Index Vakbarát Hírportál

Beperli Majkát a fehérgyarmati polgármester, milliókat követelnek tőle

2022. augusztus 16., kedd 11:50

Fehérgyarmat első embere nem hagyja annyiban, hogy Majka 8,1 millió forintos gázsival a zsebében távozott, de koncertet nem adott, ezért beperlik az ózdi rappert.

Majka vasárnap Fehérgyarmaton lépett volna fel, azonban a koncert végül elmaradt, mivel a rapper elmondása szerint nem teljesültek azok a feltételek, amelyeket a szerződésben kikötöttek. Ez alatt a nem megfelelő technikára gondolt, ami nem tette lehetővé, hogy színpadra álljanak, így B tervként a szervezők Curtist kérték meg, ugorjon be a helyére. Érdekes húzás ez a sorstól, mivel Majka és Curtis nemrég jelentették be, nem zenélnek már együtt, de a baráti viszony megmaradt közöttük. 

Mint arról Curtis a Borsnak beszámolt, épp egy erdélyi turnéról tért haza, 2100 kilométert tett meg vasárnap estig, amikor felhívta a koncertszervezője. Elmondása szerint először azt hitte, hogy viccel, de végül elvállalta a felkérést.

Igazából a jó szándék vezérelt, hogy megint tudjak segíteni Petinek, a szervezőknek, és hogy ne maradjanak buli nélkül a rajongók, ami tök jól sikerült, mert több ezer ember várt, és nagyon jó volt a hangulat

– jelentette ki a rapper a lapnak, akivel egyetértett a fehérgyarmati polgármester, Péter Csaba is.

Ahogy azt Fehérgyarmat első embere kifejtette, a közönség imádta a rapper koncertjét, így senki nem távozott rossz szájízzel. Hozzátette, Curtisnek annyi technikai feltétel sem volt adva, mint Majkának, mivel addigra már a LED-falat is leszerelték, az ózdi rapper ugyanis sajátot hozott volna.

Curtisről híresztelhetnek bármit, egy ásványvízzel a kezében állt ki, és összesen annyit ivott, miközben fergeteges műsort adott. Igazán emberi volt. Látszik, hogy ő írta a dalokat, mert mindenféle tűz és látványelem nélkül produkált zseniális koncertet. Sokan azt mondták, jobban jártak, mint ha Majkát hallották volna

– mondta Péter Csaba, aki érthetetlenül áll a történtek előtt, mivel korábban is felvonultatott már sztárfellépőket a Gyarmati Vigasságok, ám akkor nem volt technikai probléma. Mint megjegyezte, vállalkozók biztosítják számukra a színpad- és hangtechnikát, akik tavaly megoldották a Halott Pénz, a Tankcsapda és Rúzsa Magdi koncertjét is.

Értelmezhetetlen, mert egyeztetés volt a hangtechnikusok között. Vártuk nagy szeretettel, még a kesudiója is be volt készítve, de hát nem jött el, nekünk pedig meg kellett oldani ezt a feladatot

– tette hozzá, ahogy azt is kifejtette, jogi útra terelik az ügyet, mivel előzetesen kifizették a koncert díját, ám Majka végül mégsem állt színpadra, ezzel arra kényszerítve a szervezőket, hogy másképp oldják meg a helyzetet. 

Ő tulajdonképpen 8,1 millióval lelépett, mert előre kellett fizetni. Nyilván keressük a jogi lehetőségeket, nem gondolom, hogy lemondunk ennyi pénzről

– mondta a polgármester, akinek állítása szerint semmilyen együttműködési készség nem volt a részükről. Az esettel kapcsolatban Majka is megszólalt a lapnak, bár bővebben nem akart nyilatkozni, annyit elmondott: általános, bevett szokás, hogy előre kifizetik a nagy zenekarokat, és ez nemcsak az ő esetükben van így, hanem más magyar együtteseknél is.

(Borítókép: Majka 2021. szeptemberben. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok