Index Vakbarát Hírportál

Harry herceg a perek királya, de most beleszaladhatott a pofonba

2023. június 10., szombat 05:56

A királyi sarjra rájár a rúd az elmúlt időszakban, és a következő hónapok sem lesznek könnyebbek a számára, mivel több, még folyamatban lévő bírósági eljárásban is érintett. Az Egyesült Államokban a korábbi kábítószer-fogyasztásával kapcsolatban vonhatják felelősségre, míg az Egyesült Királyságban a biztonságát érintő kérdések, illetve számos lappal folytatott jogi hercehurca miatt vakarhatja a fejét.

Harry herceg a nejét, Meghan Makrle-t, illetve az ő személyét érintő támadások – mind a sajtó, mind a királyi család részéről – teljesen elszigetelték a famíliától, így például az apjával, III. Károllyal és a testvérével, Vilmos herceggel sem ápol túl fényes viszonyt. A királyi kötelezettségeikről való lemondásuk, az Egyesült Államokba költözésük, a számtalan interjú, illetve az időközben megjelent netflixes sorozatuk és a herceg könyve csak olaj volt a tűzre, ami még távolabb sodorta egymástól a feleket. A királyi sarj a kötetében és a tavaly decemberben debütált szériában már kiemelte a sajtóval szembeni ellenérzéseit, illetve a családtagjaival kapcsolatos sérelmeit, ám az őszinte kinyilatkoztatásainak meglett az ára.

A herceg számos ügyben járkált bíróságra az elmúlt időszakban, amelyek epicentrumában – az általa elmondottak alapján – a média által generált gyűlölethullám, illetve a királyi család nemtörődömsége áll, amik közvetve vezettek a sussexiek kirekesztetté válásához. A brit sajtó igen naprakésznek mondható, ha Harry hercegről van szó, és ugyan korábban volt már rá példa, hogy ő folyt a csapból is, az utóbbi fél évben még nagyobb érdeklődést tanúsítottak iránta. Valószínűleg szintén ennek köszönhető, hogy laikusként a legtöbben már rég elvesztették a fonalat a királyi sarj bírósági ügyeit tekintve, amelyekből több van, mint kéne. 

Fizetne a biztonságért

Harry herceg és Meghan Markle királyi teendőikről való lemondása egyet jelentett azzal, hogy bizonyos privilégiumoknak is búcsút inthetnek. Ezek egyike, hogy már nem látja el a védelmüket a rendőrség, ami egyébként a királyi család minden tagját megilleti, és az adófizetők finanszírozzák. A pár az Egyesült Államokba költözésüket követően két éven át nem tért vissza az Egyesült Királyságba, aminek részben az előbbi volt az oka. A királyi sarj több kijelentést tett annak kapcsán, hogy fél a szigetországba vinni a családját, ezért a biztonsági intézkedések bírósági felülvizsgálatát kérte, kijelentve, amennyiben hazalátogat, szeretné, ha továbbra is ingyen járna neki a rendőri védelem, és ha ezt nem áll módjukban meglépni, akkor fizethessen a biztonságukért. 

Az ügyben már hónapok óta folyik a jogi hercehurca, amellyel kapcsolatban már döntött a bíróság, elvetve a királyi sarj azon ajánlatát, miszerint alternatív megoldásként ő maga fizetne a rendőri védelemért. A rendőrséget és a belügyminisztériumot képviselő ügyvédek azt mondták a tárgyaláson, nem várható el, hogy a rendőrök veszélybe sodorják az életüket egy fizető vendég érdekében. Emellett kifejtették, amennyiben a herceg ajánlatát elfogadnák, azzal egy kétszintű rendszert hoznának létre, amelyet csak a gazdagok tudnának kihasználni. 

