Index Vakbarát Hírportál

Till Attila a Sztárban Sztárról: Nem azt kérjük, hogy legyél hülye

2023. február 1., szerda 13:35

Izgalmasnak ígérkezik a Sztárban Sztár kilencedik évada, amit február 19-től láthatnak a nézők a TV2-n. Ami mindenképp újdonságnak számít, hogy idén öttagú zsűri értékeli a versenyzőket – Lékai-Kiss Ramóna, Kökény Attila és Papp Szabi hármasához ugyanis Tóth Andi és Marics Péter is csatlakozott. A csatorna keddi sajtótájékoztatóján az új döntnökök mellett a produkció műsorvezetőjével, Till Attilával is beszélgettünk, a versenyzők közül pedig Tarján Zsófit faggattuk kicsit a rá váró feladatokkal kapcsolatos érzéseiről.

–Február 19-én indul a TV2 Sztárban Sztár című műsorának kilencedik évada, amelynek versenyzőit kedden jelentette be a csatorna. A budapesti Akvárium Klubban tartott eseményen a szereplők mellett a műsor zsűritagjai is jelen voltak, akik közül a már korábban bemutatott Marics Péter és párja, Tóth Andi idén új arcnak számít. A versenyzők sorában is akadtak meglepetések, például a Blahalouisiana énekesnője, Schoblocher Barbara vagy a Honeybeast énekesnője, Tarján Zsófia, akiket korábban nem lehetett nagyszabású szórakoztató műsorokban látni.

Rajtuk kívül még tízen küzdenek meg a legsokoldalúbb előadónak járó trófeáért: a Megasztár egykori második helyezettje, Oláh Ibolya, a Groovehouse énekesnője, Judy, az Ázsia Expressz tavalyi győztese Nemazalány, azaz Halastyák Fanni, Gubik Petra színésznő, Kamarás Iván színész, a ValMar duóból ismert Valkusz Milán, az Irigy Hónaljmirigy csapatából Sipos Tomi és a Tha Shudras frontembere, Molnár Tibor, de Kiss Ernő Zsolt színész és Zdroba Patrik is színpadra áll a műsorban.

Tóth Andi szigort, Marics Peti lazaságot ígér

A sajtóeseményen első körben Marics Péterrel beszélgettünk, aki tavaly még a Sztárban Sztár versenyzőjeként állt színpadra, idén viszont már az ítészek között foglal helyet. Ez főleg azért lehet sokak számára furcsa, mert a fiatalember még csak 26 éves, és olyan énekeseket is értékelnie kell majd, akik már jóval régebb óta vannak a pályán nála.

Én is belegondoltam, hogy talán még fiatal vagyok ehhez a feladathoz, de ha azt vesszük, Dallos Bogi is fiatalon volt zsűri, úgyhogy szerintem nem kell ennyire komolyan vennem ezt. Ettől függetlenül tényleg nagyon hamar megkaptam ezt a megtisztelő szerepet, hiszen a ValMarral is még csak négy éve vagyunk a zenei szakmában

– magyarázta az énekes, hozzátéve: „A zsűrizés amúgy már régóta álmom volt, mindig is azt gondoltam, hogy ez egy nagyon jó munka lehet, és egyelőre még annak is tűnik – aztán persze meglátjuk, mennyire lesz nehéz. De szerintem azért az egy tök jó dolog, hogy az első sorból nézheted végig az összes kis koncertet, tudsz rajtuk szórakozni, miközben jól is érzed magad, és a végén értékelheted, mennyire tetszett, amit láttál. Úgyhogy én nagyon várom.”

Marics Péter amiatt sem aggódik, hogy a zsűritársai esetleg ne vennék komolyan azok után, hogy tavaly még versenyző volt a műsorban. Szerinte ez egyáltalán nem olyan furcsa dolog, hiszen másokkal is történt már ilyen – például Kökény Attilával vagy Bereczki Zoltánnal. Úgy gondolja, nem is feltétlen kell különbséget tenni aközött, hogy valaki szereplőként vagy zsűriként van jelen a produkcióban, hiszen itt mindenki ugyanúgy pályatárs, akinek a színpad az élete és a munkája is egyben. Ami viszont talán mégis kissé megnehezítheti a dolgát, az az, hogy a versenyzők között a ValMar duó másik fele, Valkusz Milán is ott lesz az idei évadban,

ami azt jelenti, hogy a legjobb barátját is értékelnie kell a műsorban.

„Ez egy érdekes helyzet lesz. Előre nem tudok mit mondani, de alapvetően nem szoktam megijedni vagy zavarba jönni feladatoktól, úgyhogy nem gondolom, hogy ezzel probléma lenne. Nyilván azért elég erős szál van közöttünk, mert 11 éves korunk óta nagyon jó barátok vagyunk, és együtt is dolgozunk a karrierünkön már négy éve, ami tök jól működik és nagyon összeköt minket. Ettől függetlenül nem lesz olyan probléma, hogy elfogult lennék vele kapcsolatban és a többieket emiatt igazságtalanság érné. Azért erre figyelni fogok” – mondta az énekes, aki szerint Valkusz Milánnak feltehetőleg már tavaly megtetszett a Sztárban Sztár, amikor ő szerepelt benne.

