Index Vakbarát Hírportál

Hét nepálit keres a rendőrség a ferihegyi cserbenhagyásos gázolás után

2024. április 19., péntek 11:52

Hajtóvadászatot indított a rendőrség azok ellen a személyek ellen, akik a gyanú szerint péntek hajnalban elmenekültek a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton történt halálos baleset után.

Sikerült azonosítania a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak azokat a személyeket, akik reggel elmenekültek a halálos baleset helyszínéről. A rendőrség hét nepáli személy (hat férfi és egy nő) után adott ki körözést segítségnyújtás elmulasztása miatt.

A rendőrség tájékoztatása szerint ők ültek abban a bolgár rendszámú Volkswagen Touaregben, amely április 18-án 22 óra körül a Budapest XVIII. kerületében, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utca magasságában nekicsapódott egy szemben közlekedő autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a külföldi rendszámú jármű vezetője és utasai elmenekültek, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben sérültek meg.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményben tudatta, hogy az egyik autóból feszítővágó berendezés segítségével két embert szabadítottak ki, majd átadták őket a mentőknek. A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Rovatok