Index Vakbarát Hírportál

Kétmillió forintos kárt okoztak egy vitával

2024. május 2., csütörtök 16:07

Múlt kedden Budapest XIX. kerületében, a Határ úti metróállomásnál két társaság összeverekedett. Az egyik csoportból egy fiatal fiú a helyszínen megrongált egy liftet, amivel kétmillió forintos kárt okozott.

Április 23-án délután a Határ úti metróállomás aluljárójánál vitatkozott össze két, egymást ismerő társaság. A veszekedést több dulakodás követte, majd a felek kölcsönösen rúgták, ütötték egymást – közölte a rendőrség.

Egy nőnek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. Az egyik társasághoz tartozott egy 16 éves fiú is, aki a verekedést követően a helyszínen olyan erővel rúgott bele az aluljárót a felszínnel összekötő lift fotocellás ajtajába, hogy az megrepedt, kétmillió forintos kárt okozva ezzel.

A kispesti nyomozók az adatgyűjtést követően azonosították az elkövetőket, majd 48 órán belül elfogták a dulakodás résztvevőit, és a XIX. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították őket.

A verekedés részvevőit, egy 29 éves nőt és egy 27 éves férfit a XIX. kerületi nyomozók garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 16 éves fiúval szemben rongálás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indul eljárás.

Rovatok