Index Vakbarát Hírportál

András herceg áldozata: Egy prostituáltnak éreztem magam

2022. június 25., szombat 05:51

A királyi sarj még hosszú évekkel ezelőtt találkozott Virginia Robertsszel, aki a későbbiekben beperelte őt szexuális zaklatás miatt. Megismerkedésük története nem egy tipikus love story. Kettejük kapcsolatának minden részletéről most egy könyvben igyekeznek lerántani a leplet.

András herceg nemcsak az önbecsülését, de a királyi család támogatását is egy szempillantás alatt elvesztette azt követően, hogy Virginia Roberts szexuális zaklatással vádolta meg. Édesanyja, II. Erzsébet királynő elvette tőle királyi rangjait, ezzel együtt a família meg nem tűrt tagjává vált, aki már hónapok óta minden hivatalos eseményen a háttérbe szorul. Ugyan peren kívül sikerült megegyezniük az ügyben, aminek köszönhetően több milliárd forintot szakítottak le a hercegről, ám a kedélyek azóta sem csillapodtak.

A két fél megismerkedése ahhoz a bizonyos Ghislaine Maxwellhez kötődik, akit Jeffrey Epstein bűntársának és egyben kerítőjének tartanak. Az információk szerint ugyanis Maxwell közrejátszott abban, hogy Epstein fiatal lányokkal találkozhasson, akik végül a szexrabszolgái lettek, és egy életre megkeserítette az életüket. Maxwell ügyében a hónap végén fog ítélet születni, ám hogy pontosan miképp került közel az akkor még csak 17 éves Virginia Roberts András herceghez, az egy egy hamarosan megjelenő könyvből fog kiderülni – írja a Daily Mail.

Ugyan az akkor még tinédzser Virginia Roberts rendkívül szerencsésnek érezhette magát, hogy magánrepülővel utazhatott Los Angelesbe vagy éppen cseveghetett Matt Gröninggel, a Simpson család megalkotójával, ám elég hamar kiderült, hogy ez csak a rémálom kezdete volt. Roberts éveken át úgy ugrált, ahogy Jeffrey Epstein és Ghislaine Maxwell fütyült, ahogy a többi fiatal lány is mindent megtett annak érdekében, hogy Epstein figyelme csak rájuk szegeződjön. Az üzletember cserébe nem kevés pénzt fizetett nekik a szolgálataikért, megteremtette nekik az anyagi jólétet, ahogy a zsaruk is, mondhatni, a zsebében voltak, akik pontosan tudták, mikor, hol nem szabad szaglászni. 

Maxwell korábban azzal környékezte meg Robertset, ahogy a többi lányt is, miszerint busásan megfizetnék, ha megmasszírozna egy gazdag, ám annál kedvesebb férfit. A nőnek jó érzéke volt ahhoz, hogy rátaláljon azon fiatalokra, akik sebezhetőek, illetve befolyásolhatóak is. Bár masszázsról volt szó, de ez igen hamar átfordult szexuális örömszerzésbe. Roberts akkor döbbent le igazán, amikor megtudta, hogy egy svéd modell, aki vele együtt szintén szexuális szolgáltatásokat nyújtott Epsteinnek, csak 13 éves volt, amikor hozzákerült. Az ő segítségével kaphatott meg egy szerepet egy sorozatban, majd szép karriert futott be, ám Roberts nem tudott elmenni azon tény mellett, hogy a fiatal lány csupán 13 volt, amikor Maxwell Epsteinhez édesgette őt. Roberts gyomra felfordult a történettől, amit az üzletember mesélt el neki, viszont ekkor már igen kis eséllyel tudott volna kiszállni ebből.