A hírek szerint a herceg fellebbezett az ítélet ellen, ahogy a kormány azon kérelmét sem hajlandó teljesíteni, hogy a legutóbbi tárgyalás kapcsán keletkezett költségeket kifizesse, ami legalább nyolcezer fontot, azaz jelenlegi árfolyamon 3,4 millió forintot jelent. Mint kiderült, az adófizetőknek eddig körülbelül 300 ezer fontjába, vagyis körülbelül 129 millió forintjába kerültek az üggyel kapcsolatban felmerülő kiadások. Egy jelentés szerint ebből 199 978,52 fontot tesznek ki a kormány jogi osztályának költségei, 93 268 fontot az ügyvédek, 660 fontot a bírósági illeték, 2958 fontot az e-mailek közzététele és 16,55 fontot a futárszolgáltatás. Sőt, a The Sun információi alapján az is előfordulhat, hogy a legfelsőbb bíróság a teljes perköltséget, azaz 500 ezer fontot – körülbelül 215 millió forintot – a nyakába varrja.

Kábítószeres múltja sem marad büntetlen?

Mint ismert, Harry herceg a sorozatukban és a könyvében a rokonaival való kapcsolata mellett beszámolt többek között a szüzessége elvesztéséről, az afganisztáni szolgálatáról és a kábítószerekhez fűződő viszonyáról. Utóbbi egy nem várt helyzetet szült, mivel a hercegnek a napokban egy columbiai bíróságon kellett kérdésekre válaszolnia azzal kapcsolatban, mikor nyúlt drogokhoz a múltban. A királyi sarj vízummal tartózkodhat jelenleg az Egyesült Államokban, ám az ország törvényei értelmében azokat az állampolgárokat, akik beismerik az illegális kábítószer-használatot, vagy ezzel kapcsolatos bűncselekmények miatt ítélték el őket korábban, kitilthatják az országból.

Ahhoz viszont, hogy valaki ennek ellenére mégis belépést nyerjen az Államokba, egy hosszadalmas folyamaton kell átesnie, ami magában foglalhat vér- és vizeletvizsgálatot, mellkasröntgent, illetve egy beszélgetésen is részt kell vennie annak megerősítésére, hogy jelenleg nem fogyaszt kábítószert.

Egyes jogi szakértők szerint bármelyik határőr megtagadhatja Harry herceg belépését az Egyesült Államokba, aki tudatában van annak, hogy könyvében a kábítószerekhez fűződő viszonyáról számolt be, és a droghasználatot a vízumigényléskor nem jelezte. Amennyiben ez nem történt meg, a vízumot érvényteleníthetik, ám a herceg esetében kevés esély van arra, hogy ez a forgatókönyv fog megvalósulni. A bírósági ügy ugyanakkor nyomot hagyhat a herceg aktájában, ami megnehezítheti a jövőben a vízum megújítását. A The Heritage Foundation szervezet nemrég pert is indított az amerikai kormány ellen, hogy a bevándorlási hatóságok ne részesítsék különleges bánásmódban a királyi sarjat.

Ahogy Kaitlin Davies, a Davies Legal bevándorlással foglalkozó cég munkatársa kifejtette, akár hónapokba is telhet, mire kiderül, a herceg felmentést kap-e, ám valószínűtlennek tűnik, hogy komolyabb vizsgálaton kell majd átesnie, mivel a kábítószer-használat nem a közelmúltban történt. 

A kokainhasználat hivatalos beismerése kivételes körülményektől eltekintve minden bizonnyal megakadályozná, hogy Harry valaha is zöldkártyabirtokossá vagy amerikai állampolgárrá válhasson

– jegyezte meg, ám emellett kiemelte azt is, hogy a herceg könyvében tett kijelentései nem minősülnek hivatalos beismerő vallomásnak. Ehhez egy tisztnek kell kikérdeznie őt a kábítószer-használatra vonatkozó állításairól.

