Index Vakbarát Hírportál

Budapesti drogdílerre csaptak le a rendőrök

2024. április 25., csütörtök 10:27

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályának nyomozói fogták el azt a 49 éves férfit, aki rendszeresen kábítószert értékesített Budapesten.

A KR NNI nyomozóinak látókörébe került egy 49 éves férfi, akiről olyan információjuk volt, hogy rendszeresen kábítószert – kokaint és marihuánát – értékesít Budapesten, írja a police.hu.

A nyomozók április 15-én megjelentek a férfi budapesti irodájánál, ahol tetten érték, amint kábítószert értékesített egy vásárlójának.

A rendőrök a vevőt igazoltatták, gépkocsiját átvizsgálták, és a kesztyűtartóból elő is került egy alufóliába csomagolt, kábítószergyanús zöld növényi törmelék, valamint nejlontasakban fehér por.

A nyomozók rajta kívül még azonosítottak és előállítottak egy olyan budapesti fogyasztót is, aki rendszeresen vásárolt a 49 éves férfitól. Mindkét férfit kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki, a korábban vásárolt drogot is sikerült lefoglalni tőlük.

A 49 éves férfit a nyomozók még aznap elfogták, kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását.

Ezt a bíróság április 18-án el is rendelte.

A KR NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályának nyomozói a fogyasztókhoz és a férfihoz köthető ingatlanokban házkutatásokat tartottak.

Lefoglaltak több mint 700 adag kábítószert – marihuánát és kokaint, amelynek feketepiaci értéke közel 4 millió forint –, valamint több mint 3 millió forintot és közel 1500 eurót.

Rovatok