Mindent meg kellett tennie, amit elvártak tőle

Roberts egy nap, amikor Epstein New York-i rezidenciáján volt, vérben fekve ébredt fel. Rögtön mentőt hívtak hozzá, majd kórházba került, ahol kiderült, hogy elvetélt. Bár Maxwell és Epstein is vele tartottak, a törődésük igen álságos volt, mivel nem őt féltették, hanem sokkal inkább attól tartottak, hogy minden kitudódik az általuk gondosan felépített, ám annál visszataszítóbb szexrabszolgarendszerről. 

Mivel az üzletember nem kevés pénzzel támogatta Robertset, ezért azt is elvárta, hogy cserébe mindent megtegyen, amit kíván. Így került közeli kapcsolatba egy nála évtizedekkel idősebb egyetemi professzorral a Virgin-szigetek egyikén, aki megkérdezte tőle, ő is részesülhetne-e abban a megtiszteltetésben, hogy megmasszírozza őt úgy, ahogy Epsteint szokta. A fiatal lány beleegyezett, de teljesen megrémült a kéréstől, így nyugtatót kellett bevennie, ami kellően ellazította annyira, hogy könnyebben túltegye magát a történteken. Ahogy arról Roberts a korábbiakban már beszámolt, gyermekkorában szexuálisan bántalmazták, és akkor megtanulta, hogy csak így tudja kizárni a borzalmakat. 

Voltak olyan idők, amikor annyit bántalmaztak, hogy azon gondolkodtam, egyáltalán túl fogom-e élni

– vallotta be még 2015-ben Roberts, aki egy New York-i kórház dokumentumai szerint azután került be az intézményükbe, hogy három héten át hüvelyi vérzése volt. 

Masszázstudását kellett bevetnie akkor is, amikor Naomi Campbell születésnapjára voltak hivatalosak, és az est folyamán egy kopaszodó, szállodatulajdonos-családból származó férfit kellett elkápráztatnia. Természetesen Epstein parancsára. Ugyan Roberts reménykedett abban, hogy tényleg csak masszázsról lesz szó, ám a férfi már gombolta is ki a ruháját. Még az sem zavarta, hogy a fiatal lány közben a feleségéről és a gyerekeiről faggatta őt. Roberts mondhatni árucikké vált, akit Epstein kedvére passzolhatott át egy-egy üzlettársának. Többek között milliárdosokkal, politikusokkal és híres tudósokkal vacsorázott. A több évvel később benyújtott jogi iratok szerint a kuncsaftjai között volt számos ismert amerikai politikus, befolyásos cégvezető, külföldi elnök, egy jól ismert miniszterelnök és a világ más vezetői is. Bár a fiatal lány, aki éppen akkor kezdett csak belekóstolni, milyen a felnőttek világa, könnyen hozzászokott a luxusélethez. Ám arra csak a későbbeikben jött rá, mekkora árat fizetett ezért.

A nagy találkozás András herceggel

Egy nap Robertset Londonba vitték, ahol Maxwell otthonában húzta meg magát. Egyik reggel azzal keltették, hogy nagy nap áll előtte, új ruhát kell vennie, mivel este András herceggel fog találkozni, aki ekkor már évek óta agglegény volt. Az est folyamán a felnőttek főképp a herceg volt nejéről, Sarah Fergussonról csevegtek, ahogy arról is megkérdezték a királyi sarjat, meg tudná-e saccolni, hány éves Roberts. Jól tippelt, tizenhetet mondott. A fiatal lány még egyik barátnőjének, aki szintén 13 éves kora óta volt Epsteinnél, is elújságolta, kivel van éppen. Ugyan Maxwell és Epstein azt akarták, hogy Roberts hízelegjen a hercegnek, ő túl félénk volt, így ritkán szólalt meg. Legalábbis a lány visszaemlékezése szerint.

