Index Vakbarát Hírportál

Negyvenhét évesen meghalt a Grammy-díjas énekesnő

2024. április 20., szombat 15:11

Mandisa Lynn Hundley a 2006-os idolos szereplését követően a gospel és a keresztény popzene felé vette az irányt. A műfajban számos sikert elért, több albumát is Grammy-díjra jelölték, míg végül 2014-ben a jelölést sikerült díjra is váltani.

Negyvenhét éves korában meghalt az Idol amerikai tehetségkutatóban megismert Mandisa Lynn Hundley Grammy-díjas énekesnő – közölte a BBC.

Mandisa sajtósa a PA hírügynökségnek erősítette meg, hogy az énekesnőt csütörtökön holtan találták otthonában. A halál oka egyelőre ismeretlen, semmilyen részletet nem közöltek.

Kérjük, hogy imádkozzanak a családjáért és a szűk baráti köréért ebben a hihetetlenül nehéz időszakban

– mondta a sajtós.

A halálesetet követően több idolos is megszólalt. Paula Abdul, a 2006-os Idol egyik zsűritagja is részvétét fejezte ki, aki „igazi világítótoronynak” nevezte az énekesnőt a People-nak adott nyilatkozatában. Egy másik Idol-sztár, Danny Gokey arról írt az X-en, hogy a hír teljesen lelombozta.

A gospelénekesnő 2006-ban, az American Idol ötödik évadában tűnt fel, és a kilencedik helyen végzett. 2014-ben a legjobb kortárs keresztény zene kategóriában vihette haza a Grammy-díjat az Overcomer című albumáért.

Az elmúlt években számos jelentős sikert ért el a keresztény zenei karrierje során. Lemezeit, köztük a 2011-es What If We Were Realt, a 2009-es Freedomot és a 2007-es True Beautyt is Grammy-díjra jelölték.

Rovatok