Index Vakbarát Hírportál

A fél ország elázik ma, de a másik felében sem lesz felhőtlen a tavasz

2024. április 20., szombat 06:45

Április harmadik hétvégéje szürke, hűvös, morózus idővel köszönt ránk, az ország északi és nyugati fele nagy valószínűséggel el fog ázni, és a hőmérséklet is mindössze 11 és 18 fok között tetőzik – délen a melegebb értékekkel. A kettősfronti hatás miatt pedig mind a hideg-, mind a melegfrontra érzékenyek panaszai felerősödhetnek.

Nagyobbrészt erősen felhős ég várható, rövidebb napos időszakokkal, de az ország keleti, északkeleti tájain naposabb idő valószínű. Főként a Dunántúlon, a Duna–Tisza közén és az Északi-középhegység nyugati felén valószínű elszórtan kisebb eső, zápor, délután, kora este északnyugaton kis eséllyel az ég is megdörrenhet – írja a HungaroMet.

A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél élénkül meg.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul. Az ország nyugati és északi felére adtak ki egyes számú veszélyjelzést zivatarra, amely az alábbi tizenkét vármegyét érinti:

Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd éjjel nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél. Délután a Dunántúlon 9–13, máshol 13 17 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

A kettős fronthatás mindenkit érzékenyen érinthet

Szombaton kettősfronti hatás érvényesül, mind a hideg-, mind a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak tüneteket – írta meg az idojaras.hu. A hideg reggelen ismét felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi bántalmak, melyek tartósak lehetnek az átlagosnál hidegebb idő miatt.

Emellett fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomásproblémák és keringési panaszok jelentkezhetnek. A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, a szél ingerlékenységet, nyugtalanságot is kiválthat.

Rovatok