Roberts állításainak szöges ellentétét vallja András herceg, aki váltig állítja, hogy sosem találkozott vele. Sőt, egy korábbi interjúban azt is elmondta, hogy aznap, amikor állítólag vele vacsorázott, Wokingban pizzázott a lányával, Beatrix hercegnővel, így nem lehetett Londonban. Roberts elmondása szerint azonban az estét egy éjszakai klubban folytatták, ahol az izzadt herceg simogatta és a nyakát csókolgatta táncolás közben. Maxwell házába visszaérve készült az a híres fotó is kettejükről, ami azóta már bejárta a világhálót, és András herceg nemigen emlékszik az elkészültére. Roberts vele ellentétben elég részletesen tudta felidézni, hogyan is múlatták az időt együtt. 

Fogdosott engem. Tapogatta a mellem, a fenekem. Nem volt az esetem, de arra neveltek, hogy ne mutassam ki az érzéseimet, csak tegyem meg, amit elvárnak tőlem. Elkezdte nyalogatni a lábujjaimat és a köztük lévő részt, a lábfejemet

– mondta korábban Roberts, aki élete leghosszabb tíz percének írta le az ezt követő pillanatokat. A szolgáltatásért pedig minden eddiginél többet, 15 ezer dollárt kapott Epsteintől. 

Roberts elmondása szerint ezen kívül még két alkalommal találkozott a herceggel. Egyszer Epstein New York-i házában, ahol Maxwell szó szerint úgy vitte körbe őt a szobában, ahol a herceg tartózkodott, mintha egy kirakatáru lenne. Majd az ölébe lökte őt, és azon szórakoztak, hogy a királyi sarj, akinek a kezében egy bábu volt, Roberts mellére nyomta azt. Az emeleti masszázsszobában viszont újra le kellett feküdnie a herceggel, akit korábbi állítása szerint egyáltalán nem érdekelt, hogy fiatal. Úgy kezelte őt, mint egy tárgyat, amiért fizet.

Kuncogó hangokat adott ki, nagyon élvezte az egészet, de én egy prostituáltnak éreztem magam

– fejtette ki Roberts, akit nagyon megviselt, hogy nem vették semmibe. Szégyellte magát, amiért nyugtatókhoz, kokainhoz nyúlt, és annyira lefogyott, hogy csont és bőr lett. 

Újra kezdetét vette a rémálom

Epstein egy időt után teljesen elvesztette érdeklődését Roberts iránt, így nem fizette ki az albérletét sem. A lány pincérnőként helyezkedett el, hogy fedezni tudja kiadásait, leszokott a drogokról, ám munkahelye elvesztését követően ismét visszatáncolt Epsteinhez. Az üzletember ekkor már a negyvenes évei végén járt, ám a libidója nem csökkent, hanem sokkal inkább nőtt. Ebben az időben már 12 éves lányokkal rendezett orgiát. 

Roberts elmondása szerint a fiatal lányokat az MC2 modellügynökség vezetője, Jean-Luc Brunel biztosította neki akkoriban. Többek között a volt szovjet térségekből és Latin-Amerikából szállíttatta őket az Egyesült Államokba hamis vízummal, majd prostitúcióra kényszerítette őket. Epsteinhez visszatérve pedig Robertsnek is részt kellett vennie az orgiákon, továbbá Maxwell-lel is le kellett feküdnie, hogy boldoggá tegye az üzletembert. Ám a történtek csak egy újabb mélypontot hoztak el a számára, így ismét nyugtatókhoz nyúlt. Epstein és Maxwell olyannyira az uralmuk alatt tartották a fiatal lányokat, hogy ha akartak, se tudtak volna kitörni ebből. Még különböző fenyegetéseket is kaptak.

Az egyik legfélelmetesebb az volt, amikor azt mondták, tudják, hova jár az öcsém iskolába, és ha nem azt csinálom, amit mondanak, akkor tudom, mi lesz a következménye

 – mondta Roberts, aki másodjára akkor találkozott András herceggel, mikor épp a Virgin-szigeteken volt.

