Index Vakbarát Hírportál

G. Fodor Gábor: Nem Magyar Péter az érdekes, hanem hogy ki áll mögötte

2024. május 9., csütörtök 18:06

Orbán kontra Soros címmel írt új könyvet G. Fodor Gábor politológus, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója. Ennek apropóján beszélgettünk vele az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legújabb adásában, amelyben szóba került az is, hogy milyen hatással lehet Magyar Péter felbukkanása a pártpolitikai erőviszonyokra, valamint a közelgő európai parlamenti választások végeredményére.

„Magyar Péter egy jókor jött pofon mindenkinek” – jelentette ki G. Fodor Gábor az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában. A politológus szerint a Tisza Párt alelnöke nem egy olyan „pofon”, amelynek azért kellett megszületnie, mert ez egy figyelmeztetés a kormányoldal számára, hanem mert a hosszú kormányzás strukturális problémái még a Fidesz számára is elkerülhetetlenek.

Szerinte az már így is egyedülálló a világon, hogy tizennégy évnyi kormányzás után egy országban az az egyetlen problémája a hatalmon levőknek, hogy van ellenfelük. G. Fodor szerint 2022-ben éppen az volt a Fidesz baja, hogy nem volt vetélytársa, most viszont van, a verseny azonban szerinte jót tesz minden szereplőnek. 

Magyart egyébként önmagában nem tartja sokra, „szemfényvesztésnek”, „üres karakternek” nevezte őt, akinek még soha nem kellett szembenéznie valódi politikai kihívásokkal, így nem is mondható el róla, hogy képességes-e, és hogy hosszabb távon is megtapad-e a közéletben.

A XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója szerint a Tisza Párt alelnökét csupán a lendület viszi előre, a baloldali választók ugyanis jelenleg reményt látnak benne, amit a régi, leszerepelt pártokban és politikusokban már nem. Végül azonban szerinte hatalmas kiábrándulást fog okozni Magyar Péter feltűnése az ellenzéki oldalon. 

Orbán és Soros

G. Fodor Gábor a műsorban beszélt a most megjelenő könyvéről is, amelyben a magyar miniszterelnök és Soros György kapcsolatának alakulását járta körül. A könyvből kiderül, hogy Orbán Viktor már a kilencvenes évek elején összerúgta a port az egykori Fidesz-mecénással. A politológus szerint, bár egy szép barátság is kialakulhatott volna kettejük között, Orbán Viktor egy idő után visszautasította Soros támogatását, mert meg kívánta őrizni a döntési szabadságát a politikában, ezért ellenfelekké váltak.

Szerinte a konfliktus bár hosszú évek óta tart kettejük között, de ez a nyilvánosságban csak 2015-ben, a migrációs válság idején vált igazán látványossá. G. Fodor úgy látja, ma ennek a két embernek a párharcában sűrűsödik össze a világpolitika nagy küzdelme, amely a szuverenisták és a globalisták között zajlik. 

G. Fodor szerint a Magyar Péter-jelenség is ennek egy megnyilvánulása. Szerinte ha Soros-projektnek nevezi Magyar Pétert, arra sokan ugyan legyintenek, de érdemes végig gondolni, hogyan lehet ennyire rövid idő alatt ilyen politikai infrastruktúrát felépíteni. Szerinte erre csak úgy van lehetőség, ha ezt valaki mögé teszi. 

Nem Magyar Péter az érdekes, hanem hogy ki áll mögötte 

– jelentette ki. 

A teljes interjú itt tekinthető meg:

Ha tetszett az adásunk, és még nem tették volna meg, akkor mindenképpen iratkozzanak fel az Index YouTube-csatornájára, hogy ne maradjanak le a további műsorainkról. Ha pedig inkább podcastként hallgatnák meg a Konkrétan Rónai Egonnal legújabb részét, ide kattintsanak:

(Borítókép: G. Fodor Gábor. Fotó: Daragó Napsugár / Index)

Rovatok