Index Vakbarát Hírportál

Rejtélyes körülmények között menesztették a kiskunhalasi kórházigazgatót

2024. április 30., kedd 10:30

Ismeretlen okokból menesztették múlt héten a kiskunhalasi kórház főigazgatóját. Bányai Gábor országgyűlési képviselő szerint a vármegyei kórház vezetője nem nézte jó szemmel, hogy a kiskunhalasi intézményben túl jól mennek a dolgok, és ez vezethetett az igazgató elküldéséhez.

Több ezren demonstráltak a kiskunhalasi kórház melletti téren az intézmény múlt héten menesztett igazgatóját, Szepesvári Szabolcsot támogatva. Munkatársai és a tüntetők szerint az ő irányítása alatt évről évre fejlődött a kórház. A tüntetésen a kórház több vezető főorvosa is felszólalt. A kórház múlt csütörtökön jelentette be a Facebookon a főigazgató távozását – számolt be az RTL Híradó.

Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő a menesztésre reagálva azt írta közösségi oldalán, hogy tudomása szerint a főigazgató nem követett el törvénytelenséget. Hozzátette, a távozás mögött a vármegyei kórház vezetőivel való személyes konfliktus állhat.

Bányai az RTL Híradónak interjút adott, amelyet nem sokkal később visszavont. Ebben arról beszélt, hogy úgy tudja, egy polgármesteri találkozón a megyei kórházvezető kijelentette, „nem engedhető meg, hogy egy városi kórház jobban működjön, mint a megyei”.

A fideszes képviselő levélben fordult az országos kórházi főigazgatósághoz, hogy helyezzék vissza pozíciójába Szepesvári Szabolcsot.

Rovatok