Index Vakbarát Hírportál

Az Oktatási Hivatal szerint álhírt terjesztenek arról, hogy hibás az egyik matekérettségi feladat

2024. május 7., kedd 19:26

Elírással mehetett ki az oktatási intézményekbe a középszintű matematikaérettségi feladatsor, amelynek a 17-es feladatában megtévesztő mondat szerepel – állítja az Eduline az egyik cikkében, ám az Oktatási Hivatal szerint ez álhír.

A középszintű matematikaérettségi 17-es feladatának c) részében elírtak egy szót, amely megtévesztő lehetett az érettségizőknek – írja az Eduline egy olvasójuktól kapott levélre hivatkozva. 

A portál azt állítja, hogy az egyik olvasójuk levélben tájékoztatta őket az elírt, értelemzavaró feladatról. Eszerint a diákoknak az alábbi feladatsort kellett megoldaniuk, amelyben az elírás szerepelt.

„A cukrászdában szerdánként akciós áron kínálják az islert, a zserbót és a krémest. Az egyik szerda délelőtt az asztaloknál ülő vendégek összesen 20 rendelést adtak le. Volt 1 olyan rendelés, amelyben mindhárom sütemény szerepelt, és 2 olyan, amelyikben egyik sem. A rendelések között 5 olyan volt, amelyben zserbó és krémes is szerepelt, 3 olyan, amelyben zserbó és isler is, és 6 olyan, amelyben isler és krémes is. 9 olyan krémes volt, amelyben szerepelt zserbó. Tudjuk, hogy ugyanannyi rendelésben szerepelt krémes, mint amennyiben isler.

Hány olyan rendelés volt szerda délelőtt, amelyben a három sütemény közül csak a krémes szerepelt?”

Az elírt mondat a portál információi szerint a következő volt: 

9 olyan krémes volt, amelyben szerepelt zserbó.

– Itt nem a krémes szónak, hanem a rendelésnek kellett volna szerepelnie. 

Az Oktatási Hivatal közleményben reagált az állításokra, azt írták, hogy hozzájuk panasz, bejelentés nem érkezett az említett hibáról, sőt „az Oktatási Hivatal azonnal ellenőrizte a vizsgahelyszínek részére kiküldött feladatlapot, és megállapította, hogy a feladatlap az említett hibát nem tartalmazza”.

Az érettségizőket és a közvéleményt félrevezetve egyes sajtóorgánumok tényként közölték azt az álhírt, amely szerint a 2024. május 7-én a vizsgázóknak kiosztott középszintű matematika II. feladatlap 17. feladatában értelemzavaró hiba szerepelt

– közölték. 

A hivatal arról is tájékoztatott, hogy a matematika-feladatlapok május 8-án, 9 órakor lesznek nyilvánosan elérhetők a javítókulcsokkal együtt az Oktatási Hivatal honlapján.

A matekérettségi is két részből állt, középszinten az első feladatsorra 45 perc állt rendelkezésre, ebben rövid (többségében egyszerű, alapfogalmakat számonkérő, ellenőrző) feladatok voltak, összesen tizenkét darab, majd jöhetett a második feladatlap, ami a húzósabb rész, erre már 135 percük volt a diákoknak.

Mint azt megírtuk , kedden 9 órakor kezdetét vette a matematikaérettségi, amely több változást is tartogatott a korábbi évekhez képest. Az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint ebből a tantárgyból középszinten 69 047-en, emelt szinten 6616-an érettségiztek.

Rovatok