Index Vakbarát Hírportál

A bíróság hatályon kívül helyezte a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét

2024. május 2., csütörtök 20:48

Hatályon kívül helyezte a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét a bíróság – számolt be közösségi oldalán a Göd-ÉRT Egyesület.

A Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán azt írta, a Samsung-gyár környezethasználati engedélye ellen benyújtott keresetük alapján a bíróság az egyesület által kért azonnali jogvédelem intézményét alkalmazva a per végső kimeneteléig hatálytalanította a Samsung SDI Zrt. gödi gyárának környezethasználati engedélyét.

Ebből következően a hatóságnak meg kell tiltania a gyár környezethasználatát, és el kell rendelnie az üzem működésének felfüggesztését – írták.

A bejegyzésben kifejtették, hogy az egyesület tavaly decemberben nyújtott be keresetet a Pest Vármegyei Kormányhivatal határozatával szemben, mely a gödi akkugyár számára egységes környezethasználati engedélyt adott. Az egyesület mint felperes 2024. április 24-én vette kézhez a Budapest Környéki Törvényszék végzését, mely elrendeli a gödi gyár környezethasználati engedélye ellen benyújtott keresetindítás teljes halasztó hatályát. 

A környezetvédelmi hatóságnak értesítenie kell a Samsung SDI-t a végzésről. Ám hogy ez biztosan megtörténjen, a Göd-ÉRT levélben szólította fel a kormányhivatalt, illetve a Samsung SDI Zrt.-t, hogy mivel az egységes környezethasználati engedély hiányában a gödi üzem nélkülözi a működéshez szükséges engedélyt, a Samsung SDI Magyarország Gyártó és Értékesítő Zrt. gödi telephelyén folytatott tevékenységét azonnal fel kell függeszteni.

A bírói döntés következménye az is, hogy a nem hatályos környezethasználati engedély miatt a gyárbővítés érdekében indított új eljárás lefolytatása nem jogszerű – az új gyáregységek építéséhez nem adható ki engedély – írta a Göd-ÉRT Egyesület.

Mint megírtuk, a gödi Samsung-gyár mellett kiömlő szennyvízben akkumulátorgyártáshoz használt, magzatkárosító oldószert talált a Greenpeace Magyarország. De nem ez volt az első alkalom, hogy Gödön az emberi egészségre rendkívül veszélyes méreg kerül ki a környezetbe. Korábban ezt a vegyi anyagot találták meg a gödi kutakban, azaz a talajvízben 15 mikrogramm/liter körüli értékben.

Rovatok