A lapokkal vív harcot

Harry herceg egyike annak a négy személynek – Michael Turner, Nikki Sanderson és Fiona Wightman mellett –, akik még 2019-ben pert indítottak a Mirror Group ellen telefonlehallgatás címszó alatt. Egy 55 oldalas keresetet terjesztett a londoni felsőbíróság elé a Mirror Grouphoz tartozó lapokban – Daily Mirror, Sunday Mirror, The People, Sunday People – megjelent, a magánéletét boncolgató cikkek miatt. A herceg azt állítja, feltörték a telefonját, és bizalmas információkat hoztak napvilágra az engedélye nélkül, illegálisan, beleértve viszonyát a családtagjaival, kapcsolatát az exével, drogproblémáit és katonai tevékenységét. A herceg a kártérítés megállapítása mellett azt is el szeretné érni, hogy a bíróság nyilvánítsa törvénysértőnek a cég által kiadott lapok vele szemben alkalmazott korábbi információgyűjtő gyakorlatát.

A királyi sarj a lehallgatás tényét egyelőre semmilyen bizonyítékkal nem tudta alátámasztani, ahogy a lapok ez idáig minden ellenük felhozott vádat tagadtak, kijelentve, az információkat megbízható forrásból, közeli ismerősöktől és a királyi család sajtósaitól szerezték meg – legálisan. Azt elismerték, hogy magánnyomozót béreltek fel, és hogy korábban egyes hírességek telefonját feltörték bizalmas adatokat megszerzése érdekében, azonban állításuk szerint a herceg esetében nem így jártak el. David Sherborne, a herceg és a többi vélt áldozat ügyvédje ugyanakkor korábban elmondta a bíróságon, a Mirror széles körben végzett törvénytelen cselekedeteket. Állítása szerint a felső vezetőknek – köztük Piers Morgannek – minden bizonnyal tudomásuk volt a telefonok feltöréséről, a vezetékes hálózatok lehallgatásáról, valamint a pénzügyi magánnyilvántartások kiszivárogtatásáról.

Tudomásunk van arról, hogy Morgan közvetlenül részt vett számos ilyen incidensben, és a hangposta-lehallgatásokról is minden bizonnyal tudott

– mondta korábban Sherborne.

A herceg a napokban kétszer is tanúskodott a londoni felsőbíróságon. Több mint 130 év után ő az első a királyi család tagjai közül, akinek a bíróság előtt kellett tanúvallomást tennie. Legutóbb 1870-ben VII. Eduárd király vallott tanúként egy válóperben, majd 1890-ben egy kártyajáték miatti rágalmazási perben. Harry herceg az írásos tanúvallomásában felszólalt azzal kapcsolatban, vajon mennyi vér fog még tapadni a sajtó munkatársainak kezeihez, mire véget vetnek ennek az őrületnek. Az újságírók viselkedését aljasnak nevezte, kifejtve, a tetteik az élete minden területére hatással voltak, szorongást, depressziót és paranoid állapotot eredményezve. A herceg emellett kifogásolta, hogy a királyi család minden tagjának egy előre leosztott szerep jut, egyesekre a kedvenc herceg, a kegyvesztett vagy a kirekesztett, míg rá többek között az áruló és a felelőtlen drogfogyasztó címkét aggatták. 

Őszintén szólva úgy érzem, hogy a valaha volt összes kapcsolatomban – legyen szó barátokról, barátnőkről, családról vagy a hadseregről – mindig részt vett egy harmadik fél is, mégpedig a bulvársajtó

– jelentette ki.

Elmondása szerint a sajtó miatt ért véget kapcsolata volt barátnőjével, Chelsy Davyvel, akinek a telefonszámát megszerezve lehallgatták a telefonhívásait, így hallották azt is, ahogy a lány amiatt veszekedett vele, mert meglátogatta a Spearmint Rhino bárt, ahol lenge öltözetű táncosnők dolgoznak. 

Még a rendőrség és a kormány is fél felelősségre vonni őket, vagy igazságot szolgáltatni velük szemben. Így valóban azt hihetik, hogy a törvények felett állnak

– mondta a herceg, később hozzátéve:

Mivel látták, ahogy felnőttem, és minden lépésemet alaposan nyomon követték, a bulvárlapok megismerték azokat a kihívásokat és mentális egészségügyi problémákat, amelyekkel gyerekkorom és felnőttkorom során meg kellett küzdenem, de az, hogy erre rájátszanak, és a saját előnyükre használják fel, az bűn.

