Index Vakbarát Hírportál

Csalással vádolt világbajnok lesz Botka László szegedi polgármester ellenfele

2024. április 18., csütörtök 16:13

Joób Márton háromszoros világbajnok kenus is indul Szeged polgármesteri címéért.

„Elegem van a pártok közötti viszályból. Szegediként tenni akarok a városért. Amellett, hogy az újszegedi körzetben ismét megmérettetem magam, polgármesterként is indulok a választáson” – jelentette be Joób Márton, a korábban Botka László frakciójához tartozó, ma már független önkormányzati képviselő, háromszoros világbajnok kenus a szegedi Városháza előtt csütörtök délelőtt. Joób Mártont a Szögedi Polgárok Egyesülete támogatja, amely mind a 19 körzetben állít jelöltet. A listát pénteken teszik közzé, szombaton pedig elkezdik az aláírásgyűjtést – írja a szegeder.hu.

„Képviselői csapatunk nem politikai oldalak mentén szerveződött, hanem városi ügyek mentén kívánunk dolgozni. Baloldali és jobboldali érzelmű jelöltjeink is vannak” – fogalmazott Joób Márton. Az egyesület képviselői szerint „a civileknek igenis van helye az önkormányzatban”, sőt bátorítják a tőlük függetlenül induló civileket is.

Az új polgármesterjelölt arról is beszélt, hogy őt most próbálják „bemocskolni”.

A lap érdeklődött, hogy ezzel a jelenleg ellene folyó eljárásra céloz, vagy arra, hogy Botka László frakciója, az Összefogás Szegedért Egyesület a kormánypártok emberének tartja. Válaszában az ellene folyó eljárást koncepciós pernek nevezte, és tisztázta, hogy nem a Fidesz embere.

Joób Mártont és társait jelenleg azzal vádolják, hogy egy négy megyében működő bűnszervezetet hoztak létre, hogy műsorújság kiadásával és szórólapterjesztéssel foglalkozó cégét a piacon tudják tartani. Az ügyészség szerint nem fizettek rendesen adót, fiktív számlákat adtak ki és fogadtak be, valamint a munkavállalóik után is alig fizettek járulékot. Ennek eredményeként 2013 és 2017 között mintegy 271 millió forint értékben okoztak vagyoni hátrányt az államnak. Az elsőrendű vádlott Joób Mártonra kilenc év fegyházbüntetést kért az ügyészség, de a képviselő továbbra is kitart ártatlansága mellett.

Joób pere még tavaly év elején kezdődött, csaknem egy évvel azután, hogy 2022 februárjában vádat emeltek ellene. A képviselő a bírósági tárgyalások megkezdése előtt nem sokkal még Botka László polgármester frakciójához, az Összefogás Szegedérthez tartozott, majd 2022 novemberében a per miatt kizárták. Akkor utaltak arra is, hogy a vádemelés óta Joób Márton már a Fidesz embere.

Rovatok