Index Vakbarát Hírportál

Visszament a jövőbe, mégis fogott az idő vasfoga Michael J. Foxon

2023. június 9., péntek 05:51

Hiába utazhatott oda-vissza az időben Marty McFly, az ikonikus Vissza a jövőbe című filmekben, a főhőst alakító Michael J. Fox így sem tudta elkerülni az idő múlását, a hosszú évek óta Parkinson-kórral küzdő színész ma ünnepli a 62. születésnapját! Tesztelje tudását az ennek apropóján készített Michael J. Fox-kvízünkben!

Legtöbbünk számára Michael J. Fox neve teljesen összeforrt az általa megszemélyesített Marty McFly szerepével, a Vissza a jövőbe-filmek mellett azonban megannyi érdekességet tartogatott a színész élete és karrierje egyaránt. 

A tortán ma már 62 gyertyát elfújó Fox 1961. június 9-én, a kanadai Edmontonban látta meg a napvilágot, édesanyja és katona édesapja rajta kívül négy testvérét nevelte. Apja munkája miatt fiatalkorában sokat költöztek, végül Burnabyben telepedtek le. Itt, az iskolás évei alatt már látható volt a művészetek iránti lelkesedése, és mindössze 17 évesen meg is kapta első szerepét, a kanadai Leó és én című tv-sorozatban – egy 12 éves fiút alakított. 

A nagy áttörésre egészen 1982-ig kellett várnia, amikor is megkapta a Családi kötelékek című sorozat egyik főszerepét, mégis a jó eséllyel mindenki által ismert, 1985-ös Vissza a jövőbe című film volt az, amelynek köszönhetően globális szintű népszerűségre tett szert. 

Marty McFly és a bolondos Doki kalandjai a mai napig népszerűek a filmrajongók körében, Michael J. Fox azonban nem sokáig élvezhette ki a sikert, 1991-ben Parkinsont-kórt diagnosztizáltak nála, és mindössze 10 évet jósoltak neki a teljes leépülésig. Szerencsére a színész erre rácáfolt, és bár mára már a járás és egyes végtagjainak mozgatása is rendkívül nehézzé vált számára, a betegség ellen harcolók legfőbb arca lett, és saját alapítványt alapított a Parkinson-kóros betegek megsegítésére. Romló egészségi állapota miatt végleges visszavonulását a színészettől 2020-ban jelentette be. 

De mit lehet még tudni Michael J. Fox életéről és karrierjéről? Mai kvízünkből kiderítheti! 

(Borítókép: Michael J. Fox a Vissza a jövőbe című filmben. Fotó: Universal / Getty Images)

Rovatok