Miló alapvetően egy nagyon exhibicionista csávó, és nagyon szeret szerepelni. Látta és tudja, hogy ez a műsor sok meló, de amihez van kedve, szívesen csinálja ő is. Most jött el az ő ideje. Reméljük, hogy tök jó produkciókat rak le az asztalra.

Ami szintén szokatlan helyzetet teremthet, hogy Marics Peti mellett a párja, Tóth Andi is a zsűriben foglal helyet az idei évadban. Ilyesmire nem igazán volt példa azelőtt – hogy az énekes mennyire érzi komfortosnak ezt a szituációt, arról az alábbiakat mondta:

„Nem gondolom, hogy nagy probléma keletkezhet abból, hogy mindketten ott ülünk. Andi is tisztában van azzal, hogy sokszor nem fog egyezni a véleményünk, ez előfordul mindenkinél. Ő nagyon szigorúan veszi a zenét, ami egyébként egy nagyon jó dolog. Az eredményein is látszott mindig, mennyi meló van abban, ahogy képviselte magát. Én meg tudom érteni, hogy neki ez ennyire szívügye, ahogy ő is tudja rólam, hogy én meg egy laza, dilis csávó vagyok, és nem feltétlen kötnék bele olyan emberek szakmai dolgába, akik ötször vagy tízszer annyi ideje a pályán vannak, mint én. Nyilvánvalóan, ha olyan dolgot látok, amit építő kritikaként meg tudok fogalmazni, megteszem, hátha valamiben én is tudok segíteni nekik. De ebből alapvetően nem lesz probléma.”

Hogy valóban ennyire komolyan veszi a zenét, azt a kérdésünkre később Tóth Andi is megerősítette, akit szintén nem zavar, hogy a párjával közösen zsűrizi a versenyzőket. Az énekesnő, aki 24 éves kora ellenére már közel 10 évnyi tapasztalattal rendelkezik a szakmában, teljes mértékben komfortosan érzi magát ebben a szituációban. 

Engem soha nem zavar senki, aki mellettem van. Ha valamit mondanom kell, hadd hallják, büszkén kimondom, amit gondolok. Szigorúan veszem a zenét nagyon, és nyilván szeretném, hogy más is így gondolja, viszont tisztában vagyok vele, hogy ez egy szórakoztató műsor, épp ezért szerintem pont jó, hogy kicsit végletekben mozgunk, mert amit a Peti képvisel, én azt nem annyira, és lehet, hogy amit én nem látok, azt ő látja, és fordítva. Szóval ez jót tud tenni akár a versenyzőknek is, meg a műsornak is.

Tarján Zsófi kilép a komfortzónájából

A Sztárban Sztár kilencedik évadában kétségtelenül erős a mezőny, a versenyzők között ráadásul olyanok is akadnak, akiket ilyen jellegű szórakoztató műsorban korábban nem láthattak a nézők. A Honeybeast énekesnője ebből a szempontból abszolút nagy meglepetésnek számít – hogy miért vállalta el a felkérést, arra Tarján Zsófia az alábbiakat mondta:

Az igazság az, hogy a Honeybeasttel mindig próbálunk egy kicsit tágítani a tudás-, illetve az eszköztárunkon, és mindig igyekszünk picit kilépni a komfortzónánkból, jó értelemben. Volt már szimfonikus turnénk, koncerteztünk a Szegedi Kortárs Balett-tel, kollaboráltunk olyan zseniális kollégáinkkal, mint például Paulina, most éppen Ráskó Eszterrel turnézunk, és azt gondoltam, hogy most megpróbálom egyénileg is átlépni határokat, amennyiben a zenekar támogat – és hát támogatnak ebben. Az az igazság, hogy mielőtt bekerültem volna Honeybeastbe, rengetegféle zenekarban énekeltem, death metallal kezdtem, aztán egészen a jazzig elég sok mindent sikerült kipróbálnom, és most úgy gondoltam, hogy ezt a fajta jó értelemben vett káoszt egy kicsit felelevenítem a Sztárban Sztár segítségével.

A műsor persze a szakmai kihívások mellett valahol egy nagy bulinak is számít, ahol az is fontos szempont, hogy a nézők mellett a zsűritagok és a szereplők is jól érezzék magukat. Aki ismeri Tarján Zsófit, elsőre biztosan azt gondolná, hogy picit idegen lesz majd neki ez a környezet, ám az énekesnő szerint nem lesz gond a feloldódással.

Egyáltalán nem vagyok bulizós, viszont hogyha olyan társaságba kerülök, ahol vannak olyan emberek, akiket tisztelni tudok és akikre fel tudok nézni, netán még tanulni is tudok tőlük, az egy teljesen más szituáció. Egyébként kifejezetten magamnak való vagyok. Szeretek dolgozni, és rohadt szigorú vagyok magammal

– magyarázta az énekesnő, aki a Sztárban Sztár legnagyobb kihívását a változatosságban látja – abban, hogy minden héten egy picit mást kell majd megjeleníteni.

