Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor nem mondott igazat – állítja Török Gábor és Schiffer András

2024. április 23., kedd 11:50

Orbán Viktor hétfői országjárása alkalmával Nemesgörzsönyön arról beszélt, hogy ő Magyarország első „falusi miniszterelnöke”. Ezzel a kijelentéssel Török Gábor és Schiffer András tudna vitatkozni, és ezt meg is tették.

Mint arról korábban beszámoltunk: hétfőn országjárásra indult Orbán Viktor, „a kampány berúgásának” első állomása pedig Nemesgörzsöny volt, ahol a kormányfő többek között arról beszélt, hogy ő Magyarország első „falusi miniszterelnöke”, és „kitől mástól várhatna a magyar gazdatársadalom meg a magyar vidék segítséget”, ha nem tőle.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy csak akkor tud cselekedni, ha fegyvert adnak a kezébe. „Én nem leszek rest azt előrántani, lövök én mindenre, ami mozog, meg suhintok oda, ahova kell, de csak akkor, ha van a kezemben eszköz. Az én fegyverem az önök szavazata” – fogalmazott a miniszterelnök, akinek az akcióját azóta többen is kommentálták.

Török Gábor a Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy (az egyébként Székesfehérvárott született) Orbán Viktor helytelenül állította, hogy ő hazánk első falusi miniszterelnöke,

ez a személy ugyanis Nagy Ferenc, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt elnöke volt, aki Bissén született – és akit később a kommunisták elüldöztek. 

„Saját erejéből képezte magát, miközben szülei földje mellett fuvarozást, napszámot és favágást is vállalt. Keresetéből újabb hétholdnyi földet tudott venni, összesen 22 holdra (12,7 ha) bővítve ki a családi gazdaságot” – mutatott rá Török Gábor.

Orbán Viktor kijelentését Schiffer András sem hagyta szó nélkül. A volt országgyűlési képviselő szerint ilyet csak a monoki születésű Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, vagy az őt követő vattai Szemere Bertalan mondhatott volna.

Pedig később lett még jó néhány falusi miniszterelnöke az országnak: így például az egyetlen szociáldemokrata miniszterelnök, Peidl Gyula Ravazdról, vagy a kisgazda Nagy Ferenc Bisséről. Magyarország legutóbbi falusi miniszterelnöke a Kossuth Lajos falujában született Németh Miklós volt. Orbán Viktor viszont Székesfehérvárott született

– szögezte le Schiffer András a közösségi oldalán.

Rovatok