Index Vakbarát Hírportál

Donáth Anna: Nem zárkózunk el a Magyar Péterrel való partnerségtől

2024. április 19., péntek 12:39

A Momentum bemutatta európai parlamenti és önkormányzati választási programját. Az eseményen beszédet mondott Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-listavezetője, Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere és Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője.

Válaszd Európát! – ennek a jelmondatnak a jegyében mutatta be programját a Momentum Mozgalom. Bedő Dávid, a párt országgyűlési képviselője bevezetőjében arról beszélt, hogy a kampányban azt fogják tenni, amiben a legjobbak, a választók között, az utcán kampányolnak. 

Soproni Tamás, Terézváros polgármestere mutatta be a Momentum önkormányzati választásokra vonatkozó programját. „A polgármesterség színes munkakör, a választók elvárják, hogy a politikus mindenhez értsen. Az emberek elsősorban polgármestereiket érik el a problémáikkal” – fogalmazott, hozzátéve, hogy mindig lehet segíteni az embereknek, ha akarunk, miközben az állam minden forrást elvon a létfontosságú intézményektől. „Kicsiben megtehetjük azt, amit az egész országban szeretnénk látni” – jelentette ki. Soproni szerint a politikusok az önkormányzatokban eredményeiket hamar és közvetlen közelről láthatják viszont.

Az elmúlt években mi, momentumos képviselők megmutattuk, hogy a tisztségeket felelősségteljesen viseljük. Ezért vezettünk be szociális támogatásokat Terézvárosban, mi nem felelősséget hárítunk, hanem dolgozunk

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az elmúlt öt év tapasztalatai alapján azt ígérik, hogy nem fognak másokra mutogatni, nem ugranak el a felelősség elől. 

A Holnap városai keretprogrammal készülnek a választásokra, aminek a fő pontjai a következőek:

Soproni szerint egy momentumos város szabad, ahol a választók arra számíthatnak, hogy nem a politikai hovatartozás alapján kötik meg a szerződéseket, és különböző kisebbségek is számítanak, nem csak a többségi társadalom, illetve a szimbolikus lépések mellett a „megfeszített munka is jelen van”. 

Terézváros polgármestere úgy véli, hogy az emberek egészségére is oda kell figyelni, ehhez szűrővizsgálatok, pénzügyi támogatások szükségesek. Úgy látja, hogy a momentumos városok biztonságosak is, ami nemcsak a közrendet, hanem a szociális biztonságot is jelenti. 

Soproni szerint a fejlődés azt jelenti programjukban, hogy a momentumos települések nem egy helyben állnak, hanem fejlődnek, ennek része a digitalizáció, a hosszú távú projektek és együttműködés, a 21. századi szellemben történő fejlesztések.

Szabadság, jövő, Európa

A Momentum EP-programja a Szabadság, jövő, Európa címet viseli. Cseh Katalin, a párt EP-képviselője büszke az elmúlt öt év munkájára. 

Stréber képviselők voltunk Donáth Annával, egy vaskos és átgondolt EP-programunk van. Csak az európai színtérből lehet felvenni a harcot Orbán Viktorral szemben. Európában pedig a munka és a teljesítmény számít

– mondta, hozzátéve, hogy a Momentum lett a legbefolyásosabb magyar párt az Európai Parlamentben.

Cseh Katalin erős és egységes Európában hisz, szerinte az erő kulcsa a szabadság. Kijelentette, hogy a szólásszabadságot Orbán Viktor is megérdemli. Elmondta, hogy a párt programján hat hónapon keresztül dolgoztak, amely 12 fejezetet, 33 alfejezetet tartalmaz az eddigi eredményeikkel együtt. 

Kiemelte a közvetlen uniós forrásokért való küzdelmet. Elmondta, hogy 40 milliárd euróval nőtt a közvetlen források aránya, aminek a felhasználásába „nem szól bele a kormány, és nem tudja ellopni”.

Cseh szerint 800 millió euró pluszforráshoz jutott a közvetlen források révén a civil szféra az önkormányzatok mellett. 

A programpontok között említette az európai vonatjegyek árának csökkentését és a roamingdíjak eltörlését. 

Folytatni kell a harcot, hogy Magyarország újra európai jogállam legyen! Csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez, ha Orbánék ezt nem teszik meg, akkor legyen ez az uniós források érkezésének feltétele 

– mondta, hozzátéve, hogy meg kell szüntetni az irdatlan mértékű korrupciót, és nem hagyhatjuk, hogy kiszolgáltassák Magyarországot Kínának és Oroszországnak, mert az erősebb Európa nem gyengíti a magyar szuverenitást.

Morális mélység, Magyar Péter, a Momentum nélkül nincs változás

Donáth Anna, a párt elnöke szerint a Momentumnak erőt kell mutatnia és gyűjtenie, miközben új politikai helyzet állt elő. Úgy látja, hogy az elmúlt hetekben megrendült a rendszer és megmozdult a társadalom. 

A kegyelmi ügy nyilvánossá tette a kormánypártok morális mélységét, ezt már a fideszes szavazók gyomra sem veszi be. A maffiakormány nem költői túlzás, nem ellenzéki hisztéria. Mondjuk ki, hogy ez a NER őszödi pillanata

– tette hozzá. Az EP-listavezető szerint Magyar Péter érdeme, hogy kihúzta a választókat az apátiából, a Fidesz pedig képtelen tematizálni a közéletet. Úgy látja, hogy már régóta repedeznek a NER alapjai, de a repedések jelentős részét a Momentum okozta. 

Azért dolgoztunk a jogállamisági eljáráson, hogy elzárjuk a pénzcsapokat a Fidesztől, és a források közvetlenül jussanak el az emberekhez. Magyarországon európai szintű kormányzást mutatott be Pikó András és Soproni Tamás. A rendszer rogyadozik, de az utolsó percig ragaszkodnak zsákmányukhoz, Magyarországhoz

– jelentette ki Donáth Anna, aki üdvözölte, hogy az összefogásmantra lekerült a napirendről, miközben megérti azokat, akik gyanakodnak Magyar Péter mondanivalójában.

Donáth szerint vannak témák, amelyekben nem értenek egyet Magyar Péterrel, miközben senki sem gondolja, hogy az Európai Unió tökéletesen működne, de ennek ellenére az európai fejlődés alappillére, a legfontosabb szövetség.

Európa mi vagyunk, sem áldozatok, sem ellenségek nem vagyunk, a problémáinkat közösen kell megoldanunk, nem megállítani és elfoglalni akarjuk Brüsszelt. Figyeljünk arra, hogy mik a közös céljaink Magyar Péterrel, aki felrázta az ellenzéket. Nélkülünk nem lehet kikerülni az Orbán-rendszerből. Szükség van a Momentumra, aki ránk szavaz, az Európára szavaz. Hiszünk a liberális és európai értékekben

– mondta Donáth Anna, hozzátéve, hogy nem zárkóznak el a Magyar Péterrel való partnerségtől.

Mi jön a kormányváltás után? – tette fel a kérdést az EP-képviselő. Kijelentette, hogy a Momentum nem fél vitába szállni a Diákhitel Központ igazgatójával szemben, ha külpolitikáról van szó, de a Momentumra szükség van, de nemcsak a rendszerváltáshoz, hanem ahhoz is, hogy az Orbán-kormány bukása után ne a jelenlegi szisztéma legyen újracsomagolva. 

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)

Rovatok