Nem azt kérjük, hogy legyél hülye

A keddi sajtóeseményen Till Attilával is váltottunk pár szót, aki műsorvezetőként a legelső kivételével a Sztárban Sztár minden évadában jelen volt. Így nemcsak a mostanra zsűritaggá avanzsált Marics Péter, hanem Tóth Andi korábbi szereplését is nyomon követte. Arról, hogy ilyen fiatalon az ítészek közé került a páros, Tillának is megvan a véleménye – a tévés abszolút támogatja az új felállású csapatot.

„A zsűrizés ma már nem azt jelenti, mint régen – a zsűri nem elsősorban egy szakember, aki mindenhez ért, a szava szent, és a továbbjutás múlik rajta. A mai televíziózásban ő egy nagyon fontos szórakoztató elem, aki folyamatosan olyan párbeszédbe keveredik a szereplőkkel, ami által nemcsak terelgeti őket, hanem ad is valamit” – magyarázta Tilla.

Szórakoztatni kell, a Marics Peti pedig nagyon szórakoztató. Tóth Andinak nem feltétlenül a humor lesz az erőssége, hanem minden más – például a megjelenése, vagy ahogy a társaságot kezeli majd, tökéletes énekesnőként pedig biztos szakmaibb lesz, mint a párja. De ez igazából lényegtelen is, hiszen közösen kell jó hangulatot teremteniük. A Sztárban Sztár lényege szerintem az, hogy a nézők azért szeressék, mert kikapcsolja őket.

A műsorvezető egyébként abban sem lát különösebb veszélyt, hogy egy pár is ül majd a zsűri csapatába – ha mégis elkezdenének klikkesedni, a többiekkel összefogásban majd szétrobbantják őket. Azt mondja, erre kifejezetten figyelni is fog, és azonnal elkezdi szívni a vérüket, ha ilyesmit lát. Tilla szerint egyébként azzal sem lehet gond, hogy Marics Peti esetleg elfogultabb lenne a versenyzők közül Valkusz Milánnal. Sőt, neki az a tapasztalata, ha barátokat vagy ismerősöket kell értékelni, a zsűri inkább hajlamos alulpontozni őket. Épp ezért inkább tart attól, hogy a tisztesség jegyében Marics 7 pontokat osztogat majd Milónak, nehogy azzal vádolják, hogy részrehajló.

Nem egy könnyű helyzet, viszont olyan nagy súllyal szavaznak a nézők, hogy tényleg sok mindent el tudnak dönteni – nem féltem Milót, hogy a ValMar-rajongók veszni hagyják. Az énekesekre nézve ennél sokkal nagyobb veszély, hogy kinek mekkora az internetes aktivitása, illetve mennyire van jelen a social mediában. A mai világban tudomásul kell venni, hogy lehetsz bármilyen képzett előadó, ez nem biztos, hogy arányban van azzal, mennyien követnek és szavaznak rád egy ilyen műsorban. Az utóbbi négy-öt évadban ezzel mi is aktívan szembesülünk – bizony megugranak azok az énekesek, akiket nagyon sokan szeretnek az interneten, mert többen szavaznak rájuk. Hozzáteszem, a végén persze kiegyenlítődik a világ, és sokszor nyer olyan ember, aki tényleg nagyon jó, és műsor közben szerették meg az internetes nézők.

Arra, hogy még népszerűbbé váljon valaki, és olyanokat is elérjen, akiket korábban esetleg nem tudott, valóban tökéletesen alkalmas a Sztárban Sztár, illetve a műsor és a social media felületek összehangolt használata. Tarján Zsófi mellett egyébként Schoblocher Barbara a másik olyan versenyző, aki korábban nem szerepelt hasonló produkcióban – így ebből a szempontból egészen biztos, hogy a műsorból mindketten profitálnak majd.

Ők inkább az underground, a koncertezős, klubokba és fesztiválokra járó közeg tagjai. Szerintem ők is azért jönnek el ebbe a műsorba, mert azt látják, hogy itt lehet színvonalasat is énekelni, hiszen mi nem azt kérjük, hogy legyél hülye és rossz, hanem azt mondjuk, hogy lehetsz vicces és hülye, de azért legyél jó is. Emellett az ország legnépszerűbb műsoráról beszélünk, biztos, hogy ők is számolnak azzal, hogy ma Magyarországon és egyébként a világban is az internet és a tévé nagyon fontos, ha érvényesülni akarsz. Marics Peti tavaly ezt tökéletesen kihasználta: egyszerre volt jelen a tévében, nyomta a koncerteket, és erre húzta fel az Úristen premierjének kampányát.

A Sztárban Sztár 9. évada február 19-én startol a TV2-n, és ezt követően minden héten vasárnap jelentkezik élő adással.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok