Index Vakbarát Hírportál

Behajtáshoz folyamodnak a beszállítócégek az eladósodott kórházak ellen

2024. április 30., kedd 13:09

Az egyik kórháznak akkora tartozása gyűlt össze, hogy a műtéti anyagokat beszállító partnere kénytelen volt beszedési megbízást indítani ellene.

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára az ATV Híradónak arról beszélt, a beszállítócégeknek elfogyott a türelmük a tartozásaikat halmozó kórházakkal szemben.

Tavaly év végén történt ugyan egy adósságrendezés, de a helyzet azóta ismét újra csak romlik.

A kiegyenlítés sorrendjét úgy határozta meg az állam, hogy elsődlegesen a saját érdekkörébe tartozó cégek, közműszolgáltatók és büntetés-végrehajtás kapta meg a lejárt követelésállomány egy részét

– állította a főtitkár az ATV-nek, hozzátéve, hogy a beszállítók kimaradtak az adósságrendezésből.

Rásky László elmondása szerint ez vezetett oda, hogy az egyik műtéti anyagokat beszállító inkasszózta az egyik kórház számláját.

Ha nem változtatják meg a kórházaknak a finanszírozását, hogy a béreken kívül gyakorlatilag minimális összeg jut a dolgozói kiadásokra, az eszközök javítására, gyógyszerek beszerzésére és így tovább, akkor ennek drámai következményei lesznek

– fogalmazta meg álláspontját Kökény Mihály egykori egészségügyi miniszter. 

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Kórházszövetség konferenciáján februárban arról beszélt, hogy a kórházak költségvetésének legalább 80 százalékát a bérek kifizetése jelenti. Az erre juttatott finanszírozást másra nem lehet költeni. Hozzátette, a kórházi adósságokat hamarosan ki fogják egyenlíteni, tovább nem várnak az erre szánt uniós forrásokra.

Rovatok