Index Vakbarát Hírportál

Minden gyermekvédelmi dolgozót átvilágítanak, kiderült, miről szólnak a tesztek

2024. április 27., szombat 07:43

A gyermekvédelmi átvilágítás menetéről nyilatkozott a Népszavának az egyik gyermekvédelmi intézmény vezetője, aki a közelmúltban részt vett az ágazatban dolgozó összes vezető számára előírt, kétnapos alkalmassági vizsgálaton. A vizsgálatról azt közölték vele, hogy a jövőben – egyszerűbb formában – minden dolgozón el fogják végezni.

A Népszavának nyilatkozó intézményvezető elmondta, hogy az első körben a teszteken csak és kizárólag vezetői kompetenciákkal kapcsolatos feladatok szerepeltek, a függőségekre, szexuális devianciákra vonatkozó kérdések nem. Igaz, az elkövetkező hetekben klinikai szakpszichológusnál is meg kell jelenniük. 

Mint arról tájékoztattunk, a nagy port kavaró kegyelmi ügy miatt ismét reflektorfénybe került a gyermekvédelem témája Magyarországon. A Belügyminisztérium nemrég soron kívüli ellenőrzést rendelt el az összes intézményben, de a kormány arról is döntött, hogy a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek további munkáját és kinevezését pszichológiai alkalmassági vizsgálathoz köti. Vizsgálják többek között a stressztűrő képességet, a szexuális devianciától, alkohol- vagy drogfüggőségtől mentes élettörténetet, az általános pszichés állapotot, az életkornak megfelelő érettséget és átlag feletti érzelmi-indulati kontrollt.

A héten Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy benyújtották az újabb gyermekvédelmi törvénycsomagotGyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról címen, amely kiterjeszti a vizsgálatot minden gyermekvédelmi dolgozóra és a velük egy háztartásban élőkre. 

Miről is szóltak a tesztek?

A vizsgálatról a Népszavának nyilatkozó intézményvezető arról beszélt a lapnak, hogy

Az intézményvezető azt is elárulta, hogy minden résztvevő „megfelelt” minősítést kapott. Az átvilágítás néhány hét múlva folytatódik, akkor klinikai szakpszichológusokkal kell beszélgetniük. 

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)

Rovatok