Index Vakbarát Hírportál

Balesetet okozott, megállás nélkül elhajtott, majd nevetséges magyarázkodásba kezdett egy férfi

2024. április 17., szerda 12:32

Cserben hagyás miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki a napokban Dány és Isaszeg között okozott közlekedési balesetet, amikor áthajtott a szemközti sávba. A rendőrség néhány pillanat alatt azonosította az elkövetőt, aki olyan magyarázkodásba kezdett, hogy még a sokat tapasztalt rendőröket is meglepte.

Büntetőeljárást indított a rendőrség egy 56 éves férfival szemben, aki a napokban Dány mellett okozott balesetet, majd megállás nélkül továbbhajtott – számolt be a hírről a rendőrség.

A férfi éppen Dány és Isaszeg között közlekedett autójával, amikor egy óvatlan pillanatban áttért a szemközti sávba. A súlyosabb balesetet csupán a vétlen sofőr rutinjának és az út melletti terület adottságainak köszönhetően sikerült elkerülni. A másik sofőr éberségének köszönhetően a balesetben mindössze az autók visszapillantói érték egymást.

A rendőrök rövid időn belül azonosították, majd előállították a feltételezett okozót, aki nem volt hajlandó megfújni a szondát, így vérvételre vitték. Kihallgatásán úgy fogalmazott:

Ha frontális lett volna az ütközés, akkor biztos megállok. Egy visszapillantóért nem. Lehet, hogy ő jött át az én sávomba.

Magyarázat ide vagy oda, a férfival szemben cserben hagyás miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség videót is közzétett a balesetről.

Rovatok