Index Vakbarát Hírportál

Változtatott a koncertjén a Rammstein az énekest ért vádak miatt

2023. június 8., csütörtök 17:09

Nemcsak a nulladik sor és az afterparty lett betiltva, a setlistben és ezzel együtt a színpadi elemekben is változtatásokat eszközölt a Rammstein szerdán a müncheni koncertjén, írja a Bild, információik szerint a frontember Till Lindemannt ért szexuális zaklatással kapcsolatos vádak miatt. Hogy a változtatások a későbbiekben is megmaradnak-e, még kérdéses.

Az európai turnéja során egymás után több koncertet is ad Münchenben a Rammstein, amelyek közül az elsőt szerda este tartotta a német zenekar. A Bild beszámolója szerint azonban ez a buli több szempontból is eltért a megszokottól, a lap úgy tudja, azért, mert az énekest a napokban többen is szexuális zaklatással kapcsolatos vádakkal illették. 

Ahogy korábban megírtuk, egy fiatal ír rajongó indította el a lavinát, aki május 22-én, a banda turnényitó koncertjén vett részt Vilniusban. A 24 éves Shelby Lynn aznap este a színpadhoz legközelebb eső, Row 0-nak nevezett pozícióból élvezhette a show-t, ahol előzetes meghívás után tartózkodhatnak a rajongók. Az ír lány Alena Makeeva néven azonosította azt a személyt, aki állítólag a közösségi médiában toboroz fiatal nőket ide, hogy a koncert előtt vagy után együtt ünnepelhessenek a zenészekkel. Lynn is részt vett az afterpartyn, ahol találkozhatott a Rammstein énekesével, aki állítólag szexelni akart vele. Elmondása szerint, amikor a közeledést visszautasította, a frontember agresszívan viselkedett. A rajongó emellett arra gyanakszik, hogy az italába drogot tehettek, mert az este egy részére egyáltalán nem emlékszik, a koncert után 24 órán át hányt, és zúzódásokat fedezett fel a testén. 

Shelby Lynn vádjai után exkluzív riport jelent meg a német sajtóban több mint egy tucat, hasonló tapasztalattal rendelkező nő vallomásával, rávilágítva, hogy Lynn esete akár egy szisztematikus visszaélési folyamat része is lehet. A riport egy olyan folyamatot tár fel, amelynek során vonzó fiatal nőket toboroznak a koncertek utáni afterpartykra, ahol a jelentések szerint alkohollal és – tudtuk nélkül – illegális kábítószerekkel kínálják őket. A riport egy olyan toborzási rendszert taglal, amely lehetővé teszi az előadó számára, hogy a szexuális étvágyát a közösségi hálózatokból kiválasztott lányokkal elégítse ki. A vádak hatására Till Lindemann könyvkiadója megszakította az együttműködést a zenésszel, a Rossmann polcairól lekerültek a banda által jegyzett parfümök, és az Easy Agency sem képviseli már a zenekart. Állítólag Alena Makeeva azóta nincs már a Rammstein közelében, a frontember pedig elérhetetlenné tette az Instagram-fiókját.

Változások a koncerten

Az európai stadionturné viszont láthatóan folytatódik, szerdán este telt ház, azaz 60 ezer ember előtt lépett fel a banda Münchenben, annak ellenére, hogy korábban arról lehetett olvasni a német sajtóban, hogy a botrány miatt sokan árulják a jegyüket. Azt érzékeltetvén viszont, hogy komolyan veszik a vádakat – amit a korábban kiadott közleményükben is hangsúlyoztak –, a Bild szerint a tegnapi bulin változtatásokat eszközölt a zenekar, így a szerdai koncert valamelyest eltért a megszokottól.

Azt már előre tudni lehetett, hogy a nulladik sort és az afterpartyt betiltották, emellett a nők számára külön figyelemfelkeltő sátrakat is állítottak a helyszínen, ezen túlmenően viszont a Bild úgy tudja, 

A színpadi elemek közül nem használták az óriás péniszágyút, és ezzel együtt a Pussy című szám is kimaradt a setlistből. 

A beszámoló szerint a show fél 9 körül, fergeteges hangulatban startolt. A portál több ponton is kiemelte, hogy Till Lindemann koncert közben csak egészen rövid időkre tűnt el. Arra is rámutatott a lap, hogy a buli végén az „Ich will” című számuk sorai hangsúlyos szerepet kaptak – „Azt akarom, hogy megérts engem” – énekelte a frontember, majd lehajolt a közönség felé és a cikk leírása szerint többes számra váltva folytatta: „Azt akarjuk, hogy bízzatok bennünk. Azt akarjuk, hogy higgyetek el mindent, amit mondunk”. A tömeg megtapsolta, Lindemann pedig „Köszönöm, München!” felkiáltással zárta a show-t – írja a Bild. A zenészek végül a színpad szélén felsorakozva letérdeltek a rajongóik előtt, bár ez a Rammstein esetében visszatérő motívumnak számít.

A szerdai koncert tehát úgy tűnik, zökkenőmentesen zajlott. A helyszínen ugyan voltak tiltakozó aktivisták, a us.firenews szerint egy 30 fős csoport vonult ki transzparensekkel az Olympic Stadion elé, a tüntetésüket előre bejelentve, hogy rendőri védelemben részesüljenek. Hogy a mai koncerten is megmaradnak-e a fent említett változtatások, még kérdéses.

A Rammstein egyébként Budapestre is meghirdetett két koncertet, amelyeknek július 11-én és 12-én a Puskás Aréna ad otthont. Hogy az énekessel szemben felmerült vádak a későbbiekben vajon befolyásolják-e a turné menetét, azt egyelőre nem lehet tudni, jelenleg úgy tűnik, minden a terv szerint halad tovább. A Welt azonban korábban kiemelte: bár a lavinát elindító 24 éves Shelby Lynn állítja, hogy Lindemann elfogadta a visszautasítását a szexuális aktusra vonatkozóan, ha beigazolódik, hogy szándékosan drogot adtak a lánynak, Németországban elég egyértelmű a helyzet. Valakinek illegális szerekkel való elkábítása ugyanis súlyos testi sértésnek minősül, ami tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha pedig valaki az áldozatát akarata ellenére azért kábítószerezi be, hogy szexelhessen vele, az nemi erőszakot követ el.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: A Rammstein müncheni koncertje 2023. június 7-én. Fotó: Sven Hoppe / picture alliance / Getty Images)

Rovatok