Index Vakbarát Hírportál

Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

2024. április 17., szerda 06:45

Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette azt az esetet szombaton, hogy egy sofőr a tilos jelzés ellenére csaknem az érkező vonat elé hajtott Vácrátóton. A tragédia centiken múlott.

Vácrátóton szombaton a vasúti átjáró előtt türelmesen vártak az autósok, ám az egyik sofőrnek sietős dolga lehetett, ugyanis a tilos jelzés ellenére szeretett volna áthajtani a síneken. Végül az utolsó pillanatban megállt, és tolatni kezdett, így elkerülte az ütközést. 

Az RTL Híradó által megosztott videót az egyik várakozó autós fedélzeti kamerája rögzítette. Váczi Viktor, a MÁV helyettes szóvivője elmondta, meghibásodott az egyik sorompó, a javítás ideje alatt a vonatok csökkentett, mindössze 15 kilométer per órás sebességgel haladtak át az átjáróban. 

Nem zavarták őket a pirosan villogó lámpák

A felvételen látni, hogy miután elment a vonat, az addig türelmetlenkedő sofőr végül gázt adott és a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre. Egy kisteherautó vezetője is követte, aki szintén kikerülte a sorompót. A szemből érkező motorost sem zavarták a pirosan villogó lámpák. 

Majd egy harmadik kocsi is szabálytalankodva jutott át a túloldalra, bár a sofőr először megállt, és csak ezután ment át a síneken. A felvétel készítője nagy káromkodások közepette adott hangot nemtetszésének. 

Az adásban felhívták a figyelmet, hogy ebben az átjáróban két vágány is van, és mindkét irányból érkezhet vonat, így a figyelmetlenség tragédiát is okozhatott volna. Idén eddig 16 baleset történt vasúti átjárókban, ezekben hárman megsérültek, egy ember pedig meghalt. A MÁV adatai szerint 12-en azért vesztették életüket idén, mert tiltott helyen álltak, és elsodorta őket a vonat. 

Nemrég Monoron is történt hasonló eset, csak akkor nem az autósok, hanem egy néni botorkált át a síneken a tilos jelzés ellenére. Az idős hölgy élete egy hajszálon múlt, és még eljárás is indult ellene az eset után. 

Rovatok