Index Vakbarát Hírportál

A zaklatással vádolt Marilyn Manson megjelent a róla szóló film premierén

2022. január 22., szombat 09:07

A zűrös múltú zenészről egy olyan dokumentumfilmet készítettek, amelyben nagy hangsúlyt fektettek egyik korábbi barátnőjének vallomásaira, miszerint az énekes bántalmazta őt.

A legendás zenészt, Marilyn Mansont szombaton kapták lencsevégre Los Angelesben a Sundance Filmfesztiválon, a Phoenix Rising című dokumentumfilm bemutatója előtt. Az alkotás az énekes korábbi párja, a színésznő Evan Rachel Wood azon vádjaira összepontosít, amelyek szerint Manson bántalmazta őt, mikor még egy párt alkottak. Különös húzás ez Mansontól, hogy az őt nem túl jó fényben feltűntető film premierének helyszínén jelenik meg személyesen – írja a DailyMail.

Az alkotó Amy Berg elmondása szerint a film hűen mutatja be, milyen nehézségeken ment keresztül Evan, mire meg tudta nevezni bántalmazóját. Berg ugyanakkor azt is hozzátette, mikor elkezdtek forgatni, nem Mansonról és az ő világáról akartak filmet készíteni, hanem sokkal inkább segítő kezet akartak nyújtani azoknak, akiket bántalmaznak. Ám amikor Evan megnevezte a bántalmazóját, már más helyzet állt elő. A dokumentumfilmet két részre bontották, aminek első részét a Sundance Filmfesztiválon vetítik, azonban a következő hónapokban az HBO-ra is megérkezik. 

Mint megírtuk, Marilyn Manson, azaz Brian Hugh Warner igencsak vitatott előélettel rendelkezik, ugyanis egykori barátnője, Evan Rachel Wood 2021 februárjában megvádolta azzal, hogy rendszeresen bántalmazta őt, amíg együtt voltak. A zenész természetesen tagadta a vádakat, azonban előkerült egy újabb áldozat, Esmé Bianco, aki messzebbre ment. Beperelte az énekest, illetve képeket osztott meg arról, hogy bánt vele Manson, még azt is kijelentette, hogy kínozta őt. A két nő vallomása lavinát indított el, egyre több hölgy jelentkezett, akik abban reménykedtek, hogy a bíróságon tudnak majd bosszút állni rajta. A beszámolóik szerint Manson szívesen megkötözte, verte, sőt éheztette, összevagdosta, megégette és megerőszakolta kiszemeltjeit.

Manson ellen elfogatóparancsot is kiadtak, s bár bűnösségét nem ismerte el, feladta magát, amikor bandája operatőre azt állította, az énekes leköpte a kameráját. Ha el is ítélik, akkor is maximum egy év börtönbüntetésre és 2000 dolláros pénzbírságra számíthat. Bár nem ez az egyetlen per, ami folyamatban van ellene, ezek alakulásáról nem sokat tudni. Egy ügyet már ejtett a bíróság, mert nem állt rendelkezésre elég információ arra vonatkozólag, hogy valóban megtörtént-e a zaklatás.  

(Borítókép: Marilyn Manson a Vanity Fair Oscar-partiján 2020. február 9-én. Fotó: Frazer Harrison / Getty Images / Afp)

Rovatok