A királyi sarj úgy véli, gyanús, hogy a paparazzik többször is pontosan tisztában voltak a hollétével, így a nyomába eredtek például a barátnőjével, Chelsy Davyvel való találkozásakor, amikor egy éjszakai klubba látogatott. Ahogy felidézte, a hangpostára érkezett üzeneteket jelző ikon is olykor eltűnt a telefonjáról anélkül, hogy meghallgatta volna őket. Sőt, megesett, hogy a barátai vonták kérdőre egy-egy elküldött hangpostaüzenettel kapcsolatban, amelyeket ő sosem hallgatott meg. Kifejezetten bántónak nevezte azon cikkeket is, amelyekben azt írták, az édesapja nem III. Károly, hanem James Hewitt lehet, aki egykor Diana hercegné szeretője volt, mivel édesanyja csak az ő megszületését követően találkozott Hewitt-tal.

Jelen pillanatban országunkat világszerte a sajtó és a kormány állapota alapján ítélik meg – szerintem mindkettő mélyponton van

tette hozzá.

A Mirror Group, pontosabban az őket képviselő Andrew Green ezzel szemben azt állítja, a herceg nem rendelkezik kellő bizonyítékkal arra vonatkozólag, hogy a telefonfeltörés valóban megtörtént volna, így mindez csak spekuláció, Sőt, közölték, a királyi sarj által idézett cikkek egy része még azelőtt jelent meg, hogy neki egyáltalán mobilja lett volna. 

Nincs jóban a sajtóval

Úgy tudni, Sussex hercege és hercegnéje 2019 óta összesen hét pert indított brit és amerikai médiavállalatok ellen, amelyeket szinte kivétel nélkül hamis történtetek kreálásával vádolnak. A Mirror Grouppal való pereskedés mellett a herceg a korábbiakban Sir Elton Johnnal, Sadie Frosttal, Liz Hurley-vel és más érintettekkel közösen nyújtott be keresetet az Associated Newspapers Ltd. (ANL) ellen, amelynek portfóliójába olyan lapok tartoznak, mint például a Daily Mail vagy a Mail Online. Ebben az ügyben a herceg utoljára márciusban állt a bíróság elé. Azt állítják, a vállalat:

A sussexi pár 2019-ben a Mail On Sunday anyacége, a DMG Media ellen is pert indított, amiért az újságban leközöltek egy levelet, amit Meghan Markle az apjának írt, a hercegné engedélye nélkül. Sőt, a hírek szerint anno II. Erzsébet királynő személyesen fenyegette jogi következményekkel Rupert Murdoch médiavállalatát, a News Group Newspaperst egy telefonhackelés miatt, csakhogy erőfeszítéseit akkor Károly herceg aláásta – állítólag amiatt, hogy a cégcsoporthoz tartozó The Sun támogassa a trónra lépését. 

2006-ban derült ki viszont, hogy a  News Group Newspapershez tartozó News of the World bulvárlap lehallgatta Vilmos herceg munkatársainak üzenetrögzítőjét. Ekkor rendőrségi vizsgálat kezdődött, és napvilágra került, hogy az újság nagyüzemben végzett illegális lehallgatásokat, hogy exkluzív információkhoz jusson. A királyi család tagjai mellett politikusokat, hírességeket, rendőröket, nagy port kavart bűncselekmények áldozatait és sportolókat is megfigyeltek. Az évekig tartó lehallgatási botrány 2011 júliusában a News of the World megszűnésével ért véget. A lap nyolc alkalmazottja, köztük két szerkesztője bíróság elé került. Andy Coulson szerkesztő, aki David Cameron miniszterelnök kommunikációs igazgatója is volt, 18 hónap börtönbüntetést kapott, amiből ötöt leült.

(Borítókép: Harry herceg a londoni High Court előtt 2023. június 7-én. Fotó: Karwai Tang / WireImage / Getty Images)

Rovatok