszát is. Egy több mint száz oldalra kiterjedő dokumentumról van szó, amelyben a nagykövet korábbi kijelentéseinek teljes átirata szerepel. A hírek szerint az amerikai kormány elutasította, hogy a Harry herceg amerikai vízumával kapcsolatos nyilvántartást nyilvánosságra kéne hozni a nagykövet megjegyzései miatt. Ahogy a Belbiztonsági Minisztérium ügyvédjei megfogalmazták, Hartley egyszerűen csak reagált Donald Trump korábbi megjegyzéseire, miszerint akár a herceg kitoloncolása mellett is döntene, ha újra ő lenne az elnök. Mint közölték, ezzel a nagykövet semmilyen személyes információt nem árult el a királyi sarj bevándorlási státuszáról. Mindemellett a beadványban azt az elképzelést szintén elvetették, hogy Hartley kizárta volna Harry herceg kitoloncolását a lehetőségek közül, függetlenül attól, hogy mi történik a jövőben.

Ha valami, akkor Hartley megjegyzése, miszerint a herceget nem deportálnák a Biden-kormány alatt, összhangban van azzal az állásponttal, amelyet az alperes ebben a perben képviselt, nevezetesen, hogy a herceg beutazása az Egyesült Államokba és az ott-tartózkodása nem utal a kormány illetéktelenségére

– fogalmazták meg az ügyvédek.

A The Heritage Foundation szervezet ezzel szemben azt állítja, Hartley nemcsak Sussex hercegének a jelenlegi, hanem a jövőbeli bevándorlási státuszáról is nyilatkozott. Azt követelik, hogy hozzák nyilvánosságra a Harry herceg vízumával kapcsolatos nyilvántartást, hogy megbizonyosodjanak arról, a vízumkérvényben elismerte, hogy kábítószert fogyasztott, és nem részesítették őt különleges bánásmódban királyi származása miatt a bevándorlási hatóságok.

Segítettek neki a szerek

Harry herceg az önéletrajzi könyvében több ponton is felidézte a kábítószerekkel kapcsolatos élményeit. Mint írta, Meghan Markle-lel való első randevújuk után például átment az egyik barátjához, ahol tequiláztak, füveztek és az Agymanókat nézték, majd a hercegné váratlanul felhívta őt FaceTime-on, így tartania kellett magát, de végül nem bukott le. A herceg elmondása szerint az Eton diákjaként rendszeresen kannabiszt szívott, illetve kokaint is fogyasztott.

Ez idő alatt kokaint is fogyasztottam. Valakinek a vidéki házában, egy vadászhétvégén kínáltak meg vele, és azóta csináltam még néhányszor. Nem volt túl nagy kaland, és nem is élveztem annyira, mint a többiek, de másnak éreztem tőle magam, és ez volt a fő célom. Érezni. Másnak lenni

– írta a kötetben a herceg, kijelentve, akkoriban szinte bármit hajlandó volt kipróbálni, ami felborította a kialakult rendet. A kokain mellett a ketaminnal és a varázsgombával is kísérletezett. Utóbbit is a barátaival együtt próbálta ki, a tapasztalatairól pedig elég részletesen számolt be a kötetben. 

A vécé mellett volt egy kerek, ezüstszínű szemetes, aminek pedállal lehetett kinyitni a fedelét. A szemetesre bámultam, majd az visszanézett rám, aztán egy fej lett belőle

– jegyezte meg, hozzátéve, azt hallucinálta, hogy a kukával beszélget. 

A herceg állítása szerint a pszichedelikus szerek segítettek neki, hogy meg tudjon birkózni az édesanyja, Diana hercegné halála miatt érzett gyásszal, illetve a traumával. Majd idősebb korában ráébredt, nem kell állandóan szomorúnak lennie ahhoz, hogy bizonyítsa, hiányzik neki az édesanyja. Tapasztalatairól tavaly februárban egy magyar terapeutának, Máté Gábornak is beszámolt, kifejtve, ugyan a marihuána segített neki traumái feldolgozásában, a kokain nem.

A kokainfogyasztásnak inkább szociális oka volt az életemben, megpróbáltam valahová tartozni. Másképp is éreztem magam tőle, mint ahogyan általában, és ez volt a lényege. De a marihuána más, az valóban segített nekem

– mondta akkor a herceg.

Rovatok