Index Vakbarát Hírportál

Egy cikk miatt édesgette magához, végül nem tudta lerázni a férfit

2024. április 19., péntek 07:26

Nem sokan vannak, akik ne látták volna, vagy legalább ne hallottak volna a 2000-es évek egyik legszórakoztatóbb romantikus vígjátékáról, a Kate Hudson és Matthey McConaughey főszereplésével forgatott Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című filmről. A főhőst alakító színésznő ma ünnepli a 45. születésnapját, ennek apropóján kvízzel köszöntjük Kate Hudsont, amelyből az is kiderül, milyen hírességek vették körül gyerekkorában, és hogy ki rövidítette meg a hozzá közel állók közül, még karrierje elején. Tegye próbára tudását ön is!

Bár elsősorban a filmvászonról ismerjük, az elmúlt hónapokban teljesen új irányt vett Kate Hudson élete. A 45. születésnapját ünneplő Golden Globe-díjas színésznő ugyanis az év elején kiadta debütáló kislemezét, a „Talk About Love” című dalt, amelyet vőlegényével – Danny Fujikawa énekessel és gitárossal –, valamint a 4 Non Blondes énekesével és dalszerzőjével, Linda Perryvel közösen írt. A klipben magyar származása előtt is tisztelgett, ugyanis egy hazai márka ruháját viseli a klipben.

Hudson olyannyira komolyan gondolja a zenei karriert, hogy év végéig egy teljes album megjelentetését tervezi. A színésznő szeretné, ha első lemeze „valami finom és szexi lenne”, és olyan elemekből állna, amelyekben hisz. A zenei stílusának irányvonalát is meghatározta, amelyben a rock, a pop, a dance és az alternatív stílus dominál majd. A váltás persze abból a szempontból korántsem meglepő, hogy a színésznő édesapja, Bill Hudson szintén sikereket ért el a zenei pályán.

Persze az új, zenei irány ellenére nem szabad megfeledkezni Hudson színészi karrierjéről sem. Útja ki volt kövezve Hollywoodban, ugyanis édesanyja szintén sikeres színésznő volt – akinek a nevét ön is megtippelheti mai kvízünkben. Az áttörésre mégis egészen 2000-ig kellett várnia az 1979. április 19-én, Los Angelesben született színésznek, amikor is szerepet kapott Cameron Crowe Majdnem híres című filmjében. Innen pedig már tényleg nem volt visszaút számára a szakmában. A mainstreambe való robbanásszerű betörése óta Hudson több tucat filmben szerepelt, amelyek között olyan sikeres alkotások voltak, mint a Válás francia módra, a Bolondok aranya, vagy éppen A csajok háborúja, sokan mégis a 2003-as Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című film miatt ismerték meg a nevét.

A közelmúltban Hudson feltűnt a Netflix 2022-es Tőrbe ejtve – Az üveghagyma című alkotásban, amely a 2019-es Tőrbe ejtve című film folytatása, Daniel Craig főszereplésével. Az alkotást jelölték a 95. Oscar-gála legjobb adaptált forgatókönyve címért is, ám végül az arany szobrocskát nem sikerült bezsebelni.

De mit lehet tudni az immáron 45. éves amerikai színésznőről, ki a híres édesanya, és ki volt az, aki több ezer dollárt nyúlt le Hudson számlájáról? Mai kvízünkből ön is kiderítheti!

(Borítókép: Kate Hudson 2014. március 14-én a GLAAD Media Awards eseményen. Fotó: Michael Kovac / Getty Images Hungary)

Rovatok