Index Vakbarát Hírportál

Polt Péter újabb információkat közölt a meggyilkolt tamási nő ügyében

2024. április 18., csütörtök 06:21

A bíróság korábban elutasította annak a nőnek a távolságtartási kérelmét, akit volt férje közel egy hónappal ezelőtt halálra késelt Tamásiban. A férj évek óta halálosan fenyegette a volt feleségét és annak párját. A nő nem fellebbezett a távoltartási kérelmét elutasító bírósági döntés ellen.

Megelőző távoltartást kért az a nő, akit volt férje ölt meg. A Szekszárdi Törvényszék szóvivője sajtótájékoztatón közölte, hogy a bíróság a kérést nem találta megalapozottnak. A 49 éves férfi március 26-án reggel hatolt be a nő tamási házába, és több késszúrással leszúrta. Az áldozat a helyszínen meghalt.

Most Polt Péter legfőbb ügyész parlamenti válaszából az is kiderült, hogy a távoltartási kérelmét elutasító bírósági döntés ellen az asszony nem fellebbezett – írja a 444.

A férfi február 17-én szabadult a börtönből, ahol a nő ellen elkövetett erőszakos bűncselekmény miatt töltötte szabadságvesztését. A sértett ekkor kérte a Tamási Járásbíróságtól a 60 napra elrendelhető megelőző távoltartást, melyet az ügyészség indokoltnak tartott, de a bíróság február 16-án elutasító végzést hozott. Ezt a sértett és képviselője tudomásul vette, és az ügyészség sem élt jogorvoslati lehetőséggel, így az február 27-én jogerőre emelkedett.

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője feltette a kérdést, hogy „miért nem tudta elérni az ügyészség a tamási tragédia áldozata számára a távoltartási kérvény elfogadását”?

A bírói döntés kihirdetését követően a kérelmező és jogi képviselője egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a végzést tudomásul veszik, a távoltartás elrendelése iránti kérelmet elutasító határozat ellen nem kívánnak fellebbezést előterjeszteni

– írta Polt Péter. Azt is közölte, hogy így az ügyészség sem tudott fellebbezni.

Rovatok