Index Vakbarát Hírportál

„Aki nincs vele, az ellene van” – így uralkodik Orbán Viktor Dobrev Klára szerint

2024. április 23., kedd 16:09

„Csak olyan emberek közé mer menni, akik neki dolgoznak, vagy a Kubatov-lista alapján válogatták ki őket”– többek között így kommentálta Orbán Viktor országjárását Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök.

Mint azt az Index is megírta, hétfőn országjárásra indult Orbán Viktor. A miniszterelnök „a kampány berúgásának” első állomásként Nemesgörzsönybe látogatott el, ahol a gazdáknak többek között arról beszélt, „ő Magyarország első falusi miniszterelnöke”, ezért a vidék számíthat rá. A kormányfő kijelentését később Török Gábor és Schiffer András is kommentálta.

Az országjárást a Demokratikus Koalíció sem hagyta szó nélkül, keddi közleményükben azt írták, hogy míg „Dobrev Klára nyíltan, addig Orbán Viktor titokban tart kampányrendezvényeket”.

Azt, hogy ez pontosan mit jelent, az árnyék-miniszterelnök magyarázta el a Facebook-oldalán.

„Orbán Viktor már csak olyan emberek közé mer menni, akik neki dolgoznak, vagy a Kubatov-lista alapján válogatták ki őket. A népet közben titkolózással, testőrökkel, na meg kordonokkal tartja távol magától, amikor csak teheti. Aki nincs vele, az ellene van, így uralkodik Magyarországon. Én ennek épp az ellenkezőjében hiszek, hiszen az országjárás nemcsak a régi barátokról, szövetségesekről és szimpatizánsokról szól, hanem arról is, hogy új emberekkel, új kérdésekkel, új gondolatokkal találkozzunk” – fogalmazott Dobrev Klára.

Rovatok