Index Vakbarát Hírportál

Szakértő: Nem meglepő a magyar diákok egyre romló teljesítménye

2024. május 8., szerda 08:53

Ercsi Krisztina, a Civil Közoktatási Platform szóvivője értékelte a magyar oktatási rendszert. A szakértő kiemelte, bár európai viszonylatban is romlott a diákok teljesítménye, a legutóbbi PISA-felmérésen Magyarország rengeteget rontott az előző felméréshez képest. Elmondása szerint ennek legfőbb oka, hogy mára már egyáltalán nem működnek az oktatási rendszereink.

A magyar diákok évről évre rosszabb teljesítményt érnek el a PISA-felméréseken, vagyis azokon a nemzetközi teszteken, amelyek a 15 éves fiatalok matematikai és természettudományi műveltségét, valamint szövegértését vizsgálják – hangzott el az InfoRádióban.

Az Infostart kiemelte, 2022-ben

Bár nemzetközi összehasonlításban nincsenek nagy különbségek, az összképhez hozzátartozik, hogy a magyar tanulók még sosem értek el olyan kevés pontszámot a matematikai képességek terén, mint 2022-ben.

Az eredményeket Ercsi Kriszta, a Civil Közoktatási Platform szóvivője értékelte. Elmondta, az adatokból az látszik, hogy „Európa hozzánk romlott”, azonban ha önállóan nézzük az eredményeket, nagyon sok mindenben romlott a magyar diákok teljesítménye.

Kifejtette, a mindennapjainkban tapasztalhatjuk meg az iskolarendszerünknek a diszfunkcióját. Elmondása szerint nemcsak nem jól működnek a rendszereink, az alrendszereink az oktatásban, hanem már nem is működnek, ugyanis nincs már elég pedagógus bizonyos tantárgyakból, de a segítő és támogató szakemberekből is hiány van, akik ugyanolyan fontos munkát végeznek, mint a tanárok.

Semmi meglepetés nincsen sajnos abban, hogy a magyar rendszerben a diákok tanulási teljesítménye ilyen nagy mértékben megzuhant

– állapította meg Ercsi Kriszta.

A szakértő úgy véli, a 2012-ben elfogadott Nemzeti alaptanterv nem a megoldás felé vezető utat jelölte ki. Úgy látja, a diákok és a pedagógusok túlterheltsége a legfőbb probléma. Ercsi emlékeztetett, hogy a kormányzat korábban ígéretet tett arra, hogy átdolgozza a Nemzeti Alaptantervet, miután tudomásul vette a beérkező panaszokat.

Ennek az ígéretnek a következménye lett a NAT 2020, ami sokkal, de sokkal rosszabb az elődjénél. Tele van töltve még inkább felesleges információkkal, Borzasztóan előíró, megköti a pedagógus kezét. Az iskola működését tanításfókuszúvá teszi, holott tanulásfókuszúnak kellene lennie

– állapította meg.

A Civil Közoktatási Platform szóvivője szerint a transzverzális kompetenciák fejlesztése lenne a legfontosabb, vagyis az együttműködés, a kritikus gondolkodás, az interkulturális helyzetek kezelése, vagy éppen a problémamegoldás, azonban ezeket a képességeket az állami közoktatásban nem fejlesztik.

Rovatok