Index Vakbarát Hírportál

Menczer Tamás miniszteri biztossá lépett elő

2024. április 19., péntek 09:26

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Menczer Tamást nevezte ki a magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá. A kinevezés visszavonásig, de legfeljebb két éven át lesz érvényben.

A kormányzati igazgatásról szóló törvényben foglaltak szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Menczer Tamást nevezte ki a magyarnémet társadalmi kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá. A kinevezés április 13-ától lépett érvénybe és visszavonásig tart, de legfeljebb két évig terjed – olvasható a Magyar Közlönyben található külgazdasági és külügyminiszteri utasításban.

A miniszteri biztos feladatkörébe tartozik, hogy részt vegyen a magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztésére irányuló álláspont és tevékenység kialakításában, ennek keretében együttműködik a külgazdasági és külügyminiszter által vezetett minisztérium érintett szervezeti egységeivel, más minisztériumokkal, államigazgatási szervekkel és egyéb szervezetekkel, illetve hazai és a külföldi partnerekkel.

Ezen túl kötelessége

A miniszteri biztos tevékenységét a külgazdasági és külügyminiszter irányítja, valamint a feladatkörének ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket a minisztérium biztosítja.

Mint azt korábban megírtukMenczer Tamás nemrég Hollik Istvánt váltotta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatói posztján.

Rovatok