Index Vakbarát Hírportál

A budapesti diákszervezetek Karácsony Gergely mellett állnak ki

2024. április 26., péntek 17:22

Az Egységes Diákfront, az ADOM Diákmozgalom és a Fridays For Future Magyarország miután egyeztetett Vitézy Dáviddal és Karácsony Gergellyel, szavazással döntötték el, melyik jelöltet támogatják a június 9-ei önkormányzati választáson. Háromnegyedük a jelenlegi főpolgármester mellett áll ki, aki a Facebookon fejezte ki háláját.

Az Egységes Diákfront, az ADOM Diákmozgalom és a Fridays For Future Magyarország közös sajtóközleményben számolt be arról, hogy a most esedékes önkormányzati választáson melyik jelölt mellett állnak ki hivatalos támogatóként.

A nemrégiben megtartott szavazásukat személyes találkozó előzte meg, és bemutatták programjavaslatukat – Vitézy Dávid korábbi Facebook-posztja szerint – „azoknak a főpolgármester-jelölteknek, akik kíváncsiak voltak rájuk”.

„A közösségi programalkotási kérdőívünket rengetegen töltöttétek ki már a honlapomon, eddig több mint 1000 fiatal, harminc év alatti budapesti is leírta: mit vár a következő főpolgármestertől” – írta akkor Vitézy Dávid, aki ezt követően vállalta, hogy a rendezvényen és a kérdőíven bemutatott javaslatokat beépíti programjába, például, hogy pénteken és szombaton éjjel is üzemeljenek a metrók.

„Pártpolitikai csaták helyett végre szóljon a valódi városfejlesztésről, a Budapest-politika” – jelentette ki, amivel úgy tűnik, Karácsony Gergely is egyetértett, mivel mellette ülve szintén végighallgatta a diákok előadását, majd az április 11-i találkozó után úgy fogalmazott „a diákok programja fontosabb annál, hogy belevesszen a kampányígérgetések zajába”. 

A három diákszervezet korábban közölte, hogy azt a jelöltet fogják támogatni, akik vállalják az érdekeiket és a fenntarthatósági szempontokra szabott programjuk követését.

Karácsony Gergely a két héttel korábbi egyeztetés során kijelentette, vállalja, hogy megteremtik a fővárosi diákönkormányzatnak a beleszólás és képviselet erős jogát és eszközeit, jobb hozzáférést a sokszínű budapesti kultúrához, megoldásokat a klímaváltozás ellen és a még zöldebb Budapestért. Majd azzal folytatta, abban is megállapodtak, hogy együtt újítják meg a közétkeztetést, és érvényesítik a diákok szempontjait a lakhatási válság elleni közdelemben, fejlesztik a közösségi közlekedést a Bubi 3.0-hoz hasonlóan. Az ezt követő hetekben pedig ingyenes előadásokat biztosított a főpolgármester nekik a budapesti színházakban. 

Ezek után csütörtökön szavaztak a budapesti diákszervezetek, aminek alábbi eredményét sajtótájékoztatón jelentették be: 

Karácsony Gergelyre 73 százalékuk voksolt, 5 százalékuk Vitézy Dávidra, mindkét jelöltet 22 százalékuk támogatja.  A jelenlegi főpolgármester Facebook-oldalán köszönte meg a diákszervezetek támogatását, amit megtisztelőnek és egyben hatalmas felelősségnek értékelt. 

Rovatok