Index Vakbarát Hírportál

Mostantól az influenszereket is díjazzák

2022. május 27., péntek 13:16

MANEKI NEKO néven indított rendezvénysorozatot a Post for Rent ügynökség, hogy valamilyen formában értékeljék az influenszerek munkáját. Az első eseményre szerdán került sor a Kazinczy utcai, Mitico nevezetű helyen, ahol több mint 100 A-listás kreátor, zenész, illetve celeb gyűlt össze a szervezők meghívására.

A magyar piac legnagyobb influenszer- és talentügynökségének nem titkolt célja, hogy exkluzív fórumot teremtsen a hazai véleményvezér- és tartalomgyártó közegnek arra, hogy közösen ünnepeljék munkásságuk relevanciáját, és új kapcsolatokat építsenek. Szerda este ezért elindították a MANEKI NEKO elnevezésű sorozatot, melynek első rendezvényén az A-listás kreátorok, zenészek és celebek mellett régről ismert közösségimédia-sztárok is részt vettek. 

Megjelent Viszkok Fruzsi, Abosi Barni, Kovács Dorottya „Chloe From The Woods” és Nagy Benedek „Beniipowa”, továbbá olyan, a televíziós szférából ismert szereplők, mint Csonka András, Kamarás Norbert és barátnője, Kármán Odett, Tokár Tomi, Kempf Zozó és Henry Kettner. A TikTok topkreátorai is képviseltették magukat, a hazai szcéna kiemelkedő tartalomgyártói közül például LadySzomjas, Verebélyi Vivi és Nagy Norbi, Makk Adri, Hollósi Jázmin és Farkas Timi is részt vett az eseményen. Végül, de nem utolsósorban napjaink legfelkapottabb előadói közül is érkeztek néhányan, többek között Bruno & Spacc és a Hősök. A résztvevők aggregált közösségimédia-elérése 27 millió főt jelentett. (Instagram: 7,2 M; TikTok: 8,7 M; YouTube: 6,7 M; Facebook: 4,4 M.)

Az este folyamán a Post For Rent vezetősége azt is bejelentette, hogy még idén megrendezik a MANEKI NEKO-gálát, melynek fókusza a hazai véleményvezérek, digitálistartalom-gyártók és új hullámos zenészek munkásságának elismerése egy díjátadó és közösségépítő rendezvény formájában. Ez abban fog leginkább különbözni a többi, hasonló témában megrendezett díjátadótól, hogy nemcsak a márkák és az ügynökségek zsűrijének szavazatai alapján lesznek értékelve a jelöltek, hanem egyéb, objektív szempontok mentén is.

Továbbra is hiszünk abban, hogy a jelen és jövő legmeghatározóbb marketingeszköze az online tartalomgyártókban mutatkozik meg. Fontos számunkra, hogy egy szoros közösséget építsünk a kizárólagos partnereink számára, hogy lehetőségük legyen a közös ünneplésre, hogy személyes kapcsolattal segítsük a köztünk álló munkaviszonyt, ezzel megdöntve az általános értelemben vett »Megbízó-Megbízott« kapcsolatot. A MANEKI NEKO rendezvénysorozat szuper lehetőséget nyújt arra, hogy a negatív sztereotípiák ellenére itt úgy érezzék a kreátoraink, hogy ez a »szakma« is ünneplésre méltó 

– olvasható Bozsik Dóra (Head of Talent, Post For Rent) nyilatkozata az ügynökség közleményében. 

A Post For Rent Magyarországon az egyetlen olyan menedzsmentügynökség, amely amerikai minta alapján ténylegesen 360 fokos képviseletet nyújt a kizárólagosan leszerződött partnereknek. Ez a teljes körű szolgáltatáskínálat kiterjed a szakmai karrierhez kapcsolódó tanácsadástól kezdve a könyvkiadáson vagy ruhakollekció tervezésen át akár a repülőjegy-foglalásig is. A cég ezentúl is hű marad a #DREAMBIGGER mottóhoz, és mindent megtesz azért, hogy az általa menedzselt influenszerek is átérezzék ezt. 

A jövőben emellett az új hullámos zenei előadókra is szeretnének nagyobb fókuszt helyezni, aminek óriási lökést adott az általuk több mint négy éve menedzselt ValMar duó. A cél, hogy ezáltal a zenészek közösségimédia-jelenléte is fontos szerepet töltsön be a piacon, és a márkák ezekre a felületekre is egyenértékű marketingeszközként tekintsenek, amikor hosszú távú partneri együttműködésekben gondolkoznak. Erre tökéletes példa a Fonogram díjas VALMAR feat. MANUEL – Éget a Nap című dal.

Rovatok