Index Vakbarát Hírportál

A világhírű énekesnő, aki a brit királyi család szívét is elnyerte

2023. május 28., vasárnap 05:46

55 éves lett Kylie Minogue, aki több mint negyvenéves pályafutása során ikonná nőtte ki magát, és minden idők legsikeresebb ausztrál előadójaként tartják számon. Az énekesnő akár nevezhető a megújulás hercegnőjének is, mivel mindig kirukkol valami újdonsággal.

Ha ausztrál előadókról beszélünk, akkor szinte biztos, hogy a legtöbbeknek Kylie Minogue ugrik be elsőként, aki már több évtizedre visszatekintő karriert tudhat a háta mögött. Bár kezdetben színésznőként dolgozta be magát az ausztrál szórakoztatóiparba, később zenei fronton próbált szerencsét, ami még nagyobb népszerűséget eredményezett, és szülőországát elhagyva egész kontinenseket bolondított meg olyan slágereivel, mint például a Can't Get You Out of My Head – ami még ma is a retróbulik egyik alappillérét jelenti.

Minogue eddigi pályafutása alatt már több mint 80 millió lemezt adott el,  munkásságát a legrangosabb díjakkal ismerték el, köztük Grammyvel, valamint a francia és az ausztrál kormány különböző kitüntetéseivel – sőt a királyi család egyes tagjaival is már számos alkalommal találkozhatott. Ugyan már 36 éve annak, hogy énekesi karrierbe kezdett, az újabb előadók továbbra sem tudták teljesen kiszorítani őt a zenei piacról, ahogy nem is törődött bele abba a gondolatba, hogy az ő ideje már leáldozóban lenne.

Az énekesnő idén szeptemberben jelenteti meg soron következő, 16. stúdióalbumát, a Tensiont, amellyel ismét visszakalauzolja a hallgatókat a diszkó világába. Kylie Minogue ezen műfaj egyik koronázatlan királynőjének számít, aki történetesen ma ünnepli 55. születésnapját. Amennyiben további érdekességeket szeretne megtudni róla, töltse ki kvízünket!

(Borítókép: Kylie Minogue 2023. március 7-én. Fotó: Marc Piasecki / WireImage / Getty Images)

 

Rovatok