A vacsorát követően, amelyen András herceg és Jeffrey Epstein mellett részt vett Jean-Luc Brunel is, a lányok egy orgiát rendeztek. Meztelenre vetkőztették, majd szexuálisan bántalmazták őt. Mint Roberts arról beszámolt, a herceg és Epstein csak nevettek a látottakon, majd ők is pucérra vetkőztek és lefeküdt velük. Undorító élménynek írta le az esetet.

A fény az alagút végén

Epstein egy nap hirtelen azzal az ötlettel állt elő, mi lenne, ha Roberts szülne neki egy gyereket. Azt ígérte, házat vesz neki, busásan megjutalmazza, a nap 24 órájában elérhető bébiszittert szerez neki, viszont ezzel az is együtt jár, hogy bárhova el kell utaznia a gyerekkel együtt, ahova Epstein mondja. Sőt, ha mégis különválnak útjaik, akkor a gyermek az üzletembernél maradna. Roberts, aki még ekkor is csak 18 éves volt, nem mert nemet mondani az ajánlatra, ezért azzal vágta ki magát, hogy előbb szeretne végzettséget szerezni masszázsterápiából, csak utána gondolkodna el a szülésen.

A válasszal Epstein és Maxwell is elégedettek voltak, majd a lány 19. születésnapján bejelentették, hogy nyolc hétre Thaiföldre küldik őt tanulni. Ám az Epstein-birodalom nem sokra rá széthullott. A masszázsterápiás kurzus alatt Roberts megismerte Robert Giuffre-t, akivel egyből egy húron pendültek, és még a képzés vége előtt jegyesek lettek. A lány beszámolt neki az elmúlt években átélt borzalmakról is, ám ő nem ítélte el emiatt, hanem együttérzést tanúsított. Ennél megpróbáltatóbb volt közölni Epsteinnel, hogy férjhez megy. 

Szép életet

– mondta az üzletember Robertsnek, majd lecsapta a telefont. 

Ezután már csak akkor hallott felőle, amikor szövetségi ügynökök kopogtattak be hozzá, mivel szükségük volt a vallomására. Más áldozatok ugyanis jelentkeztek már a rendőrségen. Bár Roberts tartott attól, hogy Epstein meg fogja bosszulni, ha ellene vall, de végül megtette, akkor még névtelenül. A bírósági tárgyaláson viszont az üzletember jogi csapata elérte, hogy „csak” 13 hónap börtönre ítéljék őt. Időközben Roberts más áldozatokkal együtt beperelte Epsteint és kártérítésért követeltek, 2009-ben egy jelentős összeget kapott.

Ugyan azt remélte, hogy élete ezen szakaszát végre lezárhatja magában, ám egy évre rá jött a feketeleves. Akkor állt nyilvánosság elé, és vállalta névvel megrázó történetét, mikor tudomást szerzett róla, hogy Epstein és András herceg New Yorkban a Central Parkban sétálgatnak gondtalanul. Ekkor határozta el, hogy igazságot akar tenni, így Maxwellt is beperelte, ám ez az ügy soha nem került nyilvánosságra, 2017-ben 5 millió dollár kártérítést ítéltek neki.

Epstein későbbi letartóztatása pedig csak annak volt köszönhető, hogy több áldozat is jelentkezett, így a hatóságok kénytelenek voltak komolyan venni az ügyet. Végül 2019 júliusában tartóztatták le az üzletembert ismételten, vád alá helyezték, majd 35 nappal később egy szigorúan őrzött börtönben vetett véget önkezűleg az életének. Tettestársát, Maxwellt még tavaly találták bűnösnek, a hónap végén derül majd ki, milyen büntetés vár rá. Az azonban biztos, hogy a jelenleg 38 éves Virginia Roberts azzal vett elégtételt leginkább az elszenvedett sérelmekért, hogy lélekölő múltja ellenére boldog házasságban él férjével.

(Borítókép: András herceg 2021. április 17-én. Fotó: Chris Jackson / Pool / AFP)

Rovatok