Index Vakbarát Hírportál

DK: A polgármester hazudott Magyar Péter tüntetésén – ezt hazugságvizsgáló bizonyítja

2024. április 17., szerda 17:54

Poligráfos vizsgálat bizonyítja, hogy Nagy János hazudott Magyar Péter színpadán – hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció. A párt közleményben szögezte le, hogy Jószai Attila képviselő hazugságvizsgálat alá vette magát, hogy bebizonyítsa, nem járt Kövér László házában.

„Nagy János, Szigetszentmiklós Fidesz-kollaboráns polgármestere azt állította Magyar Péter április 6-i tüntetésén a színpadon, hogy Jószai Attila, a DK szigetszentmiklósi képviselője gyakran látogatja Kövér Lászlót a helyi házában” – így kezdte közleményét a Demokratikus Koalíció.

A DK a kijelentéseket a beszéd után azonnal cáfolta: és „a hazug állítása miatt” be is perelték Nagy Jánost. Szerdán a párt leszögezte: Jószai Attila vállalta, poligráfos vizsgálatnak veti alá magát, hogy a hazugságvizsgálattal cáfolja Nagy állításait.

A független, budapesti magánvállalkozás által elvégzett vizsgálaton a következő kérdéseket tették fel Jószai Attilának: 

Megjött az eredmény

Jószai Attila mind a négy kérdésre nemmel válaszolt. A vizsgálat eredményét megállapító hivatalos vélemény szerint „a poligráfos hazugságvizsgálat során regisztrált fiziológiai változások alapján Jószai Attila egyik releváns kérdésre sem adott megtévesztő választ”,

azaz a DK képviselője igazat mondott mind a négy kérdésben.

A Demokratikus Koalíció szerint így bebizonyosodott, hogy Nagy János „ország-világ előtt hazudott Magyar Péter színpadán”.

„Ezért eljött az ideje, hogy a polgármester nyilvánosan bocsánatot kérjen a kijelentéséért!” – tették hozzá. A párt szerint Nagy Jánosnak nincs helye a közéletben, „ezért követeltük az azonnali lemondását Szigetszentmiklós éléről”.

„Jött a demokratikus pofon”

Ahogy azt korábban megírtuk Szigetszentmiklós polgármestere, Nagy János felszólalt Magyar Péter szombati tüntetésén. A városvezetőről 2022-ben a DK úgy fogalmazott: „Nagy János ma puccsot hajtott végre a Fidesszel együtt, eltávolítva azokat az ellenzékieket, akiknek a mandátumát köszönheti, és akik szívvel-lélekkel városunk fejlődését szolgálják.”

A polgármester felszólalásában kijelentette: harminc év mély álomból ébredezik a magyar társadalom. Polgármesterként a saját bőrén tapasztalta, milyen az országos rendszer, és a színfalak mögött milyen alkuk vannak. Megválasztásakor hitt abban, hogy civil jelöltként ellenzéki támogatással leválthatják a kiskirályokat,

Ugyanakkor a valóság meg sem közelítette azt, amiben vakon hitt, „jött a demokratikus pofon”.

Állítása szerint a DK arra akarta rávenni, ami ellen küzdött, ezután elindult a lejáratása, ekkor mondta először azt, hogy „ezek ugyanazok”. „Simlis pártok simlis katonáiról” beszélt, de nem tette meg, amire rá akarták kényszeríteni. Nem ment bele a zsarolásokba, pártpolitikai csatározásokba, majd lejáratást ígérő fenyegetéseket kapott. „Nincs Orbán Gyurcsány nélkül” – jelentette ki a polgármester. A  kijelentéseire azonnal reagált a DK, és feljelentették a politikust.

Rovatok