Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc kemény posztban állt bele Orbán Viktorba

2024. április 26., péntek 20:32

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció pártelnöke egy terjedelmes Facebook-posztban kritizálta Orbán Viktor miniszterelnököt és családját.

„Közel-távoli önkényurak az állandó bizalmatlanság ritka levegőjében, jól ismert módon, saját családtagjaikkal veszik körbe magukat. Biztos, ami biztos, gondolják, és az se baj, ha majd később, amikor már nem az ő kezükben lesz a hatalom, a vér ereje is óvja majd az egykoron hatalmas embert” – kezdte posztját Gyurcsány Ferenc, majd azzal folytatta, hogy „az Egyesült Államoktól, Spanyolországon át Németországig tudunk példát mondani, hogy első számú politikusok házastársai, más rokonai is közfunkciót látnak el”. Majd (vélhetően önmagára és a Demokratikus Koalícióra utalva ) megjegyezte: 

De nem kell ilyen messzire menni. Nálunk is van rá példa, hogy egy párt vezetőjének, képviselőjének a házastársa, más közeli rokona is politikus. Így bizony.

Ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte van egy fontos különbség. „Egyetlen szó: a népakarat. Másképpen: a választás. Ki emeli közfunkcióba a házastársat, a rokont? Ez a kérdés? A hatalom embere vagy a választók?” – írta. 

„Ha a kormányfő közfunkcióval nem rendelkező házastársa fülbesúg egy miniszternek, ha itt-ott intézkedik, az rendben van? Nem, nincs rendben, mert ez az informális befolyás nem közfelhatalmazáson nyugszik, nem ellenőrizhető, nem számonkérhető” – írta Gyurcsány Ferenc, majd ugyanezzel kapcsolatban felsorolta a kormányfő lányát, fiát, apját, testvérét, vejét és barátját, és azt, hogy szerinte miért nincsenek rendben azok a funkciók, amelyeket betöltenek.

Ezután hozzátette,

Üzbegisztánról írtam? Nem. Azerbajdzsánról? Nem. Orbán Viktor magyar kormányfőről írtam, aki a legkétesebb keleti despoták módjára építi a Család befolyását, hatalmát, vagyonát.

„Amikor a »haza minden előtt« elkorcsosulva, megszégyenítve a »Család minden előtt«-é válik, ott a bűn marja az egykor volt köztársaság mára beteg testét. A pusztító vírust elegánsan despotizmusnak hívják, a konkrét magyar valóságban Orbán Viktornak” – zárta posztját.

A DK elnökének személye az utóbbi hetekben a budapesti önkormányzati választási kampány központi alakjává vált. A Fidesz jelöltje, Szentkirályi Alexandra pár napja azt mondta, hogy szerinte a fővárosi városházán gyakorlatilag „létrejött a harmadik Gyurcsány-kormány”. Az Indexnek nyilatkozva nemrég viszont már azt mondta: ha ő lesz a főpolgármester, akkor nem lesz többé gyurcsányozás.

Rovatok