Index Vakbarát Hírportál

Késekkel és fémcsövekkel dobálta egymást két társaság Budapesten

2024. április 23., kedd 14:38

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt öt ember ellen, akik 2021-ben a X. kerületben verekedtek össze. A két társaság között elfajult a vita, ezért fémcsöveket, késeket és egy kalapácsot dobáltak egymás felé.

A vádirat szerint két férfi és egy nő egy kőbányai parkolóban álló autóban lakott. Az elkövetők 2021 novemberében vitatkozni kezdtek a gépkocsi mellett elhaladó két férfival, az ügy további vádlottjaival. A szóváltás hamarosan lökdösődéssé, dulakodássá fajult – írja a Fővárosi Főügyészség.

A felek késekkel, fémcsövekkel és kalapáccsal fenyegették meg egymást.

Az elkövetők az eszközöket egymás felé dobták, sérülést azonban nem okoztak egymásnak.

A közlemény szerint a dulakodás közben a háromfős társaság egyik tagja, egy 31 éves férfi a másik társaság egyik tagját ököllel fejen ütötte, aki ettől a földre esett és életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A háromfős társaság sietve elhagyta a helyszínt, a másik két férfi azonban követte őket, és egy étterem előtt a korábban elesett férfi társa folytatta a verekedést. Egy üveget dobott a másik társaság felé, egyiküket az étterem előtt kirakott asztalok és székek közé lökte, és a nőt is bántalmazta. A konfliktusnak a kiérkező rendőrök vetettek véget.

A főügyészség a 31 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, a többi vádlottat csoportosan, felfegyverkezve, társtettesként elkövetett garázdaság bűntettével vádolta. A 31 éves elkövetővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés, az egyik – többszörösen visszaeső – garázda ellen fegyházbüntetés kiszabását indítványozták.

A másik három vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kértek. Jelenleg a 31 éves férfi és két másik vádlott társa a más ügyben kiszabott, jogerős szabadságvesztésüket töltik – tették hozzá.

Rovatok